Mohamed Murszi volt egyiptomi elnök annyira rosszul kormányozta az országát, hogy idén tavasszal, majd júniusban hatalmas tömegek kezdtek el tüntetni ellene, és követelték a lemondását, míg végül a hadsereg megelégelte a belpolitikai zűrzavart és július elején megbuktatta. Murszi csupán egy évig tölthette be hivatalát, amelyet tavaly demokratikus választáson nyert el a Muzulmán Testvériség konzervatív iszlamista szervezet támogatásával.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A megbuktatott Murszi július óta a hadsereg foglya, ismeretlen helyen őrzik. Hívei és főként a Muzulmán Testvériséghez tartozó támogatói tüntetéseken követelik elengedését és visszahelyezését az elnöki székbe, de a hadsereg hajthatatlan.
Egyik fél sem hajlandó engedni. Emiatt az utóbbi hetekben véres összetűzések voltak a Murszi-pártiak és a hadsereg között, de előfordult, hogy a volt elnök támogatói és (világi) bírálói is összecsaptak már az utcai megmozdulásokon.
Csak az elmúlt két hét halálos áldozatainak száma (összesen) már ezer körül lehet, a sebesülteké pedig legalább hatszor ennyi. A Muzulmán Testvériség a tiltakozás folytatását ígéri, ezért Egyiptomban újabb zavargásoktól, nyugtalanságtól és vérontástól tarthatnak.
Az országban a káosz az úr és polgárháború fenyeget. Ezért a turisták már elkerülik Egyiptomot, amelynek pedig a legfontosabb (valuta)bevételi forrása épp az idegenforgalom. Nem mellesleg ez az ágazat foglalkoztatja a munkaképes lakosság 12 százalékát.
Az erőszak, a halálos kimenetelű tüntetések, zavargások és a kaotikus helyzet hatalmas károkat okoz a gazdaságnak, amely két éve válságban van. A 2011-es diktátorbuktató arab tavasz előtt azonban viszonylag jól teljesített az egyiptomi gazdaság, és évente 5–7 százalékkal bővült. Hoszni Mubarak elnök három évtizedes uralmának 2011-es megdöntése óta a gazdasági növekedés két százalékra esett vissza. Az utóbbi két évben mintegy 4500 gyár és üzem zárt be, és százezrek váltak munkanélkülivé. Hivatalosan 12 százalékos a munkanélküliség, de a valóságban ennél jóval magasabb lehet, inkább húsz százalékhoz közeli.
A nyugati hatalmak, amelyek a XIX. század óta mindig is meghatározó szerepet játszottak Egyiptom politikai és gazdasági életének alakításában, elítélik az erőszakot és békéltetnének. Eddig hiábavaló volt minden igyekezetük, s rövid távon valószínűleg nem is változik semmi Egyiptomban, amely a 83 millió lakosával a legnépesebb ország az arab világban.
Murszi menesztése óta két nagy tábor néz egymással farkasszemet: az egyikben az exelnök támogatói, a másikban ellenfelei tömörülnek. Az utóbbiba tartozik a hadsereg is, melynek élén az államcsínyt végrehajtó Abdel Fattah asz-Szíiszi tábornok, védelmi miniszter áll.
A hadsereg az utóbbi hatvan évben meghatározó szereplője az egyiptomi (bel)politikának: államként működik az államban. A II. világháború óta a katonák segítsége és támogatása nélkül Egyiptomban szinte lehetetlen volt hatalomra kerülni és tartós ideig ott is maradni. 1956 óta viszont kizárólag katonák (Gamal Abden-Nasszer, Anvar el-Szadat és Hoszni Mubarak) irányították az országot, amely – Izrael és Szaúd-Arábia mellett – időközben az Egyesült Államok egyik legfontosabb és legrégebbi közel-keleti szövetségesévé vált. Az USA nem is hajlandó puccsnak nevezni Murszi eltávolítását az elnöki hatalom éléről, noha ezért és az utóbbi hetek kairói és vidéki vérfürdőiért látszólag neheztel az egyiptomi hadseregre, és szimbolikus büntetésekkel sújtja. (Egyelőre nem szállítja le neki az idénre ígért négy F–16-os harci gépet, és lemondta a kétévenkénti közös hadgyakorlatot is.)
Az egyiptomi–izraeli különbéke 1979-es megkötése óta Kairó dollármilliárdokat kap évente az Egyesült Államoktól hadseregfejlesztésre. A kiadós amerikai pénzbeli segítségnek köszönhetően a katonák a gazdasági élet meghatározó szereplőivé váltak, a főtisztek pedig még jól meg is szedték magukat, ami időnként nagyon felbosszantja a szegény és az iszlamista ideológiára nyitott tömegeket. (Egyiptomban csaknem 18 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, azaz napi két dollárból.)
