Példátlan időszak kezdődött a pápaság és a római katolikus egyház modern kori történetében. 2013. február 28-án – közép-európai idő szerint – este nyolc órától végleg megvált tisztségétől XVI. Benedek pápa. Ez azt jelenti, hogy pápasága örökre véget ért. Vatikáni munkahelyétől és a búcsúztatására érkezett bíborosoktól csütörtökön délelőtt, a hívektől és egyházi személyektől az utóbbi bő két hétben – szentmisén, Úrangyala-imádságokon és általános audienciákon (kihallgatásokon) – köszönt el. (A bíborosokkal tegnap az Apostoli Palota, azaz a vatikáni pápai rezidencia Kelemen termében találkozott utoljára.). XVI. Benedek bíborosként, majd később pápaként 1981 óta szolgált a Vatikánban. Ő volt a római katolikusok 265. pápája.
XVI. Benedek – korábbi bejelentéséhez híven – önszántából, külön ceremónia nélkül köszönt le végleg egyházfői és a Vatikán(város) államfői tisztségéről. Hivatalos szóhasználattal: visszalépett. Ilyen rendkívüli történelmi esemény 1415 óta nem fordult elő az egyházban. Különleges jelentőségű év lesz tehát 2013 is a katolikus egyházi krónikákban.
A 85 éves, német nemzetiségű pápa idős korára és testi-lelki erejének meggyengülésére hivatkozva mondott le, illetve hagyta el hivatalát, amelynek élére 2005. április 19-én Joseph Ratzinger bíborosként választották meg. Csütörtökön, vele egy időben, távozott több, fontos vatikáni intézmény vezetője is; helyüket új bíborosok veszik át.
Az új egyházfő megválasztásáig a Vatikánt Tarcisio Bertone bíboros-államtitkár, pápai kamarás (camerlengo), a katolikus egyházat pedig a bíborosi kollégium irányítja, élén Angelo Sodano bíboros-dékánnal. A bíborosi kollégium másik fontos feladata és kiváltsága a pápaválasztás.
Közel nyolc év szolgálat után XVI. Benedek 2013. február 11-én jelentette be lemondási és visszavonulási szándékát, az egyházban előírt szabályoknak megfelelően. Bár a hír óriási meglepetést keltett, döntésére számítani lehetett. A pápa az utóbbi években ugyanis többször jelezte már: abbahagyja, ha úgy érzi, nem képes ellátni teljes körűen a feladatát.
Távozását ellentétesen ítélik meg egyházon belül és kívül. Egyesek bátor és őszinte tettnek tartják lemondását a hatalomról, illetve beismerését, hogy öregsége és erőtlensége miatt képtelen vezetni az egyházat, s helyét inkább átadja megválasztandó utódjának. Akadnak olyanok is, akik szerint merész döntése akár gyökeres változásokat indíthat el az egyházban.
Mások viszont úgy vélik: feladta, meghátrált, amit nem lett volna szabad megtennie. Ők elárulva érzik magukat amiért a pápa – a hagyományokat felrúgva – nem tartott ki haláláig a hivatalában. Bírálói azt is felróják neki, hogy cselekedetével súlyos válságot okozhat az egyházban, destabilizálhatja azt.
Ez aligha lehetett a célja a konzervatív szemléletűnek tartott egyházvezetőnek, aki mindig kerülte a konfrontációt, ahogyan a nyilvánosságot sem szerette nagyon. Politikus alkat sem volt, inkább a teológiának élt; az utóbbi évtizedek legtehetségesebb teológusai közé sorolják.
Pápaként rendszeresen bírálta az individualizmust, az erkölcsi hanyatlást és a teológiában megerősödő szubjektív törekvéseket. Három körlevelet (enciklikát) adott ki.
Kellő politikai jártasság híján többször tett – más vallásokkal kapcsolatban – ellenkezést, vagy élénk tiltakozást kiváltó meggondolatlan kijelentést. A zsidók például rossz néven vették tőle, hogy egyik nagypénteki szentmiséjén megtérésükért imádkozott. Ez végül nem befolyásolta a két egyház viszonyát. Erre utal az is, hogy lemondása után magas rangú zsidó vallási vezetők elismeréssel és együttérzéssel beszéltek róla.
