Ma van a tánc világnapja, ebből az alkalomból beszélgettünk mozgásról, táncról Döbrei Dénes táncművésszel, színésszel, rendezővel, koreográfussal, a Nyári Mozi Színházi Közösség egyik alapítójával.
Színészként indult a pályafutásod, hogyan kezdtél érdeklődni a mozgás és a tánc iránt?
– Az Újvidéki Művészeti Akadémián Ivan Klemenc tanárom már buzdított rá. Budapestre jártam különböző mozgásszínházi és tánctanfolyamokra. Eleinte a Nyugati pályaudvar volt a szálláshelyem. Reggel beraktam a csomagomat a csomagmegőrzőbe, este kivettem a hálózsákot, megaludtam a padon, és másnap folytattam a táncórákat. Az akadémia után Szabadkára kerültem, ahol Nada Kokotović kezdett koreográfiákkal foglalkozni, és úgymond belefolytam az egészbe. 1989-ben Nagy József elhívott Franciaországba, hogy részt vegyek vele egy közös munkában. Elmentem, és ott jöttem rá igazán, hogy mennyire nem értek a mozgásvilághoz és a tánchoz. Más az, amikor valakinek csak rálátása van, mint amikor már saját testén vezeti át. Elindult egy kemény munkafolyamat, amely húsz évig tartott, és valójában a mai napig is tart. Most már azonban más formában.
Kik hatották rád?
– Nagyszerű táncosokkal, koreográfusokkal találkoztam, például Julyen Hamiltonnal a kontakt tánc területéről, Szlovéniában pedig Iztok Kovačcsal. Mesteremnek Min Tanakát tartom, aki nemrég töltötte be a hetven évet, és ezúttal is köszöntöm. Az egy nagy találkozás volt részemről. Miután eljutottam Japánba, és találkozhattam vele, teljesen megváltozott a világlátásom. Mindez Varga Henriettának köszönhetően, aki Min Tanaka táncosaival dolgozott. Min Tanaka ezek után több ízben tartott tanfolyamokat, Palicson és Horgoson is.
Kik vettek részt ezeken a tanfolyamokon?
– Ausztráliából, Belgiumból, Franciaországból és Angliából is érkeztek érdeklődők. Most egy új fejezet kezdődött, Katharina Seyferth tart tanfolyamokat, ő inkább a mozgásszínházban van jelen, és Grotowski munkatársa volt. Az idén másodszor jön. Vajdaságból kevesen vesznek részt ezeken a táborokon, amit sajnálok, mert olyanok jönnek tanítani, akikhez még a nyugati világban is nehéz hozzájutni.
A nemzetközi táncnap egyik célja, hogy a mozgás, a tánc nagyobb teret kapjon az oktatási rendszerben. Erről hogyan vélekedsz?
– Mindenképpen szükség lenne felkelteni a fiatalok érdeklődését. Úgy veszem észre, hogy félnek a testiségtől. Némelyik országban egy program nem is tartalmazhat érintést, márpedig ez is az emberi kapcsolatok része. Vajdaságban kevés a táncoktató. Ha van, az főleg a balettet és a néptáncot teszi ki, ami egyébként gyönyörű, de a kortárstánc terén nem sok minden történik. Kiss Anikó és Táborosi Margaréta tevékenysége viszont már előrelépést jelent.
Koreográfusként mire helyezed a hangsúlyt?
