Donald Trump újabb csatát vesztett szombaton abban a küzdelmében, hogy magát hozassa ki győztesként az elnökválasztásból Joe Biden demokrata párti elnökjelölttel szemben, egy szövetségi bíró ugyanis elutasította azt a keresetét, amelyben kampánycsapata követelte, hogy nyilvánítsanak érvénytelennek több millió levélszavazatot Pennsylvaniában, valamint azt állították, hogy tömeges csalás történt a november 3-ai voksoláson. A kereset szerint az állam több megyéje törvényellenesen elfogadott olyan levélszavazatokat, amelyeken javítva volt a voks.
Matthew Brann bíró ítélete indoklásaként kijelentette: a felperes nem tudta bizonyítani, hogy tömeges csalás történt. A levélszavazatokkal kapcsolatban pedig azt mondta, nincs joga elvenni egyetlen szavazó jogát sem a voksolásra, nemhogy több millióét. Josh Shapiro pennsylvaniai igazságügyi miniszter a Twitteren kijelentette: ennek a keresetnek semmi alapja nem volt. Trump kampánycsapata bejelentette, hogy megfellebbezi az ítéletet, így az ügy reményük szerint gyorsan akár az amerikai legfelsőbb bíróságig is eljuthat. Pennsylvaniában Biden győzött, 80 ezerrel több szavazattal.
Trump és stábja más államokban is megpróbálja meghiúsítani a hatalomátadást. Michiganben szombaton arra kérték a helyi hatóságokat, hogy várjanak 14 napot Biden ottani győzelmének igazolásával, mert állításuk szerint Wayne megyében – általuk nem konkretizált – „szabálytalanságok” történtek, és emiatt meg kell vizsgálni a szavazócédulákat. Michiganben Biden 154 ezer vokssal szerzett többet Trumpnál.
Ennek a próbálkozásnak is kicsi az esélye, a michigani választási bizottság szóvivője ugyanis közölte, hogy az állam törvényei alapján addig nem lehet vizsgálni a szavazócédulákat, amíg nem igazolják a szavazás eredményét, ez utóbbi pedig hétfőn meg fog történni. A tömeges csalás vádja alaptalan Michiganben – nyomatékosította.
Wisconsinban egy George Christianson nevű tisztségviselő újságíróknak elmondta: Trump kampánycsapatának két szavazatszámlálási megfigyelője lassítja a részleges újraszámlálást azzal, hogy minden egyes voks érvényességét megkérdőjelezi, de más kifogásokat is emelnek, például kérdésekkel folyamatosan meg akarják akasztani a számlálást.
Georgia államban a kézi újraszámlálás és annak pénteki hitelesítése után (és ellenére) Trump újabb újraszámlálást kér. Erre azért van jogilag módja, mert a szavazatkülönbség fél százalék alatt van. Egyébként e hagyományosan republikánus államban is Biden nyert 12 248 voks különbséggel. Biden előtt demokrata elnökjelölt (Bill Clinton) legutóbb 1996-ban nyer Georgiában.