A budapesti Bánffy György Kulturális Szalon és a Székelyföldi Verstábort szervező Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület a Versünnep Alapítvánnyal együttműködve tíz határon túli településen szervezett versmondó versenyt. A vajdasági döntőt június elején tartották meg Szabadkán, a Népkör MMK-ban. A középiskolások kategóriájában Némedi Emese lett a legjobb, így nemrég több vajdasági résztvevővel együtt felléphetett Budapesten a Játékszínben, a Versünnep Fesztivál iskolások számára szervezett seregszemléjén, ahol a kiemelt első helyet szerezte meg. Ennek eredményeképp július végén Csíkcsomortánban részt vehet az V. Székelyföldi Verstáborban, és jövőre a magyar költészet napján felléphet a Nemzeti Színházban is.
– Horváth Emma tanárnő ajánlotta, hogy jelentkezzek a versenyre, mivel tagja vagyok az általa vezetett és az Életjel keretében működő Csáth Géza Művészetbaráti Körnek. Először hezitáltam, úgy gondoltam, nincs időm erre a megmérettetésre a tanulás mellett, de a tanárnő meggyőzött, így jelentkeztem. Arany János Rozgonyiné balladáját adtam elő, amit a tanárnővel együtt választottunk ki. Mindig van a tarsolyomban két-három begyakorolt vers, arra az esetre, ha hirtelen kellene fellépnem, mint ahogyan most is történt. Jól gondoltam, hogy zűrös lesz számomra az a nap, épphogy odaértem a versenyre, egy kicsit el is késtem. Ennek tudatában nagyon megörültem volna a könyvjutalomnak, a harmadik helynek is. Amikor sor került az eredményhirdetésre és hallottam, hogy nem vagyok se harmadik, se második, már csaknem húztam a kabátomat és indultam haza. Ekkor kiderült, hogy első lettem, felléphettek a Játékszínben a Versünnepen, és részt vehetek a csíkcsomortáni táborban. Már alig várom! A Játékszíntől kicsit megszeppentem. Nem tudtam, hogyan fogja a hangunk betölteni azt a nagy teret. Az idehaza zajló szavalóversenyeken a zsűri közel ül, most pedig az erkélyen foglaltak helyet. Az egészből csak a fényeket láttam.
Kiskorod óta szavalsz. Hogyan vonzott be a versmondás világa?
– Apám már tizenéves kora óta versmondó, anyám tanítónéni, és a mai napig is készít fel tanulókat. Négyéves voltam, amikor apám elvitt Horváth Emma tanárnőhöz, első versemet anyámtól tanultam és a tanárnő segített. Ez Nemes Nagy Ágnes Láttam, láttam című verse volt. Két versszakos csupán, de nekem akkor sokkal hosszabbnak tűnt. Emlékszem, a tanárnő úgy taníttatta meg velem a ritmust, hogy fogta a kezemet, táncoltunk és forogtunk. Nagy élmény volt ez számomra, megmaradt bennem. Azután voltak időszakok, amikor kevesebbet jártam hozzá, mert lefoglalt az iskola, de nem tettem le a versmondásról, mert nagyon megszerettem. Ovisként már mondtam verseket, először egy húsvéti műsoron léptem fel, az első versenyen elsősként vettem részt. Több mint tíz éve szavalok, most fejeztem be a második osztályt a Svetozar Marković Gimnázium természettudományi szakán.
Sok versenyen vettél részt, melyiket említenéd?
– Ajkán szervezik meg a Nagy László-szavalóversenyt, amelyen határon túliak is részt vesznek. Három napig tart és nagyon szoros a mezőny, egyszer lettem első, majd második. Nem a díjak végett megyek, a verseny hangulata miatt. Eljuthatunk Iszkázra, Nagy László szülőházába, beszélgethetünk a zsűritagokkal, fellépnek más előadók is, legutóbb Erdélyből jöttek zenészek. Nem is versenyként élem meg, inkább egy családias hangulatú találkozónak tartom. Magyarországon nagyon jó hangulatú versenyek zajlanak.
Mit szeretsz szavalni?
– Megközelítőleg két éve főleg balladákat szavalok, úgy érzem, a legközelebb állnak hozzám, mert több műfajt érintenek, a drámát, a lírát, az epikát. Azért vonzanak, mert az érzelmekről szólnak, és egy történet köré épülnek, ezért szeretem Arany János költeményeit is. Nem kezdhettem azonban rögtön balladákkal. Hatodikban tanultuk a Kőmíves Kelement, amivel beállítottam a tanárnőhöz, ő pedig azt mondta, nem való még nekem. Akkor úgy voltam vele, hogy soha többé nem fogok verset mondani, balladát pedig végképp nem. Persze nem így lett. Nyolcadikban a tanárnő a Júlia szép leányt ajánlotta, elmagyarázta, hogy ez egy nagyon régi magyar népballada. Azzal mentem Ajkára és első lettem. Azóta szinte csak balladákat adok elő. Figyelem a tanárnőt, onnan tudom, hogy jól sikerült előadnom, ha azt látom, hogy kicsit benedvesedik a szeme.
Kik a kedvenc költőid?
– Most épp Arany János és Nagy László, de volt persze József Attila-, Ady Endre- és Petőfi Sándor-időszakom is. Nagy Lászlót nemcsak a róla elnevezett verseny miatt szeretem, hanem azért is, mert viszonylag kevesen választanak Nagy László-verset. Talán nehezen értelmezhető, viszont gyönyörű szavakat használ és elgondolkodtatóak a költeményei. Kedvencem tőle a Havon delelő szivárvány, ebből szavaltam egy részletet Ajkán.
Hol szeretnél majd továbbtanulni?
– Ez egy nagy kérdés. Természettudomány szakra járok, Budapestre mennék tovább fizikára vagy építészetire. Ugyanakkor nagyon vonz a színiakadémia is, az pedig, hogy felléphetek a Nemzeti Színházban még inkább kedvet ad hozzá. Nem tudom viszont, hogy a színészi hivatás mennyire való nekem. Amit kívülről látok az nagyon tetszik: a folyamatos pörgés, a próbák, a szövegtanulás, az izgulás, a tépelődés. Még gondolkodom rajta, de bármerre is visz az utam a jövőben, az életem részének kell lennie a színpadnak is. Egy hónapban egyszer fel kell lépnem valahol. Nagyon szeretem a szavalást. Valamikor előjön belőlem egy-egy versrészlet, amit hangosan el kell mondanom, mert nem jó, ha bennem marad. Ilyenkor a barátaim csak legyintenek, vagy nézik, hogy ennek meg mi baja. Kapásból talán húsz verset tudnék elmondani. Szeretnék persze többet is. Szavalás közben olykor annyira magával ragad a vers, hogy úgy érzem, egy ablak kinyílik a lelkemben, és nem látok semmi mást, csak az eget. Ez egy nagyon tiszta érzés, mintha minden átmenne rajtam, átlátszó lenne a testem. Nem emlékszem semmire sem a fellépésből, csak néhány hangra, néhány fényre. Hálás vagyok Horváth Emma tanárnőnek a rengeteg munkáért, amiért szívvel-lélekkel tanítja a versmondást. Nagy tudással rendelkezik, és mindent át akar nekünk adni. Ha egy versből kihagyok egy a-betűt, azt is észreveszi, szerintem tetemes mennyiségű vers van a fejében. A szüleimnek is nagyon hálás vagyok, amiért elvittek hozzá, hogy ma az lehessek, aki vagyok.
