„A leghajmeresztőbb összeesküvés-elméleteket megszégyenítő sztorivá kezd kerekedni az a 2007–2008-as eseménysor, amelynek a 2012 nyarán letartóztatott Portik Tamás mellett a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, Laborc Sándor a központi szereplője. Eddig a Magyar Nemzet jóvoltából annyit lehetett tudni, hogy a titkosszolgálati vezető és az 1997–2003-as időszak legkeresettebb hazai bűnözője legalább kétszer személyesen egyeztetett egymással, majd a rendhagyó beszélgetésekről készült hangfelvételeket megtalálták az NBH-jogutód Alkotmányvédelmi Hivatalban. A Népszabadság szerint Laborc nem saját szakállára cselekedett; hivatali felettese, Szilvásy György titokminiszter kérésére »szervezte be« a magyar éjszaka egyik főalakját” – olvasható a Heti Válasz honlapján. A portál a továbbiakban leszögezi: „A fent említett hangfelvételek minden kétséget kizáróan igazolják: Portik Tamás politikai feladatot vállalt. Mégpedig azt vállalta, hogy részt vesz a Fidesz vezetőire nézve terhelő információk gyűjtésében, sőt gyártásában(!). Cserébe pedig azt várta, szabaduljon meg az állam a neki útban lévő – szerinte korrupt – rendőri potentátoktól. A Portik-akció célszemélyei állítólag »csak« a Kósa Lajos–Rogán Antal-Lázár János-szintű pártvezetők voltak, bár – miként korábban megírtuk – az NBH-exfőigazgató hivatali számítógépéről olyan Ovi és Bajusz nevű mappák is előkerültek, amelyekben Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról szóló adatsorok szerepeltek.”
Súlyos szavak ezek, különösen, ha van fogalmunk arról, hogy ki is az a Portik Tamás. Ugyanis sokat és sokszor hallunk (s ahogy kinéz, még többet fogunk) a hírműsorokban Portik Tamásról meg mindenféle eljárásokról, nyomozásokról, maffiakapcsolatokról, egyebekről, amelyek a nevéhez főződnek, vagy legalábbis valamilyen kapcsolatban állnak ezzel a névvel. Hogy azonban mi is a Portik-ügy, kevesen tudnák röviden és lényegre törően elmagyarázni. Az emberek többsége úgy van vele, hogy ez megint egy olyan roppant zavaros ügy, amelynek meglehetősen vastag politikai szálai vannak, s amelyet esélyesen igazán alaposan soha senki nem is fog ténylegesen, az utolsó szálig felgombolyítani.
Most tételezzük fel, hogy az emberek többségének nincs igaza, és egyszer kiderül, hogy mi is ez az egész. Mi most csak néhány pontot vázolunk, hogy sejtsük, nagyjából miről is van szó.
A történet valamikor az 1990-es években kezdődött, amikor máig tisztázatlan, sajnos azonban emberéleteket is követelő robbantások történtek Budapesten. Maffialeszámolásra gyanakodott mindenki, de a tettesek, a motiváció, az esetleges „eredményesség” homályban maradt. Voltak nyomok, amelyekkel nem igazán lehetett előbbre jutni, s voltak gyanúsítható egyének, akikre semmit sem lehetett rábizonyítani. 1998 nyarán történt ebben a sorban a legsúlyosabb bűncselekmény, amikor az Aranykéz utcai robbantásban egy vállalkozó (a „célpont”), az ügyvédje és két, teljesen véletlenül arra járó „civil” vesztette életét.
Aztán, majd másfél évtizeddel később, tavaly júliusban a Terrorelhárító Központ (TEK) bejelentette: letartóztatták Portik Tamást, akit két bűnüggyel kapcsolatban gyanúsítottak: az említett robbantáson kívül egy vállalkozó (vagy „vállalkozó”), Prisztás József meggyilkolása 1997-ben történt miatt.
