Pacsirta 100

A Szabadkai Városi Könyvtár Helytörténeti esték címmel programsorozatot indított az intézmény Raichle J. Ferenc tervezte épületbe való beköltözésének 70. éve alkalmából. Kedd este, a sorozat harmadik részeként, Kosztolányira emlékezve címmel, Kosztolányi Dezső születésének 138. és a Pacsirta megjelenésének 100. évfordulója alkalmából, rendhagyó irodalmi órával, kerekasztal-beszélgetéssel, multimediális vetítéssel, felolvasással és kiállítással egybekötött rendezvényt tartottak.

Az egybegyűlteket Kozma Adrienn, a Szabadkai Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte, aki a korábbi Kosztolányi-napokra is visszatekintett. Ahogyan azt hallhattuk, a megemlékezés formája az évek folyamán sokat változott, Kosztolányi munkássága, élete sokféleképp lett megjelenítve, a rendezvényt pedig mindig nagy érdeklődés övezte.

A megemlékezésen dr. Bucsics Katalin, a budapesti Irodalomtudományi Intézet tudományos munkatársa tartott előadást. Kosztolányi Pacsirta című műve 1923-ban a Nyugatban és a kolozsvári Ellenzék című folyóiratban jelent meg, majd 1924-ben könyv formájában is. A mű kritikai kiadása – amely a kézirat alakulási fázisait mutatja meg – 2013-ban látott napvilágot, dr. Bucsics Katalin rendezte sajtó alá. A kritikai kiadás egyebek között bemutatja a különböző megjelenésekben tapasztalható szövegszerű eltéréseket. Ezek leggyakrabban névelő- és szóalakváltozat-különbségek, illetve például a kolozsvári és a budapesti változatok között döntően a helyi (kolozsvári) politikai érzékenységet érintő módosításokkal kell számolni. Köztudomású, hogy Kosztolányi írásain sokszor és sokat változtatott, s 1936-ban bekövetkezett haláláig életművének jelentős részét radikálisan átírta. A Pacsirta minden újabb megjelenésekor megfigyelhető – Kosztolányi által elvégzett – módosítások a szórendet érintő változások, szócserék mellett döntően törlésekből adódnak. Bucsics Katalin egyebek között arról is szólt, hogy Kosztolányi nyelvfelfogásának változásával munkáiban az idegen szavakat is tudatosan gyomlálta.

Az est kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott, Kosztolányi Pacsirtája és a Nemzeti Kaszinó: a korabeli szabadkai értelmiségiek és helyszínek Kosztolányi művében, avagy vajon Sárszeg (=) Szabadka? címmel. A beszélgetésen Bucsics Katalin mellett Lovas Ildikó, többszörösen kitüntetett szabadkai író, valamint Mihályi Katalin, lapunk újságírója, szerkesztője vett részt.

Lovas Ildikó arról szólt, hogy a szabadkaiaknak, a fiatal íróknak, valamikor biztosan nekiszegezik a kérdést, hogy mivel Kosztolányi és Csáth városából származnak, hogyan állnak ezzel a kérdéssel. Előbb-utóbb pedig válaszút elé kerülnek:

– Amikor én meghoztam a döntést, annyi éves lehettem, mint Kosztolányi, amikor megírta a Pacsirtát. A harmincas éveinek a második felében járt. Nem igazán szoktunk arra gondolni, hogy íróként ez fiatalnak számít. Én nagyjából annyi évesen írtam meg a Spanyol menyasszonyt, ami egy végső döntés volt Csáth mellett. Amiről úgy gondolom beszélni kell, és ami a Szép Amáliákban is megjelenik, hogy milyen is a korabeli, az 1918 utáni Szabadka, és ne felejtsük el, hogy a Pacsirta, Trianon után íródott regény, amelynek a főhőse egy csúnya nő. Trianon, rútság, tönkrement szülők, poros-boros bús Bácska, ahol mindenki részeg – nagyjából ezt írja Kosztolányi 1923-ban Szabadkáról. Feltehető a kérdés, hogy vajon ezt gondolja-e és ez a kép elfogadható-e? Az Aranysárkány szintén egy szabadkai regény, amely viszont felemeli a várost. Kosztolányinak azt rovom fel egyedül, hogy sztereotípiák és megbélyegzések mentén, állandó magyarázkodásra kényszeríti a szabadkaiakat, de csak addig tudok rá haragudni, míg el nem kezdem olvasni – fejtette ki Lovas Ildikó, aki kitért a Kosztolányi által, 1921-ben szerkesztett Trianon-kötetre, de a vidékiséggel való folyamatos küzdelmére is.

– Ilyen szempontból nyomon lehet követni és megérteni Kosztolányi esendőségét, az emberségét és a nagyszerűségét, vagy azt a szabadkaiságát, ami miatt leveri rajtunk igazságtalanul Sárszeget, ami egyszerre igaz és egyszerre nem – szögezte le Lovas Ildikó.

Dr. Bucsics Katalin a Kosztolányi-művekben, a Pacsirtában megjelenő ún. sarkításokról is szólt:

– A budapesti közönség javarészt nem tudta, kicsoda Kosztolányi Mária, a recenzensek pedig úgy fogadták a regényt, mint egy már nem hozzánk tartozó országrésznek tulajdonképpen a gyászmunkáját. A pestieknek a Pacsirta, a Trianon utáni regény volt, egy gyászregény. 1920-ban, a budapesti Színházi Élet körkérdést intézett egyes személyekhez, azt tudakolták a megkérdezettektől, hogy milyen korban szeretnének élni. Nagyon érdekes, hogy Kosztolányi erre azt válaszolta, hogy a magyar aranykorban, születni 1867-ben (kiegyezés) és meghalni 1914-ben (háború) – hallottuk dr. Bucsics Katalintól.

Mihályi Katalin, lapunk újságírója, szerkesztője, párhuzamot vont a Pacsirtában megjelenő helyszínnel és a korabeli Szabadka fejlődésével.

– Frank István egykori szabadkai városi főmérnök visszaemlékezéseiben azokról az évekről szól, amelyeket Kosztolányi gyerekként és ifjúként Szabadkán töltött. Frank István sorai mellé helyezve a Pacsirtát olyan, mintha nem ugyanarról a városról lenne szó. Frank a város fejlődését emeli ki. A Pacsirta története 1899. szeptember elsején kezdődik, ez pont az a nap, amikor megkezdődött a tanítás az akkor újonnan elkészült gimnáziumban, a Pacsirtában a fatornyos régi gimnáziumépület szerepel. Frank mérnök pedig felsorolja, hogy mi minden épült az 1890-es években, mondjuk a Nemzeti Kaszinó 1896-ban nyílt meg itt a könyvtár mostani épületében. Ezek a pezsgés évei voltak, a Pacsirtában pedig mintha megrekedt volna az idő Kosztolányi kisgyerekkorában – mondta Mihályi Katalin.

A megemlékezés alkalmából a katalógusteremben Szabadka és Sárszeg Nemzeti Kaszinója, avagy 100 éve jelent meg a Pacsirta címmel kiállítás nyílt meg, a könyvtár gazdag helyismereti állományából válogatva. A tárlat és a vetítés anyagát Bognár Irén főkönyvtáros és Pálfi Anita okleveles könyvtáros állította össze.

Az est folyamán a Pacsirta című regényből Vajda Noa Pálma, Kazinczy-érmes versmondó és Oroszi Armand, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjai olvastak fel.