2024. július 30., kedd

Budapesten járt Vlagyimir Putyin

Az utóbbi időszak kialakult hagyománya szerint a magyar és az orosz kormány minden évben magas szintű találkozót szervez a két országot érintő legfontosabb gazdasági és politikai kérdések megvitatására. Az idén Budapesten volt a sor a találkozó megszervezésére.

Putyin és Orbán kézfogása (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Putyin és Orbán kézfogása (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap délután érkezett meg a magyar fővárosba, a magyar kormány részéről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta a Liszt Ferenc Repülőtéren. Az orosz elnök ezt követően a Karmelita kolostorban tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel. A tárgyalás után közös sajtótájékoztatót tartottak, majd a két vezető az üldözött közel-keleti egyház vezetőivel találkozott, akik a magyar kormányfő meghívására ebből a célból érkeztek Budapestre.

A közös sajtótájékoztató szerződésaláírással kezdődött, az illetékes magyar és az orosz miniszterek számos gazdasági, kereskedelmi, oktatási és egyéb tárgyú megállapodást láttak el kézjegyükkel.
A sajtókonferencián mindkét ország vezetője kiemelte, hogy az EU Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciói után 2018-ban végre ismét fejlődő pályára álltak át az orosz–magyar gazdasági kapcsolatok. Vlagyimir Putyin tájékoztatása szerint tavaly 30 százalékos növekedést sikerült elérni a két ország közötti külkereskedelmi forgalomban, amely ennek köszönhetően az orosz számítások szerint elérte a 7 milliárd dollárt.

Újságírói kérdésre válaszolva mindkét ország vezetője hangsúlyozta, hogy fontosnak tekinti a közel-keleti keresztény egyházak védelmét.

Orbán Viktor ezt Magyarország részéről kötelességbeli ügynek nevezte. Vlagyimir Putyin pedig aláhúzta: megengedhetetlen, hogy bármely egyháznak a világon üldözést kelljen elszenvednie.

Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés minél inkább javuljon – jelentette ki Orbán Viktor a sajtótájékoztatón.

A javuló gazdasági kapcsolatokról szólva a magyar kormányfő megemlítette, hogy Oroszországnak továbbra is óriási a kereskedelmi többlete annak köszönhetően, hogy Magyarország rászorul az orosz energiahordozókra. Ennek a csökkentésére a magyar fél Moszkva jóváhagyásával egyrészt arra törekszik, hogy tőkebefektetésekkel, beruházásokkal, magyar gyárak kitelepülésével növelje a magyar gazdasági részvételt Oroszországban, másrészt pedig arra, hogy minél több magyar exportképes terméket juttasson ki az orosz piacra.

A magyar–orosz politikai együttműködésre is kitért Orbán Viktor. Ezzel kapcsolatban négy fontos együttműködési területet sorolt fel: az üldözött keresztények védelmét, az együttműködést az illegális migráció elleni harcban és a Közel-Kelet politikai stabilizálásában, amely a magyar kormányfő miatt azért fontos Magyarország számára, hogy mérséklődjön az Európa felé tartó migráció abból az irányból. A politikai együttműködés negyedik területeként említette Orbán Viktor azt, hogy Magyarország elkötelezett NATO-tagként abban érdekelt, hogy javuljon a viszony Oroszországgal. Kiemelte: ha Európa nyugati és keleti fele, ha a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok jók, akkor azáltal Magyarország is nyer.

Az orosz elnök a sajtótájékoztatón a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta.

Oroszország fontos partnernek tekinti Magyarországot az Európába irányuló gázszállításban – mondta, hozzátéve az ország jelentős szerepet játszik abban, hogy egyenletesen szétteríthessék az olajat és a gázt a kontinensen.

Kiemelte: már több éve működik a két ország közötti együttműködést a legmagasabb szinten lehetővé tevő mechanizmus, amely sikeres, főleg a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok tekintetében. Magyarország olajszükségletének a 60 százalékát Oroszországból szerzi be – mondta, hozzátéve: törekszenek a gazdasági kapcsolatok diverzifikálására is, bár továbbra is az energetika van az első helyen.

Az orosz elnök közölte, hogy tájékoztatta a magyar miniszterelnököt az aktuális szíriai helyzetről. Beszéltek az ukrajnai válságról is, középpontba állítva a gáz- és olajszállítás kérdését. Elmondta, hogy tárgyaltak a közel-keleti és észak-afrikai keresztény közösségek helyzetéről is.

Oroszország kész az együttműködésre a keresztények támogatásában – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Vlagyimir Putyin.