A megkínzott és elgyötört foglyokat feltuszkolták a repülőgépre, útközben elkábították, majd a tengerbe dobták őket. A kivégzési módszert Argentínában a volt katonai diktatúra alkalmazta előszeretettel. A végrehajtók csak „haláljáratoknak” nevezték ezeket az „utazásokat”. A diktatúra bukása után rájuk is sor került: egyre többüket vonják felelősségre a szörnyű bűncselekményekért.
A haláljáratok szervezői ellen – 2008 és 2012 júliusa között – 61 esetben indítottak eljárást argentin bíróságok. A közelmúltban egy új, nagyszabású per kezdődött. Az illetékes Buenos Aires-i bíróság a hírhedt „haláljáratok” nyolc (egykori) pilótájának az ügyét kezdte tárgyalni. Közöttük van a holland nemzetiségű Julio Poch is, az argentin haditengerészet nyugállományú hadnagya, aki spanyolországi letartóztatásáig, 2009 őszéig a holland–francia Transavia polgári légitársaság pilótájaként dolgozott.
Mindannyiukat azzal vádolják, hogy részvételükkel a „haláljáratok” működtetésében emberiség elleni bűncselekményeket követtek el.
Az utóbbi tíz évben ehhez fogható perre nem volt példa a dél-amerikai országban. Az akár két évig is elhúzódó tárgyaláson 789 esetet kíván megvizsgálni a bíróság, csaknem 900 tanú meghallgatásával.
Argentínában 1976-tól 1983-ig uralkodott a katonai junta, vagyis mindenről az országot irányító tábornokok döntöttek. Utasításaikat a katonák és a többi erőszakszervezet tagjai hajtották végre. A hatalmat 1976 márciusában magukhoz ragadó tábornokok a későbbiekben félkatonai alakulatokat, azaz kegyetlen halálosztagokat is bevetettek a nekik nem tetsző „felforgató elemekkel” szemben. Rémuralmat vezettek be az egész országban.
A junta kegyetlen hadjáratot – vagy ahogyan akkoriban sokan emlegették: „piszkos háborút” – folytatott a szélsőbaloldali gerillák ellen. Közben azokat sem kímélte, akikről feltételezte, hogy veszélyeztethetik a rendszer működését vagy fennmaradását. A politikai ellenzékre, baloldaliakra, szakszervezeti tagokra vagy egyetemistákra ugyanúgy lecsapott, ahogyan sok-sok polgári személyre, akiknek semmi közük nem volt sem a politikához, sem a baloldalhoz, még kevésbé a gerillákhoz.
A nagyszabású hadjárat a rendszer ellenségeinek kikiáltott argentinok ellen mindjárt 1976-ban, a tábornokok uralmának első évében megkezdődött. Az egyik ilyen hírhedt akció a „fény nélküli éjszaká”-nak nevezett (1976-os) rajtaütés volt. Hatósági utasításra kikapcsolták az áramot Argentína több körzetében, s a rezsim emberei a sötétség leple alatt otthonukból ellenzékieket hurcoltak el, majd vetettek börtönbe, és megkínozták őket, sokukat meg is ölték. A kivégzéseket módszeresen és előre eltervezve hajtották végre.
A leszámolások, illetve a katonai diktatúra idején – hivatalos becslés szerint – legalább tízezer ember vesztette életét vagy tűnt el nyomtalanul. Többségük ártatlan civil. Emberjogi szervezetek azonban harmincezerre teszik az áldozatok számát; legtöbbjük „eltűnt”, és a mai napig sem találták meg a holttestüket.
A diktatúra 1983-ban megbukott. Nem sokkal később a junta több tagját emberiség elleni bűncselekményekért elítélték, de később mindannyian amnesztiát kaptak, és szabadlábra helyezték őket.
Az argentinok még mindig nem tudják, valójában milyen szörnyűségek is történtek a katonai diktatúra sötét korszakában.
Az utóbbi évtizedekben kiderült, hogy a junta a „piszkos háborúban” változatos eszközökkel bánt el az őrizetbe vett személyekkel. Sokukkal titokban működtetett vesztőhelyeken (pl. elhagyott bányákban) végeztek.
Az egyik leghírhedtebb hely, ahonnan csak a legszerencsésebb elhurcoltak kerültek ki élve, a Haditengerészeti Műszaki Iskola (ESMA) volt. Ez a Buenos Aires-i intézmény a legszörnyűbb kínzásokról, a rabokkal szemben tanúsított vadállati kegyetlenkedésekről és arról vált ismertté, hogy az ötezernél is több fogvatartott közül csak alig ötszázan szabadultak onnan. A foglyok egy részét agyonlőtték, másokat „haláljáratokon” (helikopteren vagy repülőn) szállítottak az Atlanti-óceán fölé és taszítottak a mélybe.
Az ország sok településéről vittek a jól szervezett és évekig működő „haláljáratok” ártatlan, de a rezsimnek gyanús embereket az Atlanti-óceán fölé. Útközben elkábították őket, s utána – nagy magasságból – a tengerbe vetették a foglyokat. Másokat a világ legszélesebb folyótorkolatába, az Argentína és Uruguay határán elterülő Rio de la Platába dobták, többnyire repülőgépről.
A közvélemény először 1995-ben bizonyosodhatott meg arról „hivatalosan”, hogy a junta „haláljáratokat” működtetett. Adolfo Francisco Scilingo, az argentin haditengerészet altisztje elsőként tárta fel a szörnyűségeket a bíróság előtt. Ő akkor azt mondta, hogy az injekciótól elkábult foglyokat meztelenre vetkőztették, összekötözték a lábukat, és négyezer méter magasból az óceánba hajították őket... a szerdánként közlekedő „haláljáratokról”.
A tábornokok 1983-as bukása után a polgári kormányok egy ideig nem bolygatták a vérzivataros és borzalmas (közel)múltat. Nem siettek felkutatni és megbüntetni a kegyetlen politikai megtorlások felelőseit.
A parancsokat kiadó tábornokok közül néhányat ugyan elítéltek és bebörtönöztek az 1980-as évek második felében, de nem sokkal utána amnesztiával szabadultak. Az argentin parlament az 1990-es évek derekáig több törvényt is elfogadott, amelyekkel felmentették a volt (fő)bűnösöket, az alacsonyabb rangú tiszteket pedig mentesítették minden felelősség alól.
Az utóbbi tíz évben azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Argentínában egyre több személy ellen kezdeményeztek bírósági eljárást. Sokukat pedig börtönbüntetéssel sújtották, mert részt vettek a junta kegyetlen megtorló akcióiban. Erre az adott lehetőséget, hogy Argentínában – 2003 augusztusában – hatályon kívül helyezték a katonai diktatúra „piszkos háborújában” bűnrészes katonákra vonatkozó 1986–1987-es amnesztiatörvényeket.
Az intézkedés után hamarosan, azaz már 2003 végén tizenhat volt tisztet vettek őrizetbe a „piszkos háború” negyvenhat egykori fő felelőse közül. Közülük többet el is ítéltek. Azóta folyamatosan emelkedik a perek és az elítéltek száma, akik között nemcsak kishalakból, hanem a rendszert működtető tábornokokból is akad szép számmal. Nem egy már életfogytig tartó börtönbüntetését tölti.
2011 késő őszén ért véget az Argentínában rendkívüli érdeklődéssel figyelt ESMA-per, amelynek vádlottjait az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények miatt ítélték el. Az ország addigi legjelentősebb ilyen témájú perében tizenkét volt katonatisztet életfogytiglani börtönbüntetéssel, négyet 18 és 25 év közötti fegyházbüntetéssel sújtottak. Mindannyian részt vettek a hírhedt ESMA börtönben, kínzó- és kivégzőközpontban végrehajtott szörnyűségekben.
Az elítéltek között volt a katonai diktatúra szimbolikus alakjának számító Alfredo Astiz extengerésztiszt is, akit társai csak a „szőke halál angyalá”-nak hívtak. Astiz sem a trágyaláson, sem az ítélethirdetéskor nem tanúsított megbánást. Egyszer sem mutatta a jelét annak, hogy áldozatai között francia apácák és más ártatlan személyek is vannak.
