Paradox helyzet állott elő Latin-Amerikában. Az történik ugyanis, hogy abba a korszakba jutottunk, amelyben a mamutvállalatok, az öncélúvá vált pénzpiac és a hihetetlen vagyonok kapitalizmusa eddigi legsúlyosabb válságát éli. Vége ugyanis annak az időnek, amikor minden új nemzedék biztosra vehette, jobban fog élni elődjénél, amikor zavartalan lehetett a pazarlás, nemzedékekre biztosítva volt a munkahely. Eljött az az idő, amikor az emberek szembetalálják magukat az életszínvonal csökkenésével. Amikor a tékozlás nemcsak a Föld tartalékainak felélésével fenyeget, hanem már nem is finanszírozható. Amikor bizonytalanná válik minden munkahely, és az eddigi proletáriátus helyébe a prekarijátus, a szerződéses, rövidített munkaidőben és ideiglenesen dolgozók rétege lép. Amikor mind nagyobb az elégedetlenség azzal, hogy az emberiség egy százalékának annyi vagyona van, mint a 99 százaléknak.
E sajátos helyzetben bekövetkezik az a fonákság, hogy az ilyen válságba jutott rendszernek a nevében indult eddig ismeretlen hevességű offenzíva Latin-Amerikában a baloldal ellen. Nemcsak Venezueláben, ahol a XXI. század szocializmusára keresztelt elképzeléssel legmesszebb mentek a kapitalizmusnak valami mással való helyettesítésében, hanem azokban az országokban is, amelyek a baloldali megoldások valamelyik válfajával részben a tömegek életszínvonalának emelésére használták ki azokat az előnyöket, amelyeket a kapitalizmus nyújt, részben próbálták lenyesni e rendszer vadhajtásait. De nézzük, mi is történik Dél-Amerikában!
Még a legenyhébb ennek az offenzívának a hatása Chilében, ahol 2014 májusában még győzhetett a baloldali Michelle Bachelet, de most kemény kampány folyik ellene. Argentínában a 2015 decemberében tartott elnökválasztáson a szavazatok 51,4 százalékával győzhetett a jobboldali jelölt, hogy véget vessen a baloldal majd másfél évtizedes hatalmának. Brazíliában már fél évre felfüggesztették tisztségéből, és hatalmától való teljes megfosztással fenyegetik a baloldali elnököt, Dilma Rousseffet. (Csak úgy mellékesen: ezek a folyamatok véget vethetnek annak, hogy a „machóságáról” hírhedt kontinensen elnök asszony áll a legfontosabb három állam élén, a Brazíliában megalakult új kormánynak már egyetlen női tagja sincs.) Venezuelában pedig a XXI. század szocializmusának megteremtésére vállalkozó Hugó Chávez utódja, Nicolás Maduro „gazdasági szükségállapot” bevezetésére kényszerült, hogy megpróbálja visszaverni ezt a jobboldali offenzívát.
Az is ennek a fonákságnak a része, hogy ehhez a jobboldali offenzívához a baloldal ellen a hajtóerőt a nagy-kapitalizmus világrendszerének válsága adta. Az, hogy ennek a válságnak a következtében lelassult ezeknek az országoknak a gazdasági lendülete és ez a kőolajár zuhanásával együtt súlyos gondokat okozott a lakosságnak. Az offenzíva legkevésbé hatásos Chilében, mert ott a gazdaság visszaesése a legkisebb volt, és már meg is állt. (A 2013 gazdasága 4,3 százalékos növekedést mutatott, ez 2014-ben 1,9 százalékra esett, de már 2015-ben ismét 2,3 százalékos volt.) Argentínában is elviselhető a helyzet, mert a 2013. évi 2,9 százalékos növekedés 2014-ben 0,5, 2015-ben 0,4 százalékra mérséklődött, de még mindig nőtt.
Brazíliában már rosszabb a helyzet, mert 2010-ben még 7,5 százalékos volt a növekedés. Ez 2013-ban 2,7, majd 2014-ben 0,1 százalékra mérséklődött, tavaly pedig már 3 százalékkal csökkent. Venezuelában legsúlyosabb a helyzet, mert ott a válsághoz és a kőolaj árának zuhanásához társult, hogy a magát szocialistának nevező állam nehézkés és rossz gazdának bizonyult. Ennek következtében nemcsak a gazdaság esett vissza (a 2013 évi 1,3 százalékos növekedést, 2014-ben 3,9, sőt 2015-ben 5,7 százalékos zuhanás követte), hanem már jelentkezett az infláció, zavarok támadtak az áram-, élelmiszer- és gyógyszerellátásban.
Fentiek miatt erőre kapó jobboldali offenzíva azért tanulságos a világ többi része számára is, mert demonstrálja nemcsak a tömegek hálátlanságát, hanem azt is, hogy milyen könnyen azok ellen fordíthatók azok, akiket korábban olyan lelkesen ünnepeltek. Ez a jelenség Venezuelában még részben érthető is, mert nem annyira érzékelhető javulást tényleg súlyos gondok követték. De az, hogy ez a fordulat Brazíliában is bekövetkezhetett, már két okból is elgondolkodtató. Elsősorban azért, mert az a Luíz Inácio Lula da Silva, akitől a hatalmat Dilma Rousseff örökölte, és aki most szintén a támadások célpontja lett, tényleg csodát tett az ország helyzetének javításában. Elérte azt, hogy vezetése alatt majd 40 millió brazil emelkedett a szegénységből a középosztályba, a fejenkénti átlagos havi jövedelmük 1734 reálról (681 euróról) 7425 reálra (2939 euróra) nőtt.
Még tanulságosabb, hogy ezt az offenzívát azért indították, mert a gerillából lett elnök asszony harcot hirdetett a korrupció ellen. És azok lázadtak fel ellene, akiket a korrupció jobban érint, mint amennyivel őt vádolják. Mert ellene csak az a vád, hogy az elnökválasztás megnyerése érdekében „kozmetikázta” a költségvetést, és állami pénzeket használt a kampányban. Közben azonban korrupcióval vádolják mindhárom személyt, aki örökébe léphet. (A most helyébe lépett alelnököt és az őt követhető szenátusi és parlamenti elnököt.) De a felfüggesztést kezdeményező parlament 150 tagját is. (Íme az a 300 tolvaj, aki felfüggesztette Dilma Rousseffet – hozza a Nouvel Observateur címe). Így az egész kampányban a tolvaj kiáltja: Fogjátok el, lopott!
