Seregnyi magas rangú katonatisztet ítélt el augusztus elején a török bíróság, amely nem fukarkodott az életfogytiglani börtönbüntetésekkel sem a hét különböző ügyet egyesítő, úgynevezett Ergenekon összeesküvési perben. Az összeesküvést állítólag katonák és civilek szőtték az államrend és a Recep Tayyip Erdoğan vezette iszlamista kormány megdöntésére. Céljukat terrorcselekményekkel akarták elérni a 2007-ben alakult nacionalista Ergenekon titkos szövetségben, amely a türkök mitikus közép-ázsiai őshazájáról kapta a nevét.
A szervezet két volt vezetőjét, İlker Başbuğ nyugalmazott négycsillagos tábornokot, fővádlottat és Veli Küçük, szintén nyugdíjas tábornokot tényleges életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság az Isztambul közelében lévő Silivri börtönben megtartott tárgyaláson. Başbuğ szerepe eléggé fura az egész történetben. Tábornokként 2010-ig a hadsereg vezérkari főnöke volt, és hivatali ideje alatt közreműködött a hatóságokkal az összeesküvéssel gyanúsított (fő)tisztek leleplezésében. Azt beszélik, hogy akkoriban Erdoğan kormányfővel is jó kapcsolatot ápolt. Később azonban ő is gyanúba keveredett, majd a vádlottak padjára került.
Az összeesküvők – állítólag több száz fős – népes táborát ellenzéki politikusok, baloldali és szélsőjobboldali nacionalista értelmiségiek, néhány kis stílű bűnöző, és egyetemi emberek is gyarapították. A civilek közül egyetemi rektorokat például azért ítéltek el, mert a gyanú szerint arra kényszerítették diákjaikat, hogy tüntessenek Erdoğan kormányfő iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ellen.
Ahmet Şık neves újságíróra azért sütötték az összeesküvés bélyegét, mert könyvet írt Fethullah Gülenről, az USA-ban élő iszlám hitszónokról, aki nagy befolyásra tett szert Törökország lakosságának széles rétegeiben. Az ügyészek szerint az oknyomozó kötetet az Ergenekon megrendelésére írta, hogy lejárassa a hatalom számára is kedves hitszónokot.
A per egyik különlegessége, hogy mindössze egyetlen ember akad, akit azért ítéltek el augusztusban, mert valóban bűncselekményeket követett el. Alparslan Arslanról van szó, aki az egyik napilap ellen robbantásos merényletet hajtott végre, majd nem sokkal később megölt egy bírót, négy másikat pedig megsebesített. Mindez 2006 tavaszán történt, amikor az Ergenekon megalakításának ötlete még fel sem vetődött.
A furcsa ellentmondás és egyéb gyanús részletek miatt sokan nem hisznek a nagy összeesküvésről szőtt hatósági történetben. Inkább azt gyanítják, hogy az Erdogan vezette iszlamista kormány különböző ürügyekkel igyekszik leszámolni a neki nem tetsző ellenfeleivel. Főként a hatalom számára veszélyesnek tűnő (nyugalmazott) katonatisztekkel.
Amint azt az Ergenekon is bizonyítja, a hatalom még a – Kelet-Európa kommunista közelmúltjából jól ismert – politikai perektől sem riad vissza. Igaz, az Ergenekon típusú bírósági eljárásra még nem akadt példa a Török Köztársaság történelmében. A helyzet azért fajulhatott idáig, mert a 2002 vége óta hatalmon lévő Erdoğan-kormány több, erősen kifogásolható intézkedést hajtott végre.
Mindenekelőtt megnyirbálta az ország világi jellegét, s vele együtt az annak szavatolásával megbízott hadsereget is megfosztotta önállóságától. Attól a jogától, hogy saját belátása szerint lépjen fel az állam világi jellegének védelmében, amivel még az újkori török állam alapítója, Kemal Atatürk bízta meg a fegyveres testületet. A hadsereg évtizedekig teljesítette is a rá bízott parancsot, hiszen amikor vezetői úgy ítélték meg, hogy a politikai vezetés veszélybe sodorhatja a kemali elveket (a világi államberendezést), azonnal cselekedett. Ez azt jelentette, hogy puccsal távolították el tisztségükből a legmagasabb rangú politikai vezetőket.