– A témától és a közegtől függ. Általában azokra építek, akikkel dolgozok. Számomra mindig fontos, hogy a színészben legyen kreativitás, ne csak a rendezőre támaszkodjon. Szerintem nem működik az a fajta színház, ahol csak egy ember dönt. Fontos a közös, kreatív munka, hogy az előadást mindenki magáénak érezhesse. Összeköttetésben kell lennie a gondolatoknak, az érzelmekkel és a mozgással. Szerintem mindenki tud táncolni, mozogni, csak ismernie kell a teste térképét és az érzéseit. Jean-Georges Noverre is azt mondta, nem elég a technika, az érzéseket is követni kell. Ő is a tánc egy újítója volt, aki belevitte a táncba a történetet. Arra ment, hogy a tánc ne csak formai-technikai dolog legyen. Pina Bauschból mindig áradt az érzékiség. Nagy élmény volt látni, amikor Párizsban játszottak, minden évben ott voltunk az előadásán. Azután bejött a Mistral nevű kávézóba a kis virágcsokrával. Az a szerény, átszellemült, gyengéd, kedves koreográfusnő el tudja táncolni még az érzékeny illatos tavaszi virágot is a hajnali harmatos fűben, a fűszálakon örömkönnyekként csengő harmatcseppek harangjátékának ritmusában. Fantasztikus érzékenység volt benne. Az érzelmek nélkül nem működik a mozgás.
Varga Henrietta minden szempontból a partnered, magánéletben és a színpadon is. Milyen ez a fajta együttműködés?
– Amíg készül a előadás, ez gyakran szó nélkül történik. Egy idő után már ismerjük egymás mozdulatait. Ez érdekes helyzeteket is hoz. Házunkban van egy villanykapcsoló, amelyet két helyen lehet felkapcsolni, előfordul, hogy együtt nyúlunk hozzá.
Hogyan lehet a fizikai és lelki erőnlétet edzésben tartani?
– Hosszú munka eredménye, ezért biztatom a fiatalokat, hogy ismerjék meg magukat. Eleinte talán nehéznek tűnik, de az eredmény nem marad el. A bali táncosok azt tartják, ha nem fáj, nem jól csinálod. A közös munka, különböző emberekkel való találkozás pedig csak jót hozhat, mert kellő nyitottsággal és odafigyeléssel mindig lehet valakitől tanulni. Nagyon jók az improvizációk, amikor a résztvevők kipróbálják egymást, persze nem versenyszinten. Sajnos kevés improvizációs est zajlik, bármilyen művészi téren. Az internet viszont nem megfelelő, mert az már nem a testen keresztül történik. Jean-Georges Noverre több mint száz koreográfiát készített, egy se maradt ránk, mégis nagy hatása van a kortárstáncra. A mozgásba, a táncba fontos belevinni a lelket, de ehhez erős lelkületűnek kell lenni. Akkor válik nehézzé, ha az illető nem őszinte, titkol valamit, mert az lerakódik az emberben, zárlatokat okoz.
Milyen produkciókban láthatunk? Készülnek-e új tervek?
– A Kosztolányi Dezső Színházban játszunk előadásokat, nemrég Kolozsváron mutattuk be az Együtt és a Five for Two c. produkciókat, május elején pedig Budapesten fogjuk előadni őket. Jövőre pedig Toulouse-be szeretnénk eljutni, hogy egy egyhetes rendezvény keretében bemutattassuk a Nyári Mozi Színházi Közösséget. Új előadástervünk is van, amelyet ősszel a Kosztolányi Dezső Színházzal és a MASZK Egyesülettel szeretnénk létrehozni. A Nyári Mozi Színházi Közösség június 22-e és 27-e között tartja idei tanfolyamát, amelynek vezetője Katharina Seyferth. Erre Kelebián kerül sor egy sátortábor keretében, a részvételi díj 9000 dinár, és ez magában foglalja a makrobiotikus étkezést is. Érdeklődni a nyarimozi@gmail.com elektronikus címen lehet. A jelentkezési határidő június 11. Szeretnénk több fiatalt bevonni a tevékenységünkbe, hogy ne csak a saját előadásainkat játsszuk, hanem mintegy produkciós iroda által, lehetőséget adjunk a fiataloknak, hogy kipróbálhassák magukat. Kelebián készül is egy próbaterem, remélhetőleg jövő tavaszig elkészül. Tervek vannak, de függetlenkét nehéz megmaradni, a támogatások pedig nagyon nehezen érkeznek.
