Hargitai János (KDNP) országgyűlési képviselő több baranyai intézményvezetővel és kutatóval közösen javasolja, hogy a 2026-os esztendőt nyilvánítsa nemzeti emlékévvé, annak megvalósítását pedig támogassa Magyarország kormánya.
Magyarság
Külföld/Magyarság
Beiktatták Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét
Püspökké szentelték a csíksomlyói kegytemplomban és ezzel hivatalába iktatták szombaton Kerekes Lászlót, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye segédpüspökét, akit Ferenc pápa május végén nevezett ki.
A határok lezáródtak, de az anyaország társadalma nem hagyja magára a külhoni magyar közösségeket – igéri szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében a Rákóczi Szövetség. Eszerint a szövetség szeptemberben több mint 9000 külhoni magyar iskolakezdő kisdiákot köszönt ösztöndíjjal és iskolatáskával Kárpát-medencei hálózata segítségével.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 8390 jelölttel indul a szeptember 27-ei romániai önkormányzati választásokon, és arra biztatja a magyar közösséget, hogy a koronavírus-járvány ellenére éljen szavazati jogával, mert az egészségügyi szabályok betartásával a szavazás nem növeli a fertőzési kockázatot – mondta Kelemen Hunor kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Több mint kétszáz ember részvételével visszafogott ökumenikus istentisztelettel emlékeztek szerdán az úzvölgyi katonai temetőben a második világháborúban a hágóban elesett hősökre. A visszafogottságot elsősorban a járványügyi korlátozások és emberi félelmek magyarázzák.
Nagy sikerrel zárult a Magyar Állami Népi Együttes muravidéki három fellépése, az augusztus 25-26-ai előadássorozatban az Ezerarcú Délvidék összeállítás, valamint egy ifjúsági ismeretterjesztő műsor szerepelt.