A kiterjedt hálózatú, jól szervezett és főként a szegény rétegekben népszerű Muzulmán Testvériség ezért mindig is komoly veszélyt jelentett a hadseregre, emiatt az többször kezdeményezte sikeresen a szervezet betiltását. Hoszni Mubarak harminc évig működő rezsimjének idején (1981 és 2011 között) sem tűrték meg a működését, ezért tagjainak illegalitásba kellett vonulniuk.
Murszi menesztése óta rossz idők járnak ismét az 1928 óta működő Muzulmán Testvériségre. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak mintegy háromszáz tagja után. Kulcsemberei közül többet már letartóztattak, és eljárást kezdeményeztek ellenük. A szervezet vezetőjét, a 70 éves Mohamed Badíét a héten fogták el, azzal vádolják, hogy júliusban erőszakra buzdította híveit.
Az, hogy a konfliktus most idáig fajult, leginkább annak tulajdonítható, hogy Mubarak 2011-es bukása valószínűleg váratlanul érte a hadsereget, amely így kénytelen volt egy időre kiengedni a kezéből az irányítást. Vesztére, hiszen Mubarak után a parlamentben és a kormányban is a Muzulmán Testvériség emberei kerültek többségbe. Az ország elnöki székébe szintén a szervezet pártfogoltja ülhetett: a tavaly nyáron demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi személyében. Azóta az iszlamisták új, nekik tetsző alkotmányt is elfogadtak, de azt a hadsereg júliusban felfüggesztette.
Murszi túlzott vallásos politikája, a romló gazdasági helyzet és az új vezetés hozzá nem értő politikája ellen valóságos népi lázadás tört ki. A népharagot sokan gerjesztették, néhány nyugati kormánytól és a térség több gazdag arab államától kezdve az egyiptomi hadseregig. A katonák türelme nyilvánvalóan elfogyott, elegük lett a politikai iszlám térnyeréséből.
A vallási radikalizmus és a Muzulmán Testvériség előretörését ferde szemmel nézte a térség több országa is, amely hasonló gondokkal találhatja magát szemben. A régió gazdag olajmonarchiái – mindenekelőtt az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Katar és Szaúd-Arábia – szintén sokat bajlódnak a politikai iszlámmal, amit részben a náluk szintén jelen levő Muzulmán Testvériség fiókintézeteinek számlájára írnak. Ezért a szervezet egyiptomi megleckéztetése még jól is jött nekik. (Kairóban egy hete már a Muzulmán Testvériség betiltásának ötlete is felvetődött.) Hálájuk jeleként csaknem nyolcmilliárd dollárral hajlandóak segíteni a hadsereg támogatta új egyiptomi vezetést: az államcsíny után megalakított ideiglenes kormányt (élén Hádzim el-Beblávi közgazdásszal), a volt alkotmánybírából ideiglenes államfővé avanzsált Adli Manszúrt és természetesen a tábornokokat, a hatalom tényleges gyakorlóit.
Mindazonáltal a fő hatalom Abdel Fattah asz-Szíszi tábornok, vezérkari főnök, védelmi miniszter kezében van. Ő az új fáraó, akinek fényképe a júliusi államcsíny óta már a boltok és a teázók többségében is jól láthatóan ki van függesztve a falon. Sokan tőle várják a megoldást.
Az ő feladata, hogy a hadsereg segítségével fenntartsa a rendet, az állam működését, és biztosítsa a központi uralmat, mert annak felbomlása esetén az ország akár anarchiába is süllyedhet. Sok szakértő szerint az Asz-Szíszi vezette hadsereg is képes arra, hogy uralkodjon Egyiptomban, s megakadályozza a teljes zűrzavart az országban. Asz-Szíszi a múlt vasárnap meg is erősítette, hogy a hadsereg nem fogja tétlenül szemlélni az erőszakot.
A nyilvánosságot kerülő, szűkszavú, 59 éves tábornokról ugyan keveset tudni, de a nyári tüntetések szervezői szerint ő már idén januárban megkezdte az egyeztetéseket az ellenzékkel és az értelmiségi elittel Murszi júliusi eltávolításáról. Gyaníthatóan neki lehet köze ahhoz is, hogy míg Murszi bukása előtt állandó áramszünetek és benzinhiány is borzolta az egyiptomiak kedélyét, az államcsíny óta mindenhol van áram és üzemanyag is. Egyelőre azonban még nem világos, hogy merre van a kiút az egyre mélyülő válságból és káoszból.
