2024. december 22., vasárnap

Lovas Ildikó átvette a Herceg János Irodalmi Díjat

Az elismerést pénteken adták át Zomborban

A zombori Bielitzky Károly Városi Könyvtár Dunatáji Herceg János Nap elnevezésű rendezvénye keretében pénteken átadták a Herceg János Irodalmi Díjat Lovas Ildikó írónak, kritikusnak, szerkesztőnek, műfordítónak. Nataša Turkić, a könyvtár igazgatója nyújtotta át a rangos elismerést, Mraković Péter szobrászművész alkotását. A díjazott kifejezte köszönetét, majd beszélgetés következett a díj bírálóbizottságának két jelenlévő tagja: dr. Silling István, L. Móger Tímea és Lovas Ildikó részvételével. Az életmű taglalása kapcsán egyebek mellett hivatkoztak a zsűri harmadik tagja, Fekete J. József által írt méltatásra, amelyben elhangzott, Lovas Ildikó regényeit olvasva úgy tűnik, hogy az élet elbeszéléséhez nem a próza, hanem sokkal inkább a líra a legmegfelelőbb műnem.

Mindezek ellenére megmaradt a rövidpróza mellett, ami jegyzetként a személyesség megjelenítéséhez nyit teret. A Rózsaketrec, A város lelke, avagy identitásjelek címek alá sorolt írásai Szabadka mellett az egész régióra figyelnek, s ezzel mintha egyenesen folytatnák azt az irányt, amit Herceg János tűzött ki a vajdasági magyar író feladatául. Lovas Ildikó ezt a feladatot beteljesítette – áll egyebek között a méltatásban.

Az esemény védnökei voltak: Zombor Város és a sziváci Pele öntöde.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás