Gurbanguli Berdimuhamedov türkmén államfő egy ünnepi lóversenyen leesett a lováról, de a zuhanást szerencsére sérülés nélkül megúszta. Azok a hazai újságírók viszont, akik erről be mertek volna számolni egész biztos, hogy pórul jártak volna. Ők bizonyára a munkahelyükről repültek volna – jó esetben.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A diktatórikus és despotikus országban a biztonsági szolgálat már a helyszínen elkobozta mindenkitől a kellemetlenül véget ért lóverseny felvételeit. A külföldi újságírókat pedig arra kérték, hogy ne tájékoztassanak a „sportincidensről” és ne filmezzék a nyeregből kizuhant elnököt. A helyi televízió az elnöki bukást nem is közvetíthette, csak a verseny többi részét. A türkmén állami tévé adásából egyszerűen kivágták Berdimuhamedov balesetét, s csak az elnök győzelméről számoltak be.
A titkosszolgálat nem végzett alapos munkát, hisz egyik-másik nézőnek sikerült kicsempészni saját videofelvételét, amelyek közül valamelyik nem sokkal utána felkerült a YouTube közösségmegosztó portálra és így szerezhetett róla tudomást a világ is. A hírszerzés azóta is keresi a kiszivárogtatót, aki alighanem példás büntetésre számíthat Türkmenisztánban, ahol a hatalommal senki sem húzhat ujjat.
Törökországban hasonló a helyzet. Ez az ország az utóbbi évtizedben fantasztikus sikereket ért el a gazdaságban, a gyors fejlődést minden szakértő elismeri és méltatja. Törökország jelenleg a világ 17. legnagyobb gazdasága. Ennél azonban sokkal jobb helyet vívott ki magának az újságírók elleni harcban. A bebörtönzött újságírók számát tekintve sikerült bebiztosítania a világelsőséget, amelyet azóta is szilárdan tart.
A média képviselői közül sokkal többen ülnek jelenleg Törökországban börtönben (néhányan bírósági ítélet nélkül), mint Kínában és Iránban. „Bűnük” gyakran csak az volt, hogy a hatalomról nem úgy tájékoztattak, ahogyan az illetékesek elvárnák.
Egyik sem szívderítő adat, ahogyan a sajtószabadság nemzetközi napja, május 3-a alkalmából megjelentetett legújabb kiadványok megállapításai sem azok. Ezekből ugyanis az derül ki, hogy a média és a szólás szabadságát az országok nagy többségében nem tartják tiszteletben.
Nemzetközi szervezetek tragikusnak ítélik meg a helyzetet több országban. Nem meglepő módon közéjük sorolják Türkmenisztánt, Észak-Koreát, Fehéroroszországot, Iránt, Kubát és Üzbegisztánt is. Ezek az országok szinte minden nemzetközi összehasonlítási lista végén foglalnak helyet, rosszabbat nem lehet találni náluk. A szabad sajtó és véleménynyilvánítás jogának tiszteletére és betartására a hatalom ezekben az államokban egyáltalán nem figyel.
De nem csak ezekkel az országokkal van baj. A washingtoni központú Freedom House (FH) civil szervezet sajtószabadságot értékelő jelentése 197 ország és térség elemzése alapján lehangoló képet festett a média helyzetéről. A minap kiadott elemzés hangsúlyozza: tavaly világszerte romlott a sajtószabadság helyzete.
Az FH szerint a (nemzetközi) média az utóbbi tíz évben soha nem volt olyan erősen megbéklyózva és korlátozva, mint a múlt évben. A szervezet arra a következtetésre jutott, hogy a (teljesen) szabad sajtó előnyeit csak az emberek 14 százaléka élvezheti. A nagy többségnek pedig be kell érnie a részben szabad, vagy az egyáltalán nem szabad sajtóval.
A „szabad” kategóriába az FH azokat az entitásokat sorolta, amelyek szerinte a politikai hírekről „erőteljesen” számolnak be, az újságírókat senki és semmi nem fenyegeti, az állami beleszólás, beavatkozás a média ügyeibe minimális, a sajtóra nem nehezedik szinte semmilyen jogi, vagy gazdasági nyomás. A kiváltságosoknak ebben a klubjában hagyományosan Svájcot, valamint a Benelux és a Skandináv országokat találjuk.
Szerbia, Montenegró, de Magyarország sem tartozik ide. Az FH rangsorban a „részben szabad” kategóriába került mindhárom ország. A közép- és kelet- európai térségből az FH Észtországot, Csehországot, Szlovákiát, Litvániát, Szlovéniát, Lengyelországot és Lettországot minősítette szabadnak.