Mindkét ügy még korábbra, az olajmaffia fénykorára nyúlik vissza. A hvg.hu plasztikus megfogalmazása szerint: „a szervezett bűnözés egyik fő bevételi forrását a kilencvenes években az olajozás biztosította, ez volt az alvilág fejeseinek eredeti tőkefelhalmozása a rendszerváltás után.” Az ügylet lényege az volt, hogy a háztartási tüzelőolaj, a HTO vegyileg azonos az üzemanyagnak használt gázolajjal, az állam viszont a HTO-ra sokkal kisebb jövedéki adót szabott ki, mint a dízelre, mi több, még fogyasztási adót sem kellett fizetni utána. Olcsóbb volt, sokkal, mint a gázolaj. A két energiahordozót a színük különböztette meg: a HTO tartalmazott piros színezéket, a dízel nem. Hatalmas volt az üzlet, boldog-boldogtalan „fűtőolajat” importált, állami cégek is azt tankoltak a járműveikbe és mindenki boldog volt. Ez nem változott azt követően sem, hogy az illetékesek rájöttek: ha tényleg az egész ország fűtőolajjal fűtene, akkor sem kellene annyi, amennyi papíron elfogy belőle. 1992-ben viszont szigorodtak az előírások, alaposan megnézték, mi kerül az országba HTO-ként. Az immár szigorúan piros gázolaj azonban nem jelentette az üzlet végét: a Mol vegyészei közül néhányan elárulták a bűnözőknek a festék kicsapatásának receptjét. Ekkor indult meg az olajszőkítés néven ismert biznisz, hiszen nem kellett ahhoz túl nagy tudomány: a HTO megfestéséhez használt anyag ugyanis erős savak hatására elbomlik, így aztán némi tömény kénsav belelöttyintésével, meg egy kis kevergetéssel máris szép sárga gázolaj lesz a pirosból…
Szóval, az üzlet virágzott. Később persze vámilleték-machinációk is színesítették a lehetőségek tárházát. Az olajozás egyik központi szereplője a már említett Prisztás József volt, a másik az 1994-ben alapított Energol Rt. nevű cég, amelynek egyik vezetője az akkor huszonéves Portik Tamás volt. Amikor a hatóságok komolyan górcső alá vették az olajbizniszt, Portik is célkeresztbe került, de ügyesen kijátszotta a hatóságokat, egészen addig rejtőzködött, amíg (2003-ban) elévültek azok a gazdasági jellegű bűncselekmények, amelyekkel kapcsolatba hozhatták. Azóta nyugodtan élt, vállalkozott, de azért igyekezett nem szem előtt lenni…
Ami össze is jött neki, egészen tavaly nyárig. Nagyon könnyen elképzelhető, hogy ehhez köze van annak, amiről legutóbb éppen a Heti Válasz cikkezett. Portik nevét azóta több más, a saját korában nagy port felvert gyilkossággal is kapcsolatba hozták. A jelekből ítélve tanúk is vannak. Meg dokumentumok, ha minden igaz. Épp csak az a gond, hogy titkosítottak…
Az ügy politikai fejleménye, hogy Szilvásy György korábbi titokminiszter cáfolta, hogy Portik beszervezését kérte volna az NBH exvezetőjétől, azt viszont nem tagadja, hogy Laborcz Sándorral egyeztetett Portikról. Szilvásy az esetet azzal magyarázza: annyi történt, hogy egykori kollégájától kapott egy jelzést, mely szerint Portiknak esetleges rendőrségi korrupcióval kapcsolatos információi vannak, erről szeretett volna többet tudni. A lapok legfrissebb cikkezéséről pedig azt állítja: mindez része lehet annak a támadássorozatnak, amelyben Fidesz-közeli újságírók rá akarják sütni, hogy az MSZP kormányzása idején tisztességtelenül használta a titkosszolgálatokat. Hozzáteszi: az sem kizárt, hogy ez az ügy a Fideszen belüli harcok része.
Kocsis Máté, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes vezetője viszont azt mondta: már vizsgálják, hogyan lehet nyilvánosságra hozni az üggyel kapcsolatos titkosított dokumentumokat. Ami nem is olyan egyszerű (Kocsis szerint), mert az ügynek lehetnek olyan részei, amelyek nyomozati vagy más érdekeket sérthetnek, ha korlátozás nélkül megismerhetőek lennének.
A titkos dokumentumokkal mindig az a baj, hogy titkosak. Olyan rejtélyfelhő lengi be őket, amelyet nem lehet eloszlatni. Akik ismerik tartalmukat, azok sem beszélhetnek. Így aztán marad a találgatás.
Jó lenne, ha ebben az ügyben lehetne tisztán látni. Ennél nem lehet fontosabb senkinek a pillanatnyi érdeke.
