2024. december 22., vasárnap
MOZDULJ! PETŐFI!

A XIX. század költői – A XXI. század költői

Felhívás vajdasági középiskolások részére

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Mozdulj! Petőfi! vajdasági programsorozat keretén belül a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium A XIX. század költői – A XXI. század költői címmel versenyt hirdet vajdasági középiskolások részére.

A versenyben részt vehet minden tanuló, aki a felhívás kiírásakor és/vagy a verseny 2023. november 18-i alkalmán valamely vajdasági gimnázium, szakközépiskola vagy szakiskola tanulója – tehát azon diákok is jelentkezhetnek, akik a 2022/2023-as tanévben fejezik be, és azok is, akik a 2023/2024-es tanévben fogják megkezdeni középiskolai tanulmányaikat.

A verseny két színtéren zajlik: egyéni és csapatverseny formájában. A versenyzők választhatnak, hogy csak egyéniben, vagy csak csapatban, vagy mindkettőben részt vesznek. A tanulók egyéniben beküldött pályaműveikre 1–100 pontot kapnak – a zsűri értékelése alapján. Amennyiben a tanuló másik két társával a csapatversenyben is részt vesz, az egyéni pontjait átviszi magával és hozzáadódik csapatának pontjaihoz. A csapatversenyen az induló csapatok feladatlaponként 200–500 pontot gyűjthetnek.

EGYÉNI VERSENY:

A tanulók egyénileg nevezhetnek (kivétel a filmes alkotás – részletek a D) pontnál), saját alkotásuk beküldésével. A diákok kizárólag saját szellemi tulajdonukat képező eredeti alkotással pályázhatnak. Egy versenyző akár több művészeti ágban, több témában is elkészítheti alkotását.

Az elkészült alkotásokat legkésőbb 2023. október 2-ig kell postázni (az alkotás jellegétől függően) a VM4K címére: Makszim Gorkij út 6/A, Szabadka, e-mail-címére: office@vm4k.org.rs, vagy személyesen átadni a VM4K-ban a fenti határidőig.

Az egyéni versenyen a következő művészeti ágakban, a következő meghatározott témákra készített alkotásokat várjuk:

A) IRODALOM

Választható műfajok: vers, novella, esszé, tanulmány

Választható témák:

A/1) „Petőfit saját szobra takarja el” (Weöres Sándor)

A/2) Utálatos, mint a kukorica-gölődin

A/3) A szerelem: ,,édes epe, émelygős csemege...”

Az irodalmi alkotásokat értékeli: Antalovics Péter költő, újságíró, Csík Mónika költő, író és L. Móger Tímea költő, újságíró.

B) TÖRTÉNELEM

Választható műfaj: esszé

Választható témák:

B/1) Petőfi a kortársak és a kései utókor szemében

B/2) Petőfi kultusza Vajdaságban

B/3) Petőfi Szendrey Júlia emlékeiben, illetve Petőfi és Szendrey Júlia kapcsolata

A történelmi esszéket értékeli: Agyánszki Máté történész, Molnár Tibor történész, levéltáros, Patyi Szilárd történész, újságíró.

C) KÉPZŐMŰVÉSZET

Választható műfaj: rajz, plakát, festmény, szobrászat

Választható témák:

C/1) Korkép: nemzeti zaj, márciusi illat

C/2) Petőfi Recycled

C/3) Petőfi a nemzet (szuper)hőse

A képzőművészeti alkotásokat értékeli: Blaskó Árpád tervezőgrafikus, Brenner János szerkesztő és Kucor Tamara művészettörténész.

D) FILM

A filmes alkotásokkal nemcsak egyéniben, hanem többfős stábbal is lehet nevezni, minden beküldött filmes alkotás közreműködője megkapja a zsűri által megítélt pontot. Feltétel, hogy a filmet készítő minden stábtag középiskolás legyen. A pályaművek hossza nem haladhatja meg a 20 percet.

Választható műfajok: kisjátékfilm, dokumentum-, riport-, animációs vagy kísérleti film, filmesszé

Választható témák:

D/1) „Sosem tagadom meg a származásomat” – Gyökerek és szerepek

D/2) „Az álmok nem hazudnak” – Mítoszok és kultuszok

D/3) Petőfi napjainkban

A filmes alkotásokat értékeli: Miskolci Renátó operatőr, vágó, fényképész, Oláh K. Tamás teatrológus és Orosz Ildikó újságíró, szerkesztő.

CSAPATVERSENY:

A csapatverseny témája Petőfi Sándor, valamint az 1825-ös pozsonyi országgyűléstől az 1867-es kiegyezésig tartó időszak kora, irodalma, történelme és művészete.

A tanulók háromfős csapatokban nevezhetnek a verseny ezen részére. A csapatok tagjai a középiskola bármely évfolyamára járó, akár különböző intézményben tanulók közül kerülhetnek ki.

A csapatok egy választott tárgyból versenyeznek, amelyből közösen oldanak meg egy feladatlapot. Választható tárgyak:

– irodalom,

– történelem,

– képzőművészet,

– film.

A csapatverseny 2023. november 18-án lesz, választott tárgytól függően a következő helyszíneken:

– irodalomra vagy történelmi tárgyra jelentkezők a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban,

– képzőművészet vagy film tárgyra jelentkezők pedig a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban versenyeznek.

A csapatversenyen való részvételhez az alábbi linken elérhető jelentkezési lapot kell kitölteni: https://forms.gle/6wahvGrxcb9B28Sa9

A jelentkezés határideje: 2023. október 2.

A csapatok felkészülését segítendő, szakirodalmi listát teszünk közzé, amely a VM4K honlapján (https://www.vm4k.org.rs/pet%C5%91fi-200-vajdas%C3%A1g) lesz hamarosan elérhető.

Az egyéni és csapatversenyen legjobb teljesítményt nyújtó és legtöbb pontot gyűjtő versenyzők és csapatok értékes ajándékcsomagot kapnak, valamint 2024. márciusában budapesti kirándulásra mehetnek, amely során meglátogatják az 1848. március 15-i események ikonikus helyeit, valamint Petőfihez köthető helyszíneket.

A versennyel kapcsolatban a 024/4150-712-es telefonszámon vagy az office@vm4k.org.rs e-mail-címen kaphatnak további információt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás