Ez a tüntetés más volt Teheránban, mint a négy évvel ezelőtti. A 2009-es elnökválasztáson elkövetett csalás miatt kirobbant tömegdemonstrációk akkor súlyos belpolitikai válságot okoztak Iránban. A 2013. június 14-ei elnökválasztás után szintén tömegek vonultak utcára Teheránban és iráni nagyvárosokban, de a hangulat ezúttal békés, sőt ünnepi volt. A nép Haszan Rohani győzelmét ünnepelte, azt, hogy a többség (a választók csaknem 51 százaléka) elutasította a keményvonalasokat, a klérust, és inkább a mérsékeltnek vélt jelöltre szavazott.
Rohani a választás igazi meglepetése: szinte esélytelen jelöltből lett elnök, akinek Iránban széles jogkörök járnak, de nem teljhatalom. A főhatalom ugyanis (évtizedek óta) a vallási vezetők kezében összpontosul.
A 64 éves Rohani szintén a papi rendhez tartozik, a többség mégis úgy gondolta, hogy ő változást hozhat a belpolitikában és a Nyugattal, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal elmérgesedett viszonyban. A választási kampányban használt jelképe, a kulcs szintén azt sugallta sokaknak, hogy ő nyithatja meg azt a kaput, amelyen keresztül hazája kijuthat a zsákutcából, a gazdasági válságból és a nemzetközi elszigeteltségből.
Az öt nyelven beszélő – Skóciában jogból doktorált – Rohanit sokan reformernek, haladó gondolkodásúnak tartják, ezért vele szimpatizál a fiatal iráni társadalom jelentős része, mindenekelőtt a középosztály, a jól képzett városiak és a világhálót használók közösségének tekintélyes hányada is. A másik oldalt a papi rezsimtől függő milliók jelentik, ők a vaskalapos, konzervatív jelöltekre adták voksukat.
Az új elnök álláspontja egyes kérdésekben jócskán eltér a jelenlegi kormányzatétól. Erre utal az is, hogy megválasztása után néhány nappal máris új korszakot, a „mérsékeltség és az igazság” útját hirdette meg a szélsőségesség helyett.
Elődjével ellentétben ő rugalmasabban tárgyalna a Nyugattal a vitatott és sokfelé bírált iráni atomprogramról, hogy engedményeket elérve megszűnjenek az országát sújtó, mind nagyobb gazdasági válságot okozó nemzetközi szankciók. (A büntetőintézkedéseket a Nyugat épp az iráni nukleáris program miatt vezette be, mert azt gyanítja, hogy végcélja atombomba előállítása, amit Teherán tagad.)
Rohani még a közvetlen tárgyalásokra is hajlandónak mutatkozik az 1979-es iszlám forradalom győzelme óta főellenségnek tartott Egyesült Államokkal. A héten békülékeny hangot ütött meg a többi (barátságtalan) ország irányába is, de azt is hangsúlyozta: Teherán nem állítja le az urániumdúsítást, habár atomprogramját kész átláthatóbbá tenni. Washingtont pedig felszólította, hogy a fenyegetőzések helyett inkább ismerje el Irán nukleáris ambícióit.
Bár sokan a reformtábor emberének, a lehetséges politikai átalakulás végrehajtójának gondolják, Rohani aligha számít reformernek, inkább mérsékelt pragmatikusnak, vagy talán annak sem. Erre Avigdor Liberman volt izraeli külügyminiszter, a parlament (knesszet) külügyi bizottságának elnöke hívta fel a figyelmet. Szerinte Rohani „nem mérsékeltebb, hanem kifinomultabb”.
A Nyugat mégis őt fogadja el leginkább Ahmadinezsád leköszönő elnök utódjaként. Elsősorban talán azért, mert azt feltételezik róla, hogy nem folytat majd olyan harcias és konfrontatív politikát a Nyugattal, mint elődje, Ahmadinezsád.