A török hadsereg három puccsot hajtott végre. 1997 februárjában pedig nyomásgyakorlással kényszerítette ki Necmettin Erbakan miniszterelnök és iszlamista kormányának lemondását. Erdogan a megbuktatott és azóta elhunyt Erbakan iszlamista Refah (Jólét) pártjában kezdte politikai pályafutását. Erbakanról azt tartják, hogy Erdogan tanítómestere volt.
A hadsereg akciója után betiltották a Refahot, amely nem sokkal később Fazilet (Erény) néven újjászerveződött. Utóbbi pártból szakadt ki a 2002 vége óta hatalmon lévő AKP, amelyet bő tíz éve Erdogan vezet.
Amióta az AKP 2002 óta zsinórban háromszor nyerte meg a parlamenti választást és Erdogant ugyanannyiszor nevezték ki kormányfővé, Törökország látványos politikai és gazdasági változásokon ment keresztül. A 78 millió lakosú ország gazdasága elképesztő mértékben növekedett, legyőzte az inflációt, és a régió egyik vezető középhatalmává vált. A kormány politikájának eredményeként Törökország a világ 17. legnagyobb gazdasága, amely tíz éve szinte töretlenül fejlődik, a globális válság ellenére is. Arra azonban még várni kell, hogy kiderüljön: Törökország valóban hosszú távú fejlődési sikertörténet lesz-e.
Az Erdogan-kormány ugyanakkor politikai (alkotmányos és jogi) reformokat is végrehajtott. Ennek részeként ugyan csökkent az állam korábban világi jellege, de korszerűsödött az államszervezet, s elvben (de a gyakorlatban kevésbé) az emberi és vallási jogok is bővültek. A valóságban Erdoğanék az utóbbi időben – gazdasági nyomással és egyéb módon – erősítették befolyásukat a médiában, az ügyészségen, és szűkítették az ellenzék mozgásterét is.
A hadsereg és a vele szövetséges erők hegemóniáját pedig igyekeznek folyamatosan visszaszorítani. A hadsereg megregulázása 2002 után kezdődött. Erdoğan pártja, az AKP 2002 óta új, anatóliai eredetű elitet segített hatalomra, amely erősen kötődik a valláshoz, eltérően Nyugat-Törökország világi értelmiségi, katonai és hivatalnoki rétegétől. Az AKP és Erdoğan kitartóan igyekszik visszaadni az állam vallási jellegét, közben mindenütt gyengíti annak világi jellemzőit, amelyeket bő nyolcvan éve Kemal Atatürk volt állam- és kormányfő, a modern Törökország megteremtője határozott meg.
A harmadik miniszterelnöki megbízatási idejének vége felé közeledő Erdogan mindent megtett a kemali elit háttérbe szorításáért. Ehhez viszont nélkülözhetetlen volt a hadsereg megregulázása. Erdoğan ezért már több olyan intézkedést vezetett be, amelyek csökkentették a katonák korábbi befolyását.
A hazájában a legbefolyásosabb politikusnak számító Erdoğan államfői babérokra vágyik. A tisztséget a 2014-es választáson szeretné megszerezni. Az a terve, hogy – két elnöki mandátumon keresztül – 2024-ig marad az ország élén, a jelenleginél sokkal nagyobb hatalommal. Ezt az elnöki rendszer bevezetésével szeretné elérni. Kritikusai állítják: már most egyre több hatalmat összpontosít; kormányzása tekintélyelvű.
Számításait csupán a katonák húzhatnák keresztül. Ezért a még mindig veszélyesnek ítélt hadsereg politikai befolyását igyekszik tovább gyengíteni. A tábornokok elleni hadjáratok is ezzel a törekvésével hozhatók összefüggésbe.
A hadművelet a megbízhatatlannak ítélt főtisztek ellen nemrég új fordulatot vett. Szeptember elején Ankarában bíróság elé állították az Erbakan vezette – első török iszlamista – kormányt megbuktató 1997-es februári katonai puccs feltételezett elkövetőit is. Az ügyészség a per mind a 103 vádlottjára – köztük több nyugalmazott tábornokra – életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kéri. Az ügy legmagasabb rangú érintettje a jelenleg 81 éves İsmail Hakkı Karadayi tábornok, aki az Erbakan-kormány lemondásra kényszerítésekor vezérkari főnökként szolgált. Most őt is örök börtönnel „jutalmaznák”.