Egy 2006-os megnyilatkozásáért, amelyet a muzulmánok sértésnek vettek, kénytelen volt bocsánatot is kérni. Később azonban – az egyházak közötti párbeszéd elmélyítése végett – az isztambuli Kék Mecsetben muzulmán vallási vezetőkkel találkozott, amit már akkor történelmi eseményként jegyeztek fel.
Nagyívű reformokban nem gondolkodott; állítólag ellenállt az egyház átalakítására irányuló minden kísérletnek. Megpróbálkozott ugyan átláthatóbbá tenni a Vatikán bankjának, az IOR-nak a működését, de ez nem igazán sikerült neki.
Sokat utazó pápa sem volt. Csupán 24 hivatalos külföldi látogatáson vett részt; a közeli olasz egyházmegyéket is mindössze 31-szer kereste fel.
Bár bírálják a papokat érintő pedofil-botrányok kezelése miatt, valójában ő volt az első pápa, aki ezeket az ügyeket igyekezett nyilvánosságra hozni és megkövetni az áldozatokat. Elődje, II. János Pál még megpróbálta eltussolni a súlyos problémát. Igaz, II. János Pál pápa ideje alatt (a Hittani Kongregáció fejeként) neki is szerepe volt ezeknek az ügyeknek az eltussolásában, Joseph Ratzinger bíborosként.
Botrányok is közrejátszhattak?
Médiahírek szerint XVI. Benedek döntésének nemcsak életkora, s a vele járó testi-lelki fáradtság lehet a valódi oka, hanem esetleg a háttérben rejtőző olyan súlyos problémák is, amelyekkel nem tudott megbirkózni. A nemzetközi sajtó azt gyanítja, hogy elhatározásában – a pápai időszakát beárnyékoló – több tényező, visszásság és ellentmondásos ügy, sőt megromlott egészsége is közrejátszhatott.
A média a vélt okok közé sorolja – a befolyásért, az egyházpolitika (új) irányának meghatározásáért, s az anyagi javak feletti ellenőrzésért folyó harc miatt – a Vatikánt feszítő elképesztő belső ellentéteket, és az azok nyomán kipattant súlyos botrányokat is. Utóbbiak közül kiemelkedik a 2012-es Vatileaks-ügy, azaz az utódlási és a titkos hatalmi harc részeként XVI. Benedektől ellopott bizalmas (magán)iratok kiszivárogtatása. Továbbá a püspököknek az a törekvése, hogy elkendőzzék az egyházhoz kapcsolható sok-sok pedofil és egyéb tiltott (homo)szexuális esetet, a korrupciós ügyeket és állítólagos lopásokat.
A média azt sem zárja ki, hogy a lemondáshoz köze lehetett az egymás ellen áskálódó, hataloméhes vatikáni (bíboros)frakciók intrikáinak, gonosz pletykáinak és villongásainak, vagy akár Richard Williamson püspök évekkel ezelőtti holokauszt-tagadásának. Nem különben a Vatikán bankját, az IOR-t ért pénzmosási és az egyházi pénzkezelésre vonatkozó egyéb vádaknak, miképpen a környezetétől elszigetelődött pápát kihasználni, esetleg változtatásokra rábeszélni próbáló akaratos bíborosoknak, akikkel XVI. Benedek állítólag folyamatos vitában állt (pl. a válás utáni egyházi újraházasodás kérdésében).
A döntéshez hozzájárulhatott az is, hogy – talán támasz híján – nem volt képes kézben tartani az irányítást, elsimítani a belső viszályokat, s az egyház előtti kihívásokra sem tudott megfelelőn válaszolni. Sok tömegtájékoztatási eszközben jelentek meg olyan feltételezések, melyek szerint az egyház hanyatlóban van, népszerűtlen, s ezért reformokra, megújulásra és megtisztulásra szorul.
A Sixtus-kápolna füstjele
A pápa visszavonulása sok kérdést vet(ett) fel, új kihívások és feladatok elé állítva az egyházi vezetést, amelynek fő feladata ezúttal a pápaválasztás. Az új, vagyis a 266. római katolikus egyházfő személyéről a – határidőhöz nem kötött – pápaválasztó gyűlésen, a konklávén döntenek, amelyen a 80 év alatti bíborosok vesznek részt. Számukra egész biztosan különleges alkalom lesz, hogy még a (volt) pápa életében kell megválasztaniuk utódját. Korábban ugyanis – néhány középkori kivételtől eltekintve – az egyházfő élete végéig állt a pápai állam (1929-től a Vatikán) és az egyház élén; csak halála után hívták össze a konklávét.
A 115 bíborosból álló pápaválasztó testület márciusban (várhatóan a hónap első felében) ül össze a világörökséghez tartozó vatikáni Sixtus-kápolnában, amely (valószínűleg) már 1559 óta szolgál erre a célra is. Ők mindannyian választásra és választhatóságra jogosult főpapok. A döntésig, tehát az új pápa megválasztásig, senki nem hagyhatja el közülük a Vatikánt. A Sixtus-kápolnában naponta két szavazóülésen vesznek részt, de (éjszakai) szállásuk a Vatikán szélén, a Szent Márta vendégházban lesz. A külvilággal nem tarthatnak kapcsolatot; „teljes, örök titoktartást” kell fogadniuk mindennel, ami a pápaválasztáshoz fűződik. A titoktartás megszegője az egyházi kiközösítést kockáztatja.
A Vatikán reményei szerint legkésőbb húsvétig, vagyis 2013. március 31-éig (titkos szavazással) eldöntik, ki lépjen XVI. Benedek örökébe. Az optimisták arra számítanak, hogy akár már virágvasárnapig (március 24-éig) sikerül megválasztani az új egyházvezetőt. A konklávé kezdetének időpontját vélhetően március 4-én határozzák meg a bíborosok.
Hivatalos jelölt nincs a pápai trónra, sem választási kampány. Helyette – a konklávé bevezetőjeként – már jó ideje titkos egyeztetések és egyezkedések zajlanak. Ez akár úgy is értelmezhető, hogy hatalmi harc dúl XVI. Benedek helyéért. A történelmi tapasztalatok alapján a konklávé döntése nagy meglepetést is okozhat.
Az eredményes pápaválasztást először a Sixtus-kápolnából felszálló fehér füst jelzi. Ezután Jean-Louis Tauran francia protodiakónus bíboros veszi át a szót. A római katolikus egyház legfontosabb és legnagyobb szentélyének, a vatikáni Szent Péter-bazilikának az áldáserkélyéről (központi loggiájáról) a világgal latinul ünnepélyesen tudatja a fontos és várva várt hírt. Ennek legfontosabb eleme az „Annuntio vobis gaudium magnum: habemus papam!…”, vagyis „Nagy örömet hirdetek néktek: van pápánk!…” szövegrész, amely tartalmazza az egyház új vezetőjének a nevét is. A bejelentést követően az új pápa rövid beszédet mond, majd üdvözli az épület előtti téren összegyűlt tömeget és „urbi et orbi” áldást oszt Róma városának, a világnak, illetve a tiszteletére megjelenteknek.
XVI. Benedek utódjával kapcsolatban kezdettől fogva rengeteg a találgatás; a megválasztásra esélyesek listája terjedelmes. Sokan azt valószínűsítik, hogy ezúttal nem európai, hanem dél-amerikai, vagy afrikai pápa költözik a Vatikánba. Mások inkább azt szeretnék, hogy olasz pápa vezesse a csaknem 1,2 milliárd hívet tömörítő római katolikus egyházat. Ők abban reménykednek, hogy a konklávéban helyet foglaló sok (nagyon) befolyásos olasz egyházi méltóság képes lesz valakit a saját soraiból a pápai trónra emelni.
A leköszönt pápa utódját többen misztikus dolgokkal is összefüggésbe hozzák. Egy 12. századi dokumentum szerint az ír Szent Malakiás püspök állítólag megjövendölte: a hamarosan esedékes konklávé lesz az utolsó, mert az általa megválasztandó új pápa megbízatási ideje alatt eljön a világvége.