Idén nyolc ország FH besorolása változott, de egyikük sem kedvező irányba. Drámai visszaesést mutatott ki a Freedom House Görögországban és Izraelben; mindkét ország hosszú idő után először csúszott a „részben szabad” kategóriába, hasonlóképpen az Afrikában hagyományosan jól szereplő Malihoz, amely az ottani politikai változások miatt a szabad helyett szintén egy osztállyal lejjebb, a részben szabad kategóriába került. Utóbbi csoportba tartozik Olaszország is.
A Közel-Keleten és az arab világban is romlott a helyzet a 2011-ben kirobbant forradalmak, illetve diktátorbuktató tiltakozási hullám után. Egyiptom a részben szabad helyett a nem szabad címkét kapta.
A Freedom House több okra vezeti vissza a világ különböző részeiben a médiaszabadságot ért súlyos sérelmeket. Ezek közül az egyik az önkényuralmi rendszerek által alkalmazott egyre kifinomultabb módszer a sajtószabadság megzabolázására és elnyomására. A kormányok különböző eszközökkel igyekeznek korlátozni, illetve akadályozni az új médiát, mindenekelőtt az internetes hírszolgáltatást (akár a közösségi média cenzúrázásával, akár egyes tartalmak letiltásával), vagy éppen a mobiltelefon kínálta információs lehetőségeket. Egyes országokban a radikális iszlám szervezetek, másutt meg a szervezett bűnözői körök tettek szert akkora befolyásra, amellyel már képesek a média szabadságát is korlátozni.
Európában és a nyugati világban ezt a szerepet a gazdasági válság „vállalta”. Az ínséges időkben ugyanis kétszer meg kell gondolni, ki mit ír a megszorításokat alkalmazó politikusokról, hiszen ha sokat bírálják őket, esetleg elintézik, hogy adott médiumnál kevesebben hirdessenek, vagyis ne adjanak pénzt a szemtelenkedőknek. A hirdetési bevétel pedig gyakran sokkal fontosabb a válság sújtotta világban, mint az, hogy az újságíró borsot törjön valamelyik befolyásos, állami tisztségviselő orra alá.
David J. Kramer, az FH elnöke szomorúan jegyezte meg: a médiaszabadságok területén világszerte tapasztalható visszaesés azt jelzi, hogy romlik a demokrácia állapota. Ebből szerinte az következik, hogy a független újságírás támogatására egyre nagyobb szükség van.
Ezzel lényegében egyetért a Riporterek Határok Nélkül (RSF) is, amelyet a szakma a nemzetközi újságírók jogvédő szervezeteként tart számon az egész világon. Az RFS május elején tette közzé az általa a sajtószabadság ellenségeinek tartott 39 szervezet, mozgalom és személy nevét. Az 1985-ben Franciaországban alapított szervezet minden évben megjelenteti a média ellenségeinek tartott szégyenlistáját, amelynek szinte állandó szereplői az olasz maffiaszervezetek, a mexikói drogkartellek, az afganisztáni tálibokat vezető Omar molla, de Alekszandr Lukasenko fehérorosz és Ilham Alijev azeri államfő is. Idén több új név is feltűnt a sajtószabadságot akadályozók RSF listáján. Így az egyiptomi kormánypárt, a Muzulmán Testvériség, amelynek nyomására az állami média mindegyik vezetőjét menesztették és Hszi Csin-ping, az új kínai állam- és pártvezető is.
A szervezet külön kiemeli, hogy sok országban több oldalról is támadják a sajtó szabadságát. Példaként Szíriát említi, ahol szó szerint támadják a médiát és képviselőit is. Utóbbi állítását az Amnesty International is (AI) szintén megerősítette. Az ismert – londoni székhelyű – nemzetközi emberi jogi szervezet ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a szíriai polgárháborúban egymás ellen harcoló kormányerők és lázadók célpontnak tekintik az országban dolgozó újságírókat. Sőt, ott vannak még a fegyveres bűnbandák is, amelyek legalább akkora veszélyt jelentenek, hisz váltságdíj reményében gyakran rabolnak el külföldi riportereket. A szíriai konfliktus kapcsán az AI megjegyzi, hogy az újságírók és a civilek megtámadása háborús bűncselekmény. Kérdés, eljutott-e a figyelmeztetés a leginkább érintettekhez, vagy őket továbbra sem érdekli ez az információ.
