Az 1980-as évek elején ismerkedtünk meg közelebbről egymással, amikor Péter a Dolgozók hetilap munkatársa volt, mi pedig, Magyar Szó-sok heti rendszerességgel jártuk a Tisza-vidék falvait. Ő is „hozzánk csapódott”, akit mi inkább „urbánus” újságírónak tartottunk. Talán ezekben az években fedezte föl, hogy érdemes a tanyavilágot is bejárni, hiszen remek riporttémákat kínál, épp azáltal, hogy másik világ ez a városihoz képest. Persze ugyanolyan alapossággal és körültekintően írta a faluriportjait is, mint már tapasztalt újságíróként cikkeit, kommentárjait a Dolgozókban vagy a Magyar Szóban.
Tudtuk róla, hogy költészettel is foglalkozik, a Képes Ifjúság, illetve a főszerkesztője, Hornyik Miklós köré csoportosuló fiatal társaság tagjaként kezdte írni verseit, korábban pedig az újvidéki Magyar Tanszék hallgatója volt. Egy évtizeddel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy bő negyven éven át mindenekelőtt újságíró volt, leghosszabb ideig a Magyar Szónál, és az irodalom nem volt több számára, mint a legfontosabb mellékes tevékenység. Úgy vélte azonban, hogy létezik átjárás a kettő között, amelynek magyar nyelvterületen nagy hagyománya van: a tárca. Egyik vele készített interjúban megjegyezte: Nagy kár, hogy a mai újságolvasó – mert mindenáron szinkronban akar lenni a világgal – szinte kizárólag friss információk után keresgél, s nem pihenteti meg a szemét és a szellemét ezen a szépirodalmi igénnyel megkomponált írásformán.
Hosszú utat járt be az újságírásban: írt, szerkesztett, 1985-től négy éven át pedig napilapunkat irányította főszerkesztőként. Azután az egyre terebélyesedő Újvidékről igazi nagyvárosba, teljesen más környezetbe, Budapestre költözött, onnan tudósította egy évtizeden át, 2004-ig a napilapot. Hazatérve rovatszerkesztőként és kommentátorként folytatta a munkáját.
A nagyvárosok után egy láboperáció „visszatelepítette” szülővárosába, Zentára. Ekkortájt módosult a viszonya az irodalom iránt is, amiben kiemelkedő szerepet játszott a „csütörtök esti társaság”, amelyből kiforrt a zEtna internetes folyóirat, majd könyvkiadó. „Ez a kis közösség, annak műhelymunka-jellege sokakat, engem is, most már körültekintőbb átgondoltságra és tudatosabban megtervezett írásra serkentett” – vallotta Péter. Az Újvidéken kiadott Drótsövény, Mélyrepülés és Határsáv című verseskötetei után az Aragóniai galambok kötete már Zentán jelent meg, majd következtek prózakötetei, a Vergilius a csatornákban kisregényét követte az Orfeum c. regénye, közbeiktatva A mutatvány díjtalan című kétnyelvű szonettkötetét, utána pedig ismét regénnyel jelentkezett, A hologram hintóján cíművel, a zEtna kiadásában. Irodalmi munkássága által tagja volt a Magyar Írószövetségnek.
Sinkovits Péter az utóbbi években is folyamatosan művelte mindkét műfajt: az irodalmat és az újságírást egyaránt. Lapunk hétvégi számában a Kilátó mellékletben – korábban a hétfői Üveggolyóban – hétről hétre közölte igényes irodalmi és egyéb művészeti vonatkozású írásait, vagy éppen benyomásait múltról és jelenről, helyenként sajátos humorral vagy iróniával fűszerezve.
Sajnálattal, de kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy újabb publicisztikáit és irodalmi alkotásait már nem olvashatjuk.
