Karácsony előtt vajdasági magyar gyerekkönyvet kerestem. Az egyik szabadkai könyvesboltban egyetlen szerző művének 2 példányára bukkantam. Ez volt a teljes választék. A nyáron egy zentai nyugdíjas hölgy ,,hajtóvadászatot” rendezett a Tanyaszínház 30 évének történetét felölelő könyv után. A Londonban élő szerző e-mailban egy magyarkanizsai magánkönyvesboltot ajánlott, végül a zentai hölgy inkább magától az újvidéki kiadótól rendelte meg postai utánvételre a kiadványt. Mások is tudnak hasonló példákat, amelyek azt támasztják alá, hogy baj van könyvkiadásunkkal és -terjesztésünkkel, nagy baj. Legalább másfél, két évtizede.
Amikor a Forum igazgatói bizottságának új elnöke elfoglalta posztját, a tervekről nyilatkozott, sorolta elképzeléseit, hogy mi mindent kellene tenni könyvkiadásunk és -forgalmazásunk érdekében. A nyilatkozatot olvasva a tehetetlenség érzése kerített hatalmába, hogy még mindig csak a tervezgetés szintjén vagyunk. A kilencvenes évek elejétől tanácskozások egész sorát tartották, könyvek tucatját jelentették meg arról, hogy mik a vajdasági magyarság célkitűzései, feladatai az oktatás, kultúra, média, gazdaság terén. S majd 20 év után még mindig a célok megfogalmazásánál tartunk. Közben pedig óriási fejetlenség uralkodik könyvkiadásunk terén is.
Nem nosztalgiázás, csak száraz tények közlése: Juhász Gézának egy 2002-es visszapillantása szerint a(z akkor monopolhelyzetben levő) Forum könyvkiadó 1971-ben 24 verseskötetet, regényt, novelláskötetet jelentett meg, az ifjúsági és gyermekirodalom kategóriában az említett évben 15 mű jelent meg, ugyanakkor az esszé- és tanulmánykötetek száma mindössze 4 volt. A Symposion könyvek sorozat 12 darabja látott napvilágot. Azóta jócskán megfordult a helyzet a tanulmánykötetek javára, a szépirodalom kárára. Idén december közepéig a Forum könyvkiadó 20 kötetet jelentett meg, ebből 7 a szépirodalmi kiadvány, de csak akkor, ha az 1 mesekötetet, a dokumentumnovellák gyűjteményének harmadik kiadását és Radnóti Miklós Strmom stazom című fordításkötet hasonmás kiadását is beleszámítjuk.
Tudjuk, az 1971-es adatokkal felidézett aranykor nem tér soha többé vissza. Az okokat hosszasan sorolhatjuk: pénzhiány, nem egy költő, író külföldre költözött. Ám a bizalom megrendüléséről is szó van: emlékezzünk vissza, még a '90-es években is csak az számíthatott a könyvkuratórium támogatására, aki benne volt az egy szűk kör által irányított kánonban. (akik nem, azok közül nem egy szerző Budapesten a Püski kiadónál és másutt jelentette meg itt visszautasított kéziratát). Nagyon nehéz volt, különösen a fiataloknak bekerülni az említett körbe.
Nemrégiben egy statisztika került a kezembe arról, hogy 2005 és 2009 december közepe között hogyan alakult az első kiadású szépirodalmi kötetek megjelentetése: dráma: zEtna 3 kötet, Életjel 1, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 1, próza: Forum 15, zEtna 13, Sziveri János Művészeti Színpad 1, VMMI 1, vers: zEtna 11, Forum 8, Életjel 1, VMMI 1, Sziveri Színpad 5. A zEtna 27 kötetével átvette a szépirodalom terén a vezetést. Teljes listát azonban képtelenség állítani, mert a legkülönfélébb szervezetek, intézmények jelentetnek meg köteteket.
Mára átbukfenceztünk a ló másik oldalára: eljutottunk oda, hogy bárki megjelentethet bármit, két átlagfizetésnyi összegért tizedrangú helytörténeti munkák, érdektelen önéletrajzi kötetek is megjelenhetnek magánkiadásban.
Arról, hogy egy-egy mű ténylegesen hány példányban jelenik meg – függetlenül attól, mennyit tüntetnek fel –, hány példányban kel el, fogalmunk sincs, ezeket egyetlen kiadó sem közli szívesen. Sejtjük, hogy a legtöbb 50–100 példányban.
Hiányoznak a regény-, novella-, dráma-, verspályázatok könyvkiadásunkból. Hiányoznak a fiatal és éppen csak középkorú szerzők, akik, ha nem jelentkeznek friss kézirattal, akkor személyesen is meg kell szólítani őket levélben, telefonon. De ezt a könyvkiadás minden bennfentese jól tudja. Juhász Géza említett jegyzetében az említett hetvenes évekről a következőket írja: a kiadó minden év elején összehívta a vajdasági magyar irodalmárokat – írókat, költőket, kritikusokat – mintegy 60 személyt, hogy értékeljék az elmúlt év kiadói produkcióját és véleményezzék a terveket. Persze, ez ma nem működne, mert ki az, akit meghívnak, és ki az, akiről tudomást sem vesznek. No, de a vajdasági magyar könyvkiadók között vannak okos emberek, akik, ha összedugják a fejüket, változtathatnak az áldatlan állapotokon. Csak könyörgöm, a tervek kovácsolgatását hátrahagyva lépjenek már a tettek mezejére!
