Szokatlan dolog történt a múlt hét végén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) miniparlamentjének, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén. Az RMDSZ elnöke ellent mondott mentorának, a korábbi szövetségi elnöknek, Markó Bélának.
Kelemen Hunor Markó Béla kritikus hangvételű, a Székelyek nagy menetelése kapcsán megfogalmazott Élet és irodalomban megjelent kritikájára utalt: „Nem tartom életszerűnek azt a felvetést, mely szerint vagy politizálunk a parlamentben, az önkormányzatokban, vagy menetelünk. Azt mondom, hogy az is-is helyzet sokkal inkább igaz.” Kelemen Hunor szerint a kisebbségvédelmi eszköztár kiegészítéséről van szó, és a meneteléssel a cél a közösségi akarat felmutatása volt, akárcsak az aláírásgyűjtéssel.
Az elmúlt két évtizedben az RMDSZ köreiből kevesen mertek ellentmondani Markó Bélának. Kevesen fogadtak volna arra, hogy az egyesek által Markó-epigonnak tartott Kelemen Hunor megteszi. Ám előbb vagy utóbb meg kellett tennie. Két okból is. Egyrészt, mert másként gyenge vezetőnek, az előző elnök bábjának tartották volna sokan és egyre többen, s így újraválasztása az RMDSZ élére kérdésessé válhatott volna. Túl nagy adu lett volna kihívói számára, ha szolgalelkűséggel, akaratgyengeséggel vádolhatják. Azzal, hogy a székelyek nagy menetelése fő levezénylőinek, Tamás Sándornak, a Kovászna megyei RMDSZ-es elnökének és Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének igazat adott, az ők jóindulatát is megszerezhette. (Sokan éppen Tamásban és Antalban látták Kelemen Hunor esetleges kihívóját.)
S ha valaki azt hitte volna, hogy a markói irány tagadása véletlen lett volna, Kovács Péter főtitkár is a radikálisabb eszközök, a Tamás–Antal irány mellett érvelt: „A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek be kell mennie a pályára focizni, hiszen a bajnokságot akarjuk megnyerni, ha ez néha azzal is jár, hogy egy-egy meccset elveszítünk. Lehet, hogy az ellenfél erősebb, és a bíró is ellenünk fúj a meccsen, de kötelességünk harcolni, mert a lelátó tele van, és bennünk bízva szurkolnak nekünk.”
A futballból vett hasonlat is azt valószínűsítette, hogy a második is nyomós oka lehetett a ha még nem is pálfordulásnak, de egyértelmű megtagadásnak. Régóta nyílt titok, hogy az RMDSZ és a Fidesz közötti ellentétek lassan elsimulnak. A magyarországi és az Európai Parlamenti választásokra készülve mindkét politikai alakulat érdeke az, hogy a négy éve tartó háborúskodásnak véget vessenek. A Fidesznek a sokáig stratégiai partnerként tekintett Erdélyi Magyar Polgári Párt révén nem sikerült csökkenteni az RMDSZ befolyását vagy százalékos támogatottságát. Az RMDSZ-nek pedig tudomásul kellett vennie, hogy szavazói nem hallgattak rá a visszahonosítás kérdésében, és sokan folyamodtak a magyar állampolgárságért. Az a paradox helyzet alakult ki, hogy az RMDSZ támogatói zömében a Fidesz szimpatizánsai, de nem annyira, hogy a Fidesz kedvéért átszavazzanak az RMDSZ második-harmadik vonalából verbuvált pártra. Így maradt a kiegyezés.
Ennek jele volt a hétfői bukaresti Orbán Viktor–Kelemen Hunor találkozó, amelyen a magyar miniszterelnök biztosította az RMDSZ elnökét, hogy Magyarország támogatja az RMDSZ törekvéseit, a magyar kormány mindenben segíti a romániai magyarság képviselőit.
Kelemen Hunor pedig az Erdélyben élő magyar állampolgárok választási regisztrációjának a fontosságáról beszélt. Körvonalazódott tehát a közös érdek.
A Fidesz erdélyi magyar kritikusai azzal riogattak a találkozót követő napokban, hogy az RMDSZ lemondott politikai krédójáról, és beadta a derekát a magyar főkormánypártnak. Ez azonban még nem történt meg, és a magyar kormánynak sem lehet az érdeke az önálló erdélyi magyar politikai gondolkodás, cselekvés eltűnése.
