Kedd este az Európa Kollégiumban mutatták be Lovas Ildikó Szép Amáliák című cselédregényét. A szerzővel Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója beszélgetett.
A József Attila-díjas írónő elkötelezett a vajdasági vidék emberei, és azok sorsának a feltárása iránt.
Legújabb kötetében az Amáliák sorsán át vezeti végig az olvasót a vajdasági magyarság 20. századi történelmén. A könyvbemutatón a szerző kiemelte, hogy a regény bizonyos mértékben kötődik Újvidékhez is, a Magyar Tanszék és Sinkó Ervin révén.
– Spitzer Ferenc néven Sinkó Ervin az egyik főszereplő. Megtudtam, hogy ő cselédszakszervezetet hozott létre Szabadkán, és a cselédeket tanította írni és olvasni. Ez nekem nagyon érdekes volt, nem csak azért, mert a cselédszakszervezetbe léptette be a cselédeket, hanem a Szociáldemokrata Pártba is, csak ezt nem tudták a cselédek. Úgy döntöttem, hogy elolvasok minden újságot, amit lehet ezzel kapcsolatban. Egyébként meg kell említeni azt is, hogy az újvidéki magyar szellemiség abban az időben nagyon erőteljes volt – mondta.
Ótos András felvételei
A szerző most sem árulta el, hogy pontosan hány karakter történetén keresztül ismerteti a múlt eseményeit.
– Akik olvasták a regényemet, azt mondják, hogy nagyon szórakoztató, fordulatos és leköti őket, és éppen az tartja az izgalmat, hogy nem tudják, hány Amália van. Az biztos, hogy a női sorsok, az emberi sorsok ismétlődnek. Nem először foglalkoztat ez engem, hogy hogyan adjuk át a történeteinket és ezáltal a történelmünket is. A generációmból való olvasók, tehát azok, akik a '60-as években születtek, és nagyon sok mindent tudnak még abból, ami a regény világában jelen van, azt mondják, hogy főként azért kötötte le őket, mert megmelegítette a lelküket. Ők még ismerik azt a világot, amit leírtam.
A fiataloknak viszont inkább azért fontos, mert megismerkedhetnek azzal, ahogy a szüleik éltek. Számukra nagyon messze van ez az időszak. Furcsa az idő múlása, és az, hogy ilyen rövid idő alatt, száz év alatt nagyon sok korszak váltotta egymást – magyarázta az írónő, aki számára fontos téma az, hogy miként tudjuk otthonunkká tenni a tájat.
– Nekem nagyon fáj, amikor Vajdaságban elkezd a búza érni, és közte nincs búzavirág és pipacs sem. A mi gyerekkorunkban még volt, mára viszont már kiirtották őket. Éppen ezért nagyon sok népi motívum megjelenik a könyvben. Amikor valami elveszik, amikor valami nincs többet, akkor az ember azon gondolkodik, hogy hogyan lehetne megmenteni. Azon is elgondolkodik, hogy hogyan lehet magunkévá tenni egy vidéket, ahol mi otthon vagyunk – fogalmazott Lovas Ildikó, valamint kitért arra, hogy a regény nem csupán történelmi regény, hanem családi és szerelmi szálakat is tartalmaz.
