Államalapító Szent István király több mint ezer éve sziklára helyezte a fiatal magyar nép jövőjét, amikor arról döntött, hogy a keresztény hit és az abból fakadó életszentség a fenntarthatóság biztosítéka - mondta Német László nagybecskereki megyéspüspök a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén hétfőn, Budapesten.
Német László, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke homíliájában kijelentette: Szent István ma is példakép számunkra; mi magunk vagyunk látható jele jó döntésének.
"Maradjunk ezeréves kárpát-medencei jelenlétünk biztos szikláján, járjunk az életszentség útján, és mutassuk meg, hogy a szeretet erősebb minden félelemnél, úgy ahogy ezt Jézus nekünk megmutatta kereszthalálában és feltámadásában" - fogalmazott.
A Szent István-bazilika előtti, zsúfolásig megtelt téren az ünnepi szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezette Béchara Boutros Rai bíborossal, a maronita egyház pátriárkájával.
Erdő Péter köszöntőjében azt mondta: Szent István napja a bizalom ünnepe. A hálaadásé azért, hogy mindmáig megmaradtunk. A kérésé, hogy az isteni gondviselés őrizze, Nagyasszonyunk és első szent királyunk pártfogása segítse népünket a jelenben és a jövőben - jelentette ki. A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárult.