A legtöbb nézőnek sikerült szalmabálához jutnia, és ülve élvezni a darabot, de még így is több százan állva, a korláton vagy a füvön ülve voltak kénytelenek végignézni szombaton este a Tanyaszínház társulatának 41., kavillói bemutatóját. A hatalmas érdeklődéshez hozzájárult az is, hogy az idén ezen a művelődési ponton megnyílt az a múzeum, amely a Tanyaszínház elmúlt negyven évének tevékenységét felölelő fotótárlatnak ad otthont. A képeken az évtizedek során a munkában részt vevő, nagyjából 300 művészt láthatjuk. Magyar Attila, a Tanyaszínház vezetője elmondta, hogy a négy évtized alatt 800-nál is több előadást lejátszottak, félmillió néző láthatta produkcióikat.
– Kis színház, de nagy színház. Az emberek fogynak Vajdaságból, de a Tanyaszínház továbbra is 15–16 ezer emberrel találkozik nyaranta. A jövő zenéje még, hogy a most kiépített Tanyaszínház Művésztelep hogyan fog működni. Úgy értelmezem ezt, hogy most elkészült egy nagy menyasszonyi ruha, és majd csak ezentúl kerül rá a csipke. Belakjuk majd, szilveszterezést, farsangi bált tartunk itt, sőt, jövő nyáron már egy fiatal magyar pár itt, az udvaron fog egybe kelni – fejtette ki gondolatait Magyar Attila.
A Tanyaszínház színészcsapata a Klájó Adrián, Varga Valentin, Vass Szabolcs és Lak Róbert művészek által készített, központi díszletdarab körül (Ótos András felvétele)
A Tanyaszínház idei előadásának eredeti szövegteste Marin Držić Dundo Maroje című drámája alapján, pontosabban egy, az 1970-es években Mészöly Dezső által írt adaptáció alapján készült.
– A szövegtestet dalokkal dúsítottuk, amelyeknek szövegét Berta Csongor rendezőtársam írta. A zenét Pálfi Ervin szerezte. A darab a commedia dell'arte jegyében született meg, a tipikus figurákra, és egyfajta stilizált játékstílusra fektettük a hangsúlyt. Egy tanyaszínházas verziónak a kifejlesztésére törekedtünk. A próbafolyamat egy nagyon sérülékeny és nagyon bizalmi kapcsoltatott követelt úgy a színészektől, mint tőlünk, azt gondolom, hogy négy hét kemény munka eredményeként sikerült egy fogyasztható projektumot létrehozni – magyarázta Ricz Ármin rendező.
A darab központi témája a pénz hatalma, illetve az a fajta végtelen birtoklási vágy, amely uralja az embert, amely fogyasztói társadalmunk mozgatórugója.
A Tanyaszínház társulata az újvidéki Művészeti Akadémia hallgatóiból tevődik össze, az egyik főszerepet Huszta Dániel, az Újvidéki Színház színésze játssza. Szerinte az idei Tanyaszínház-előadás a legjobb mostanáig a közül a 13 közül, amelyek megvalósításában részt vett.
– Nagyon jó a hangulat, a fiatalok nagyon jól dolgoznak, magától megy, olajozottan az egész. Hátradőlök és élvezem az utazást – mondta a színművész.
A darab díszletének központi eleme egy szökőkút, egy trash art alkotás, bicikli-, autó- és hulladék traktor-gumiabroncsokból készítette négy művész, három nap leforgása alatt. A díszlet többi részét, akárcsak a kosztümöket, Puskás Zoltán álmodta meg.
A bemutatót megelőző percekben a Tanyaszínház vezetője köszönetet mondott Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének és a politikumnak a támogatásért: felismerték színházunk fontosságát, feladatát és lényegét, mi megpróbálunk helyt állni. Adja az Isten, hogy még negyven évig legyen Tanyaszínház, és hogy egy olyan zarándokhellyé váljon, ahol a művészeteket és a színházat kedvelők találkozhatnak – hallottuk Attilától, azaz Öcsitől.
Pásztor István elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a bemutatón, üdvözlő levelet küldött, amelyet Magyar Attila az egyik fiatal művésszel felolvastatott. Az elnök nézőként, a Tanyaszínház mély tisztelőjeként kívánt további sikeres munkát a társulatnak.
– Tisztelettel gondolok mindazokra, akik a valamikori kavillósi csillagos ég, poros föld és fűcsomók között élvezhették az előadásokat. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas-kilencvenes években mást és mást jelentett a Tanyaszínház. Jelentett másként gondolkodást, azt, amit Soltis Lajos egy interjúban úgy fogalmazott meg, hogy alternatív, avantgárd. Aztán a háborús években egymásba kapaszkodást, majd az elvándoroltak találkozását is. Miközben mindvégig színházat jelentett. Amikor Magyar Attila először keresett meg az ötlettel, tervrajzzal, elképzeléssel, hogy egy egész komplexumot építsünk, a hajdani szandálos, papucsos lábak porban hagyott emlékét urbanizáljuk, tegyük modernné, nem vitatkoztam, mert nem az én dolgom eldönteni, hogy ez-e a helyes út.
Az 1978-as indulástól eltelt negyven év sokféle tapasztalata, elképzelése, ereje és művészi szabadsága adódik itt össze, Kavillón, ahol a Tanyaszínház-produkciók készülnek, és a bemutatóra sor kerül. Akik itt és ebben léteznek, eldöntik, mennyire kívánják megváltoztatni építészeti megoldásaikkal az ég és föld hangulatát. Most, hogy elkészült a komplexum, lassan befejeződik a vajdasági magyar kulturális élet egyik igen jelentős beruházása, nem kívánom a Tanyaszínház negyven évét értékelni, hiszen néző vagyok, nem pedig szakértő. Örülök, hogy teljesült a tanyaszínházasok terve, hogy mi, politikusok, tartottuk a szavunkat. És amikor az emberi és méltó körülmények közé megérkeznek a fiatal színészek, művészek, érzik azt, hogy tisztelik a munkájukat. Ezt tartom én a 40 éves Tanyaszínház igazi ünnepének: az alkotók tiszteletét – áll egyebek között a VMSZ elnökének levelében.
