Csütörtökön a Maros megyei Makfalváról elindult a szekérkaraván, hogy mintegy 150 kilométert megtéve megérkezzen a székelyek nagy menetelésére. Ezzel kezdetét vette minden idők legnagyobb székelyföldi tiltakozó akciója. Vasárnapra a Székelyek nagy menetelésére több tízezer résztvevőt várnak az 54 kilométeres menetoszlop kialakítására. Gábor Áron székely ágyúöntő mester, az 1849-es szabadságharc hősének szülőfalujától, Berecktől halálának helyéig, Kökösig – mely egyben a Székelyföld határán is fekszik – tart a nagy menetelés, amelyet a székely önrendelkezés népszerűsítésére hirdetett meg a Székely Nemzeti Tanács, szervezésében példátlanul és példaértékűen valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet részt vesz.
A székelyek a katalánok példáját követik. Szeptember elején Katalóniában több százezer ember 400 kilométeres élőláncot alkotott a tartomány függetlenségének és egy erről szóló népszavazás megrendezésének a támogatására. Artur Mas, a széles körű autonómiát élvező tartomány elnöke reményét fejezte ki, hogy a megmozdulással ámulatba ejtik a világot. (A Székelyek nagy menetelésének szervezői elsősorban Bukarestet akarják ámulatba ejteni, hátha ez kijózanítja a Ponta-kormányt, és elfogadja, hogy az ország területi újrafelosztásakor figyelni kell a történelmi hagyományokra, és azokra az Európai Uniós ajánlásokra, amelyek tiltják a régiók lakossági összetételének erőszakos megváltoztatását.)
Az erdélyi magyar politikai alakulatok hasonló tapasztalatról számolhatnak be, mint Barcelona központjában a katalán nemzetgyűlés elnöke, Carme Forcadell: „Az elmúlt 30 év története megmutatta, hogy két út van: vagy alávetjük magunkat a spanyol állam centralizációjának, és eltűnünk mint nép, vagy függetlenekké válunk.” Vagy Artur Mas katalán elnök, aki szerint az élőlánccal azt a nézőpontjukat erősítik meg, hogy Katalóniában minden megoldás az urnák, a konzultációk és népszavazás útján keresztül halad.
A párhuzam Székelyfölddel kézenfekvő, noha vannak lényeges eltérések is. A ’89 utáni román kormányok – a spanyol kormányhoz hasonlóan – meg sem hallgatták vagy meg sem hallották az erdélyi magyarság igényeit. Ahogyan Madridnak, úgy Bukarestnek sem akaródzik megrendezni a referendumot. Igaz, itt már lényeges különbség mutatkozik. Katalónia ugyanis a függetlenségéért írná ki a népszavazást, s a spanyol kormány azzal hárította el annak kiírását, hogy erősítené Barcelona autonómiáját, pénzügyi függetlenségét, csupán az új határokról ne essen szó. A 2006-os spanyol autonóm szabályzat pedig a katalánokat már nem nemzetiségként, hanem nemzetként határozza meg. Székelyföld magyarsága viszont a népszavazással „mindössze” századokon át létező önrendelkezési jogát és államalkotó nemzeti státusát, s ami ebből következik: nyelvszabadságát, saját források fölötti döntési jogát kéri. A cél már körvonalazódik tehát. A figyelemfelkeltés elkezdődött és vasárnap felerősödik. Még nem rajzolódik ki azonban világosan, merre halad a járható út. A valós decentralizáció az első lépés. Ebben partner lehet akár a Ponta-kormány is. A második a források hozzákapcsolása az önállóan működő intézményekhez. A harmadik a régiósítás.
A másik, egyelőre megválaszolatlan kérdés: és mi lesz a szórványban élő több százezer erdélyi magyar sorsa?
A harmadik megoldandó probléma: Székelyföld gazdasági teljesítményének a gyors és látványos növelése. Katalónia a spanyol bruttó nemzeti össztermék 62 százalékát termeli meg, Maros, Hargita és Kovászna megye GDP-je pedig nem éri el az országos átlagot. A lerobbantott infrastruktúra miatt rövid távon ezen az autonómia sem változtat, még ronthat is. Összehangolt tervekre van szükség egy korszerű, nyitott, a globalizáció előnyeit glokalizációs előnyökre fordító, az évszázados hagyományokat kiaknázó székelyföldi államalkotó nemzet megteremtéséhez. Erőltetett menetben!
