Tripolszky László
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének hétvégi gyergyószárhegyi tanácskozásán jelen volt Tripolszky László, a Magyar Sajtószakszervezet társelnöke is. Az egyébként zentai születésű újságíróval a magyarországi újságírók helyzetéről és az őket tömörítő szakszervezet munkájáról beszélgettünk.
– Ön, az előadásában igencsak borúlátó képet festett a magyarországi újságok helyzetéről. Tényleg ennyire sötét felhők gyülekeznek az anyaországi sajtótermékek felett?
– Lehet, hogy túlzó a borúlátásom, de véleményem szerint tényleg óriási baj van. Az, hogy a nyomtatott sajtó visszaszorult, mindenképpen világjelenség. Ezen belül, szerintem a magyar sajtó visszaszorulása még erőteljesebb. Ha csak azt nézzük, hogy az országos napilapjaink példányszáma folyamatosan csökken, akkor azt kell mondanunk, hogy ez egy nagyon veszélyes visszaesés. Mind kevesebben olvassák ezeket, pedig a politikai irányzatuktól függetlenül mindegyikben nagyon minőséges munka folyik. Az olvasói réteg pedig nemcsak a saját rálátásom szerint csökken folyamatosan. Emiatt súlyos anyagi helyzetben is vannak ezek a lapok. A helyzet nem csupán a válsággal magyarázható, hanem egy általános tendenciáról van szó, amelynek azok az újságírók is a részei, akik szakmailag nem mindig felkészülten lépnek a pályára. Az újságok áldatlan helyzetéhez az ő politikai elkötelezettségük, függetlenségük feladása is nagyban hozzájárult.
Magyarországon a rendszerváltást követően elkezdődött a magánosítás, amelynek az első áldozata talán a média lett. Félresikerült a sajtó privatizációja?
– A három hatalmi ágon kívül (törvényhozás, államigazgatás és az igazságszolgáltatás) magát a médiát is hatalomnak szokták tekinteni. Márpedig amennyiben ez utóbbit eladják, s amennyiben csupán gazdasági okok vezérlik az üzletet, akkor az állam a kezéből kiad egy nagyon fontos, befolyásoló hatalmi eszközt. Magyarországon a rendszerváltás után az összes vidéki sajtót eladták, s a legnagyobb napilapot is nagy részben egy német cég vásárolta meg. Ugyanez a folyamat ment végig a többi újságnál is. Lényegében a magyar sajátosságoknak megfelelő struktúrákra rátelepült egy más szemléletű külföldi vezetés, akik úgy tekintettek az egészre, mint egy üzemre. A sajtó viszont sokkal kényesebb terület. Ezért a magyar média területén személy szerint károsnak tartom ezt a nagy privatizációt. Természetesen van sok előnye is, és sok újat is hozott számunkra, de ezek eltörpülnek a keletkezett kár mellett.
A Magyar Sajtószakszervezet miképpen igyekszik megvédeni tagjainak érdekeit a sajtótermékek tulajdonosaival szemben?
– Szervezetünk célja, hogy megfelelő munkakörülményeket teremtsen a tagjainak, vagyis a magyar sajtóban dolgozó embereknek. Azért küzdünk, hogy az állami munkatörvényben rögzített dolgokon kívül még több jogokat tudjon kiharcolni a tagjai számára. Ezenkívül a munkáltatókkal folytatott tárgyalásokon keresztül igyekszünk azt elérni, hogy gazdasági megszorításként ezek ne elbocsátásokat eszközöljenek ki, hanem igyekezzenek úgy megszervezni a munkát, hogy az embereknek megmaradjon az állásuk. Ez még mindig nagyobb megtakarítás annál, hogy az illető elkallódik, vagy pedig állami segélyre szorul.
Jelen pillanatban 1500 aktív tagunk van, akik a nagyobb szerkesztőségekben dolgoznak. Nagyon erős tagságunk van a Népszabadságnál, az MTI-nél és az Axel Springer uralta megyei lapoknál. Emellett olyan szerkesztőségekben is jelen vagyunk, ahol nincsenek külön alapszervezeteink. A szervezetnek minden újságnál dolgozó személy tagja lehet, vagyis nemcsak az újságírók és a szerkesztők, hanem a kiadói dolgozók is.
Milyen kapcsolatokat ápolnak a határon túli magyar kollégákkal?
– Kezdetektől fogva örömmel veszünk részt minden olyan tanácskozáson, eszmecserében, amely a határon túli újságírók helyzetével foglalkozik. Így a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével nagyon jó kapcsolatokat ápolunk, s a külhoni újságíróknak van egy szervezete, amelynek rendezvényein úgyszintén részt veszünk, mivel magyar nyelvű sajtó nemcsak Magyarországon létezik, s az érdekvédelem az elcsatolt területeken dolgozó kollégáink számára is lényeges. Egyébként is, mint zentai születésű ember, aki a történelem fájdalmas alakulása folytán alig pár hónapos korában szüleivel együtt kénytelen volt elmenekülni szülőföldjéről, különösen fontosnak tartom a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást. Személy szerint elengedhetetlennek tartom, hogy minden magyarországi ember érezze és átérezze ezt, különösen a szégyenteljes 2004 decemberi népszavazás „helyrehozatalának” az érdekében. A megértésen és az érzelmeken túl azonban a maga területén mindenkinek tettekkel is hozzá kell járulni nemzetünk határokon átívelő újraegyesítéséhez.
A szervezet kezdeményezései mennyire találnak visszhangra a munkáltatók s a munkavállalók körében?
– Az egyik fő gondunk az, hogy a sajtó munkatársai azok, akik sok esetben nem becsülik meg az általunk elért eredményeket. Amikor jól megy a dolguk, amikor eredményt érünk el, azt szinte természetesnek tartják. Ha viszont valakit jogtalanság, illetve sérelem ér, arról már nem számolnak be. Még az erős alapszervezeteinknél is nagyon nehéz elérni azt, hogy bármilyen híradást, információt leközöljenek a szakszervezet munkájáról. Szerintük ugyanis ezek olyan ügyek, amelyek nem tartoznak a nagy nyilvánosságra. Pedig néha bizony ide tartoznak. Néhány évvel ezelőtt a Szabad Földnél elbocsátott kollégáink érdekében megnyertünk egy nagyon komoly munkajogi pert. A tulajdonosváltás után egy csomó embert jogtalanul elbocsátottak a laptól. A munka nélkül maradt kollégák, velünk karöltve pert indítottak, s a bírósági ítélet után a munkáltatók kénytelenek voltak vagy visszavenni ezeket a kollégákat, vagy pedig anyagi kárpótlást nyújtani nekik. Erről sem tájékoztatott érdemileg az országos sajtó. Ne felejtsük el, hogy Magyarországon a sajtó hitelessége visszaesőben van, s ezért is nehéz ez a küzdelem. Még az eredményeinket sem tudjuk úgy tálalni a nagy nyilvánosság előtt, ahogyan az mindnyájunk érdekében célszerű lenne.
