2024. december 22., vasárnap

Bemutatóval végződött, azzal is kezdődik

Urbán Andrással az új évad elé nézünk

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház az előző évadot Lovas Ildikó Amikor Isten hasba rúg című regénye nyomán Urbán András rendezésében készült produkció bemutatójával zárta, így tulajdonképpen ez egy teljesen új előadás, úgymond csak most kezd élni. A produkciót legközelebb e hónap 15-én és 19-én tekinthetik meg a nézők.

– Ez az előadás annyira friss, hogy akár ezt is mondhatjuk bemutatónak – mondta a lapunknak Urbán András rendező, a KDSZ igazgatója, akit az új évadban várható további előadásokról is kérdeztük.

– Szinte rögtön kezdjük az új előadás próbáit is, Hernyák György rendez nálunk Zalán Tibor Ne lőj a fecskére! című műve nyomán. Egy fekete humorú előadásra számíthatnak a nézők, egy vidéki falusi lagziban kialakult abszurd helyzetről, amely sötét, de vicces történésekhez vezet – hallottuk Urbán Andrástól, akitől azt is megtudtuk, hogy ezután Hegymegi Máté ismert magyarországi rendező Gunilla Boëthius A föld fia című darabját viszi színre.

Urbán András (Fotó: Lukács Melinda)

Urbán András (Fotó: Lukács Melinda)

Gunilla Elisabeth Boëthius újságíró, drámaíró és író, 1945. június 9-én született Svédországban. A pályafutását újságíróként kezdte, sok éven keresztül dolgozott neves svéd lapoknál, majd pedig szerkesztő lett. Első gyermeke születése óta elsősorban drámaíróként tevékenykedik. A föld fiát 2005-ben írta. Több ifjúsági könyv után 2015-ben megjelent első felnőtteknek szóló regénye, de számos drámát és rádióadaptációt is jegyez. Ahogyan azt a leírásból is megtudhatjuk, A föld fia egy erdőben játszódik, ahol egy szerelmespárnak gyermeke születik. Nem akármilyen gyermekről van szó, mivel félig földbe ásva jön világra, mintha gyökerei lennének, akár egy fának, és nem is lehet elmozdítani onnan. A mágikus realizmus és a történet groteszk világa olyan elegyet alkot, amely egyszerre komikus és tragikus. Gunilla Boëthius könyörtelen pontossággal mutatja be egy nem mindennapi család életét az erdőben, transzgenerációs traumákon és a mindennapi emberi küzdelmeken keresztül, Kalléval, a föld fiával.

– Valamikor az évad második felében ismét én dolgozom a csapattal, A nézés költészete előadásunk után most a hallás költészetével foglalkozunk, az új produkció így nem a látványra, hanem a hangra irányul. Azt keressük, hogyan jutunk el az emberi hangig, azon belül is az artikulált, a jelentéssel bíró, ha úgy tetszik a nagybetűs szóig. Az évad során egy koprodukció is esedékes, erről még folynak a tárgyalások, de a tervek szerint ismét Zlatko Paković jön hozzánk, aki legutóbb a Szabadkai szecesszió című előadást rendezte nálunk, azelőtt a Kapitalizmus, geometriai sorrendben ábrázolva produkciót, de a Desiré közönsége is jól ismerheti. Új előadása a Sterijino pozorje, illetve a Sterija Játékok fesztivállal koprodukcióban jönne létre és azt feszegetné, hogy melyik is az a pont, hol helyezkedik el a határ, amikor az ember művésszé válik. A produkciót valamelyest Ladik Katalin életén és munkásságán keresztül, a költő, színésznő részvételével valósítaná meg a rendező. Ladik Katalin a Szabadkai szecesszióban is játszik. A tervek szerint az évadban Olivera Đorđević is dolgozik majd nálunk, Dušan Kovačević Radovan III. darabját, komédiáját rendezi a színházunkban. Mindeközben folynak a Desiré fesztivál előkészületei is, ami most minden téren nehéz. A pénzügyek mellett az is probléma, hogy a covidos időszak után vagyunk, amikor a kapcsolatok is megterhelődtek, de rajta vagyunk, és minden bizonnyal november utolsó hetében, 20-a és 30-a között meg is tartjuk. A Desiré villamosa programsorozatunk is visszafogottabban, de folyamatosan, havi egy-két műsorral jelentkezik majd – tudtuk meg Urbán Andrástól.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás