A Vajdasági Pedagógiai Intézet szervezésében csütörtökön délután szülői tájékoztatót tartottak az újvidéki városi képviselő-testület tanácstermében, amelyen az előadók azt a kérdést járták körül, hogy milyen tannyelven kellene tanulniuk gyermekeinknek.
A szakemberek – dr. Göncz Lajos egyetemi tanár, Erdély Lenke, az intézet igazgatója, Vicsek Annamária logopédus és Pázsin Farkas Julianna pszichológus – elmondták, hogy a magyar osztályokba iratkozó gyermekek száma állandóan csökken. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy évente átlagosan mindössze 37-38 elsőst íratnak be magyar osztályba a székvárosban, beleértve a pirosi és a tiszakálmánfalvi, azaz budiszavai általános iskolákat is. Ez az adat önmagában is igen aggasztó, de ha tudjuk, hogy az újvidéki szerb tannyelvű első osztályokba tavaly – azaz a 2008/2009-es tanévben – 57 magyar anyanyelvű (a szülők nyilatkoztak így) elsőst írattak be szüleik, akkor a helyzetkép még sötétebbé válik.
Ez a számunkra szomorú valóság többek között azzal magyarázható, hogy a vegyes házasságokban született gyermekek iskolába indulásakor a gyerek iskoláját gyakran a szerb szülő nyelvi „előnyei” határozzák meg, de sajnos a szülők egy része – még ha magyar-magyar házasságról is van szó – ezt a „kényelmes szempontot választja. Pl.: Az iskola a közelben van, gyermekük „jobban fog érvényesülni”, könnyebben fogja folytatni tanulmányait, előbb kap majd munkát stb. Az igazság azonban az, hogy a vegyes házasságok esetében a gyermek születésétől kezdve mindkét nyelvet tökéletesen elsajátíthatja, a szülők részéről csupán egy kis következetességre van szükség: mindkét szülő a saját nyelvén szóljon a gyermekhez, s így az már kicsi korától kezdve könnyedén elsajátítja mindkét nyelvet. Külön oktatás, nyelvórák, vagy különösebb erőbefektetés nem szükséges, ez nélkül is anyanyelvi szinten tudja majd használni mindkét nyelvet, ezt nevezzük bilingvizmusnak.
Amikor magyar ajkú szülők íratják szerb osztályba gyermekeiket, akkor a rosszabb esetben már otthon, a családban is az államnyelvet használják annak érdekében, hogy a kicsi még iskoláskor előtt megtanuljon szerbül. Annak ellenére, hogy kétnyelvű környezetben élünk, kevés olyan nem szerb ajkú ember van, aki anyanyelvi tökéletességgel beszéli ezt a nyelvet. A szülő a nyelvelsajátítás folyamatában is modellként áll gyermeke előtt, tehát ha hibásan, rossz hangsúllyal, szegényes szókincset alkalmazva beszél hozzá, akkor gyermekét eleve hátrányos helyzetbe hozza. Rossz nyelvtudása miatt az iskolában a többiek gúny tárgyává teszik a gyereket, emiatt nem érzi jól magát, szorongani fog, bizonytalanná válik. Arról ne is beszéljünk, hogy magyarul sohasem fog megtanulni, még konyhanyelven sem!
Amennyiben a szülők otthon magyarul beszélnek, de a gyermek szerb iskolába jár, akkor anyanyelvi tudása megreked egy alapszinten, és az idő folyamán elsorvad. Az anyanyelvet a másik nyelv váltja fel, megtörténik a nyelvcsere. Nem csak a nyelvi fejlődésben reked meg, hanem elveszíti azt a kultúrát is, azt az identitástudatot is, amelyet a családban – többé-kevésbé – magával hordozott. Nem tanulja meg a magyar nyelv bonyolult nyelvi és kommunikációs szabályait, a nehezen elsajátítható helyesírást, írásbelisége szégyenletes lesz. Pedig azon a napon, amikor az Európai Unióhoz csatlakozunk, itt is bevezetik majd az európai nyelvi portfóliót, amely legalább három nyelv ismeretét feltételezi: az anyanyelvét, a környezet nyelvét (ezek a kisnyelvek kategóriájába sorolhatók), és egy világnyelv ismeretét...
