2024. december 22., vasárnap

Meggyilkoltak egy magas rangú iráni atomtudóst

Meggyilkoltak egy magas rangú iráni atomtudóst pénteken Teherán közelében – erősítette meg az iszlám köztársaság külügyminisztériuma. Ali Hamenei ajatollah katonai tanácsadója Izraelt vádolta meg a merénylet elkövetésével.

A tárca tájékoztatása szerint „terroristák" egy rajtaütés során meglőtték a testőreivel együtt az autójában ülő Mohszen Farizadét a fővárostól keletre fekvő Ab-Szard településen, egy másik járművet pedig felrobbantottak.
A 63 éves férfi később belehalt a sebesülésébe, a kórházba szállítása után „mártírhalált" halt – írták.

A helyi hatóságok arról számoltak be, hogy több támadóval is végeztek.
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter kijelentette, hogy Izraelnek valószínűleg köze van a merénylethez, bizonyítékokat azonban nem mutatott be.
Továbbá Hoszein Dehgan, az Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjének számító Ali Hamenei ajatollah katonai tanácsadója is Izraelt vádolta meg a rajtaütés kitervelésével és elkövetésével, s ígéretet tett arra, hogy keményen le fognak csapni a felelősökre, akik „meg fogják bánni tetteiket".
„A szövetségesük (Donald Trump amerikai elnök) politikai életének utolsó napjaiban a cionisták fokozni próbálják a nyomást Iránon és kiterjedt háborút akarnak kirobbantani" – írta a Twitteren.

Mohammad Bagerí iráni vezérkari főnök leszögezte a mikroblogon közzétett üzenetében, hogy „szörnyű megtorlás" vár a felelősökre, addig nem nyugszanak, amíg el nem kapják az elkövetőket.
A tudós az iráni Forradalmi Gárda tagja volt, a rakétagyártás szakértője, akit nyugati országok az iráni nukleáris fegyver kifejlesztését célzó titkos program egyik vezetőjeként tartottak számon.
A Farsz iráni hírügynökség szerint Mohszen Farizade régóta az izraeli titkosszolgálat célkeresztjében van.
Az iráni atomenergia-ügynökség szóvivője korábban tagadta a merényletről szóló híreket, kiemelve, hogy „atomtudósaink mindannyian jól vannak", azonban később a külügyminisztérium megerősítette a támadás tényét.
A történtek nyomán várhatóan tovább fog fokozódni a feszültség Irán és az Egyesült Államok között.
2010 óta több iráni atomtudóst is megöltek. Teherán az Egyesült Államokat és Izraelt vádolja a merényletek kitervelésével, aláhúzva, ily módon akarják akadályozni az ország nukleáris programjának végrehajtását.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás