2024. december 22., vasárnap

Különleges és izgalmas létezési forma

Idén indul színészosztály magyar nyelven Újvidéken

Az Újvidéki Művészeti Akadémián pénteken nyílt napot tartottak a színművészeti szak iránt érdeklődő diákok számára, akik találkozhattak az osztályt indító tanárokkal: Táborosi Margarétával és Pálfi Ervinnel, valamint a jelenlegi hallgatókkal. Tájékozódhattak továbbá az intézmény működéséről, illetve a felvételi és a beiratkozási feltételekről.

– Azok a diákok, akik ide jelentkeznek, már nagyjából tudják egy ideje, hogy ezt szeretnék csinálni. Az esetek nagy többségében ezek a fiatalok már foglalkoznak színházzal amatőr szinten, mindenki a saját településén, különböző társulatokkal. Nagyon gyakori az, hogy valaki befejezi az egyetemi tanulmányait, de nem marad a színészi pályán. Itt van a rádió, a televízió, illetve mindazok a szakok, amelyeket a színház magába foglal, például a díszlettervezés, a jelmeztervezés, a látványtervezés, vagy a rendezés. Minden generációban van egy-egy hallgató, aki befejezi a színészképzést és aztán folytatja tovább a színháznak egy másik ágazatával. Ez a négyéves képzés rengeteg pluszt ad ahhoz, hogy a későbbi választott szakban is otthonosan tudjon mozogni, illetve az itt megszerzett előtudást kamatoztatni tudja. A színészi lét egy nagyon különleges és izgalmas létezési forma a maga gyönyörűségeivel és nehézségeivel együtt. Tudniuk kell a fiataloknak, akik ezt választják, hogy ez teljes embert igényel. Csak akkor érdemes csinálni, ha az ember 100 százalékig odateszi magát, és szívvel-lélekkel csinálja. A színház akkor tudja az embert magasra repíteni, ha maximális odaadással műveljük ezt a hivatást – mondta Pálfi Ervin.

Az érdeklődő diákok (Fotó: Kasza Jennifer)

Az érdeklődő diákok (Fotó: Kasza Jennifer)

Táborosi Margaréta kiemelte, hogy ősztől minden bizonnyal új akkreditáció szerint indul majd a tanítás.

– Az intézménynek hétévente frissítenie kell az akkreditációját és az oktatás újabb elvárásainak megfelelővé tenni azt. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy az eddigi prózai színészmesterség mellé bekerül a zenész színészmesterség és újabb tantárgyak is, mint például a műelemzés, a kortárs színháztörténet, és a szakdolgozatírás alapjai. Fontos megemlíteni azt is, hogy az akadémia nyári képzése a Tanyaszínház, a tanyaszínházas előadásokban való részvétel. Aki felvételt nyer, az egy pár évig szinte biztos, hogy a Tanyaszínház előadásaiban lesz látható. Emellett nagyon jó lehetőség, hogy hallgatóink a harmadik év első félévét a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen töltik – tudtuk meg a tanárnőtől, aki elmondta, a képzésen a legnagyobb hangsúly a színészet oktatására fektetik, de  beszédtechnika, énekóra, színházi mozgás, akrobatika, vívás, és  különböző táncórák is vannak. Emellett pedig a tanulók színháztörténetet, filmtörténetet, pszichológiát, esztétikát és szociológiát is tanulnak.

Az idei felvételi vizsga várhatóan június 19-e és 24-e zajlik majd.

– Az osztályok tízfősek, ez azt jelenti, hogy nyolc államilag támogatott és kettő önköltséges hely kerül meghirdetésre. A felvételi több fordulós, és körülbelül egy hétig tart. Az első körben 5 különböző hangulatú verset, két monológot, egy drámait és egy komikusat, egy állatmesét, egy balladát, és két dalt, egy népdalt, illetve egy bármilyen más stílusú dalt várunk a felvételiző fiataloktól. Akik pedig továbbjutnak a második körbe, azok már a bizottságtól kapnak anyagokat, amelyen körülbelül 4–5 napon dolgoznak. Ezt kell bemutatniuk majd, amit követően eldől, hogy kit vesznek fel – tette hozzá Táborosi Margaréta.

A következő nyílt napot május 19-én szervezik meg. Azokat az érdeklődőket is szeretettel várják, akik még nem döntötték el, hova szeretnének beiratkozni és szívesen benéznének az akadémiára.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az érdeklődő diákok (Fotó: Kasza Jennifer)