Hamarosan kiderül, megalapozott volt-e ez a feltételezés. Az azonban már most is bizonyosnak tűnik, hogy az elnökválasztás eredménye valószínűleg nem hoz lényegi változást Teherán és a Nyugat kapcsolatában. Az iráni rendszeren belül sem lehet gyökeres politikai átalakítást várni tőle. A politikai-papi elit ugyanis továbbra sem érdekelt a rendszer alapjainak megváltoztatásában. A mérsékeltebb politikusok legfeljebb az Ahmadinezsád által az utóbbi években folytatott konfrontációs vonalat szeretnék megszakítani, nem a rezsim kereteit kitágítani, esetleg felszámolni. Ha ezt tennék, felborulna a csaknem nyolcvanmillió lakosú ország belső békéje, és szertefoszlana a terv Irán regionális hatalommá való alakításáról.
A legfontosabb kérdésekben egyébként is Ali Hamenei nagyajatollahé, a legfőbb vallási vezetőé az utolsó szó. Ide tartozik a sokat emlegetett nukleáris fejlesztés és a külpolitika, vagyis a Nyugattal fenntartott viszony is. (A nemzetközi közösség az Iránnal való kapcsolatokban a nukleáris kérdéseket helyezi az első helyre.)
Rohani politikai szándékait kormányának összetétele és alelnökeinek kijelölése jelzi majd. Feltehetően a nyár végéig összeállítja 18 tagú kormányát, amelyet a nemzeti parlamentnek, a medzslisznek is jóvá kell hagynia. Ebben a testületben azonban túlnyomó többségben vannak a konzervatív erők. Ha a konzervatívok akarják (és ha Hamenei nagyajatollah erre biztatja őket), akár már az induláskor megköthetik az új elnök kezét.
Az iráni lakosság jó része egyelőre bizakodik. Legalábbis a reformok hívei és támogatói. Ők változásokban reménykednek, és határtalanul örülnek annak, hogy Ahmadinezsad helyét új személy foglalja el az elnöki székben. Ahmadinezsadról sokan azt tartják Iránban, hogy megosztotta az országot, sőt szembefordította csaknem az egész világgal. Emellett megszállottan erőltette az atomfegyver kifejlesztését, és Izrael teljes elpusztításával riogatott, amivel csak fokozta az egyébként is nagy politikai feszültséget a térségben.
Az Ahmadinezsad által megszemélyesített irányvonal Iránt sajátos „páriahelyzetbe” taszította a világon. Elnöksége alatt az ország gazdaságilag teljesen megroppant; egyre nő a munkanélküliség, az infláció pedig ma már meghaladja a 30 százalékot, és a helyi valuta, a riál – az amerikai dollárhoz viszonyítva – elvesztette értékének 70 százalékát.
Az iráni atomprogram miatt bevezetett uniós és amerikai szankciók hatása lépten-nyomon megkeseríti a lakosság életét, és egyre nagyobb gondot okoz az államnak. Irán ugyanis egyre nehezebben képes eladni a világpiacon a fő bevételi forrását jelentő kőolajat és földgázt. A szankciók az iráni bankokat elvágták a nemzetközi pénzügyi rendszertől, és komoly akadályt gördítettek sok alapvető fogyasztási cikk importja elé is.
Mindezért a lakosság nagy része a leköszönő elnököt, az atomkérdésben harcias retorikájú, a gazdaságban pedig kudarcra kudarcot halmozó Ahmadinezsádot okolja. Rohani a választási kampányban nyíltan bírálta az eddigi elnököt. Győzelmében fontos szerepet játszott a gazdasági válság is, amelybe Irán zuhant az elmúlt években, nem kis részben az Ahmadinezsád által erőltetett atomprogram nyomán bevezetett szankciók miatt.
Irán új elnökének tevékenységét a világ a nemzetközi politikában tett lépései alapján ítéli majd meg. Az USA és az EU várakozásokkal teli, de tényeket követelő nyilatkozatokkal fogadta Rohani megválasztását. Eközben Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő óvta a Nyugatot az illúzióktól, és inkább a szankciók megerősítését javasolta. Vlagyimir Putyin orosz elnök viszont abban bízik, hogy Rohani megválasztása „tovább erősíti” a két ország kapcsolatát.
