A szabadkai Gloria Szállodában mutatták be Halbrohr József Élettörténetem című könyvét szombaton, amely a MILKO Örökségvédelmi Egyesület gondozásában jelent meg az Így éltünk Szabadkán sorozat első kiadványaként. Szabadka egyik legelőkelőbb családjának fiaként látta meg a napvilágot Halbrohr József, akinek fia, a ma is itt élő Halbrohr Tamás éveken át a Szabadkai Zsidó Hitközség elnöke volt.
A könyvbemutatón Husnyák Andrea riporter vele, és Negyela László Márkkal, a könyv szerkesztőjével beszélgetett.
Husnyák Andrea azt mondta, sorskönyvnek hívja a kiadványt, hiszen Tamás sorsa is le van írva a könyvben, amely hatalmas adathalmaz, igaz történetek láncszerű összefonódása, egyfajta korrajz is.
A könyvet egyébként nem volt olyan egyszerű kiadni, a család sokáig őrizte a kéziratot, aztán történt valami, ami miatt mégis úgy döntöttek, elkészülhet ez a könyv. Hogy sikerült meggyőzni Tamást? Erről kérdezte a moderátor a szerkesztőt, Negyela László Márkot.
– Dévavári Beszédes Valériától tudom, hogy van ez a kézirat. Csekély két évet könyörögtem, miután első olvasatra láttam, hogy kiadásra alkalmas a történet. A MILKO most indult sorozatának az első története ez, az Így éltünk Szabadkán sorozat első kötete. Az eredeti kézirat hatvan százaléka az, amit megjelentettünk. Húsz idézet is van benne, ami az adott eseményhez köthető – mondta Negyela.
Halbrohr Tamás a hezitálás kapcsán azt mondta, nem volt benne biztos, hogy ki kell-e adni vagy sem, hogy más is kíváncsi-e ezekre a történetekre.
– Nem idillikus családi életet éltek a felmenőim egymással, kicsit szégyenletes is ez számomra. Fájó sebeket is okozott, hiszen anyámat korán elvesztettük. Nem is akartuk elolvasni sokáig, mert egyszerűen fájt.
Rejtély, hogy miért született meg ez az írás. Apa említette, hogy ír életrajzot, de az okáról nem mondott semmit. Nem is ajánlotta, hogy olvassuk el, míg élt, talán az eljövendő unokáinak írta a könyvet. Nem volt panaszkodó és depresszív típus, semmilyen politikai állásfoglalást nem gyakorolt. Így utólag úgy gondolom, helyes döntés volt a könyv kiadása, köszönettel tartozom a szerkesztőnek, hogy rábeszélt – mondta Halbrohr Tamás.
Tamás és nővére, Györgyi a húszas éveik elején jártak, amikor elveszítették az édesapjukat, de ez elég volt-e arra, hogy útmutatást kapjanak az élethez? Önnek mire volt elég az a húsz év? – tette fel a kérdést a moderátor, ami kapcsán Halbrohr Tamás elmondta, egyértelmű útmutatás az, hogy dolgozni kell.
– A munka tartja fenn az emberiséget. Átadta a tudatot, hogy zsidók vagyunk, hogy mások vagyunk, mint mindenki más. Zsidók vagyunk, de nem többek, és nem is kevesebbek. Mi magyarul beszéltünk, kék szeműek voltunk, Šebešićen laktunk, körülöttünk mindenki más volt. De még egy dolog egyértelművé vált. Hogy nekem istenem van, és nem érdekelt, hogy más mit gondol. De nem szajkózták nekem, én már ötévesen is, és kételyek nélkül meg voltam győződve arról, hogy nekem van istenem, és nem haboztam, hogy milyen az életutam, s hogy meg kell tartani az ünnepeket. Nyilvánvaló volt.
Halbrohr József nem beszélt a gyermekeinek a fájdalmairól. Inkább vidám és kedves történeteket beszélt a hadifogságról. Hidegek voltak a telek, de jól érezte magát.
Az erős hit jelenléte, az önazonosságnak hatalmas lenyomata van ebben a könyvben.
Halbrohr Tamás életében a šebešići tanya jelenti az érzelmi kötődést.
– Érzelmi kötődésem a szabadkai házhoz nincs a szüleimmel kapcsolatban. Elcsuklik a hangom is, ha visszagondolok arra, hogy nyári estéken kint ülünk apámmal a tanya teraszán, és csípnek a szúnyogok – mondta szombaton este Halbrohr Tamás.
Halbrohr Dávidot, Tamás fiatalabbik fiát viszont már a szabadkai házhoz fűzik a családi emlékek.
– Mindenek ellenére mi itt maradtunk ebben a házban, még ha nem is szeretnek bennünket. Nekem személy szerint nincs szükségem országra ahhoz, hogy zsidó legyek. Voltam Izraelben, de az nem az enyém, nekem itt kell kiharcolnom az életet – mondta.
Negyela László Márk a MILKO tervei és soron következő kiadványa kapcsán elmondta, hogy jön egy temetős könyv, amelyben temetési gyászbeszédek lesznek. Másfél tucat zsidó személy gyászbeszédét gyűjtötte össze, s most gyűjti még az adatokat hozzá. Vannak érdekes történetek – tette hozzá.
