Február 2-án mutatják be Újvidéken Várady Tibor akadémikus Protivnarodni osmeh című szerb nyelvű kötetét. A bemutatón Milivoj Nenin, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SZTMA) levelező tagja, valamint Bora Babić, az Akademska knjiga kiadó igazgatója beszél.
Kultúra
Ma tartják meg a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségét a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezésében. A rendezvényre Palicson kerül sor, az eseményt a Pannon RTV 18 órától élőben közvetíti.
Lapunk is többször írt arról, hogy K. Kovács Ákos és Oláh Tamás Branka című kisjátékfilmje mekkora sikereket ért el a világban és milyen sok díjat kapott. A
Megjelent az Öko-mesék elnevezésű kiadvány, amelyet tegnap mutatott be D e Negri Ibolya, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja és Pintér
Az idén június 9. és 12.
Hétfő este egy igazán remek előadást láthatott a zentai színház közönsége, ugyanis az Erdélyből érkezett Bekecs Néptáncszínház együttese előadta a Keresztúton