Az imának szenteli magát
Ez a híresztelés valószínűleg nem nagyon izgatja a Vatikánt, amelynek jelenleg sokkal fontosabb elfoglaltsága és tennivalója is akad, mint Szent Malakiás püspök jóslatának elemzése. Gondból és kihívásból akad bőven, hisz az egyházi vezetés nem is igazán tudja még a választ a pápa visszavonulásával jelentkező temérdek részletkérdésre.
Azt már sikerült tisztázni, hogy önkéntes távozása után megtarthatja a XVI. Benedek nevet és őszentségének kell szólítani. A hivatalos tisztsége az „emeritus pápa” („nyugalmazott pápa”), vagy „Róma nyugalmazott főpapja” (püspöke) lesz. Megszólítása pedig: őszentsége XVI. Benedek, emeritus pápa, vagy őszentsége XVI. Benedek, Róma nyugalmazott főpapja. A változásról maga a katolikus egyházvezető döntött. Az őszentsége megszólításra és a pápai titulus megtartására (élete végéig) a kánonjog ad lehetőséget.
Emiatt sokan azon tanakodnak, hogy így két pápája is lesz-e a katolikus egyháznak? Valóban fura helyzet, de ketten lesznek. XVI. Benedek tegnap ugyanakkor közölte: majdani utódával szemben „feltétlen tiszteletet és engedelmességet” fog tanúsítani.
Öltözetéről is a napokban döntött XVI. Benedek. Eszerint továbbra is marad az egyházfői fehér mellett. Federico Lombardi vatikáni szóvivő úgy tudja, hogy „egyszerű fehér reverendát” fog viselni, de másmilyent, mint a pápák. A szintén szimbolikus jelentéstartalmú vörös cipő(k)től azonban örökre megszabadul. Helyette – hivatalos megjelenésekor – kézi készítésű barna lábbelit visel.
A lemondó egyházfő halászgyűrűjét nem törik össze, ahogyan ezt az elhunyt pápák esetében teszik – jelentette be Federico Lombardi. XVI. Benedek 2005 áprilisától használt pecsétgyűrűje egyben marad, de magát a pecsétet egy vésővel használhatatlanná teszik.
Egy biztos: XVI. Benedeknek nem lesznek megélhetési gondjai. Federico Lombardi szóvivő szerint nyugdíjat nem kap, „a Vatikán gondoskodik róla”. A torinói La Stampa napilap ellenben azt állítja, hogy lesz nyugdíja: havi 2500 euró.
Utcára sem kerül. A tervek szerint hivatalának február 28-ai elhagyása után először (ideiglenesen) a Rómához közeli Castel Gandolfóba, a pápák nyári rezidenciájába költözik. Onnan április végén, vagy május elején költözik át állandónak szánt otthonába, a vatikáni Szent Péter-bazilika mögötti Mater Ecclesiae kolostorba.
A pápa csütörtökön késő délután – Róma harangjainak zúgásától is kísérve – helikopteren távozott a Vatikánból a Castel Gandolfó-i rezidenciára, ahová már korábban megérkezett hét legközelebbi munkatársa, közöttük személyi titkára, orvosa és inasa. A Szent Péter téren és a Vatikán körül sokan gyűltek össze, hogy láthassák a pápai helikoptert és búcsút inthessenek XVI. Benedeknek.
Castel Gandolfóban a település apraja nagyja, közel tízezer ember várta és üdvözölte. XVI. Benedek a nyári rezidenciaként szolgáló palota belső udvarára nyíló ablakából köszöntötte a városka lakóit. Egyházfői minőségében ez volt az utolsó találkozása a hívőkkel és az utolsó alkalom is, hogy pápaként beszélt.
Új lakhelyére csak néhány, kisebb személyes holmiját, például privát leveleit, feljegyzéseit és a macskáit vihette magával. Bútorai, zongorája, könyvei és a hivatalos levelezése eddigi helyén maradt. A vatikáni (volt) lakosztályában, amelyet távozása után lezártak, lepecsételtek, s majd csak az új pápa megválasztásakor nyitják meg ismét.
Nyugalmazott pápaként XVI. Benedek visszavonultan kíván élni vatikáni kolostor-rezidenciájában, ahol biztonságára csendőrök fognak ügyelni. „Elrejtőzöm a világ elől” és „az imának szentelem magam”, üzente nemrég, még pápaként.
