A hagyományoknak megfelelően Debrecenben tegnap, augusztus 20-án megtartották a város nevezetes rendezvényét, a virágkarnevált, melynek a megrendezésére – amint azt a megnyitón is elhangzott – a település „kicsinyei és nagyjai” hónapokon át készülnek.
A helyi lakosok virágokkal díszített kerékpárjaikkal nyitották meg a menetet, majd az oldtimer autók és motorok után indult meg a virágkocsik és a művészeti csoportok felvonulása Debrecen belvárosából a Nagyerdőbe. Amikor a Szent Koronát ábrázoló első kocsi a Református Nagytemplom elé ért, a református, a római katolikus és a görögkatolikus egyház püspökei megáldották az új kenyeret.
A magyar kormányzat első alkalommal képviseltette magát önálló virágkocsival a debreceni virágkarneválon.
„A Családok évének virágkocsija azt üzeni, hogy a kormány számára a családok vannak az első helyen, a magyar jövő a magyar gyermekekben és a felelős gyermekvállalásban van” – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben, mielőtt elindult a karneváli felvonulás.
„A virágkocsin látható építőkockák egyrészt ismerősek a gyermekeknek, de ezen túlmutató üzenetük is van: az építőkockák olyan elemek, amelyekből valami készül, a magyar családok pedig olyan alapvető építőkövei a magyar közösségnek, a magyar nemzetnek, amelyek nélkül nem tudnánk sikeresek lenni” – mutatta be kompozíciót az államtitkár.
A 16 virágkocsi között 30 hazai, illetve külföldi művészeti csoport táncolta-zenélte végig a karneváli menetet.