2024. december 22., vasárnap

Mondanivaló és mélység

Huszonhárom gyerek mérettette meg magát a Jó Pajtás szavalóversenyén Törzsudvarnokon

Szűcs Imre újságíró, költő és műfordító emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött a szerző nevét viselő 12. gyermekvers- és prózamondó verseny szombaton délelőtt. A törzsudvarnoki (Banatski Dvor-i) szerző emlékét gyermekversei őrizték meg a leginkább, és ez alapján álmodta meg a rendezvényt a bácsfeketehegyi Pál Károly 2011-ben. A versenyt ezután a Jó Pajtás gyermekhetilap és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség karolta fel. A rendezvénynek a helyi Szent Száva Általános Iskola adott otthont. Törzsudvarnokon körülbelül ezren élnek, közülük ötszázan magyarok. A közép-bánáti faluban már magyar tannyelvű oktatás sincs, és ez az egyetlen magyar vonatkozású rendezvény a településen. Ezenkívül egyedülálló Vajdaságban, mivel itt kizárólag gyermekverseket és prózarészleteket adnak elő az általános iskolások.

Lovas Jázmin szavalása közben megfagyott a levegő a teremben (Fotó: Albert Éva)

Lovas Jázmin szavalása közben megfagyott a levegő a teremben (Fotó: Albert Éva)

Két évvel ezelőtt a koronavírus-járvány miatt elmaradt a rendezvény, tavaly pedig online, videópályázat formájában tartották meg. Ahogy minden évben, a versenyt négy korcsoportban hirdették meg az általános iskolás gyerekek számára. Az idén 23-an mérettették meg magukat.

– Udvarnokon tartjuk a versenyt, mivel Szűcs Imre, szerkesztőségünk egykori tagjának szülőfaluja. Ide hozzuk el a magyar szót, a vajdasági magyar írók és költők műveit. Nagy öröm számunkra, hogy több kortárs szerző művét is hallhattuk, például Krizsán Szilvia Klotyókémek című regényéből egy részletet, de többek között Kosztolányi Dezső, Papp József és Szűcs Imre verseit is szavalták a gyerekek – mondta Török Erna, a Jó Pajtás szerkesztője.

A rendezvényen részt vett Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke is.

–  Északtól a Dél-Bánságig valahol kötelessége a pedagógusoknak és a közösségeknek itt lenni, hiszen a Bánságnak két jelentős szavalóversenye van. Az egyik a Szűcs Imre, rangidős vers- és prózamondó verseny, a másik pedig a csókai Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozó. Azt látjuk, hogy sokan hiányoznak az idén, a Bácskából és a Bánságból is, például Magyarcsernye és Begaszentgyörgy községek versmondói is, de jó lenne itt tudni az ürményháziakat, a törökkanizsaiakat és a csókaiakat is. Bácskából a kishegyesi, topolyai, illetve az újvidéki szavalók is hiányoznak – hangsúlyozta Sutus Áron.

Albert Éva

A díjazottak könyvcsomagot kaptak (Fotó: Albert Éva)

A zsűri tagjai Török Erna, a Jó Pajtás szerkesztője, Figura Terézia színművész és Móricz Virág Kinga okleveles logopédus voltak, többek között a versválasztást, az artikulációt, a versértelmezést és az előadásmódot vették figyelembe.

– Előzőleg az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok keretében középiskolások szónoklatait zsűriztem. Az idősebb korosztálynál kicsit szigorúbbak lehetünk, mivel valószínűleg nem az az első alkalom, hogy zsűri elé állnak, de ezek a gyerekek kevesebb ilyen tapasztalattal rendelkeznek. Ennek ellenére itt is nagyon meglephetnek a gyerekek azzal, hogy mennyire felkészültek, mivel jóval fiatalabb korosztályhoz tartoznak – mondta a logopédus.

A szavalóversenyen kategóriánként első, második és harmadik helyezettet hirdettek. Első díjban részesült: Aranyos Tifani – Tóba, Vortity Anasztázia – Temerin, Gombár Réka – Temerin és Lovas Jázmin – Zenta.

A Szűcs Imre Gyermekvers- és Prózamondó Verseny résztvevői (Fotó: Albert Éva)

A Szűcs Imre Gyermekvers- és Prózamondó Verseny résztvevői (Fotó: Albert Éva)

A hetedik osztályos Lovas Jázmint Bilicki Renáta készítette fel. Terék Anna Maja című versét szavalta el. Kitűnő versválasztásával és előadásával első helyezést érdemelt.

– Nagyon szeretek szavalni, mert minden versnek van valami mondanivalója és mélysége. Mindegyiket lehet valamilyen módon értelmezni, az érzéseket fejezik ki. Én azért választottam ezt a verset, mert nagyon tetszik ahogy a költő a versen keresztül átadja azt a fájdalmat, amikor elveszítette a kisöccsét. Szerintem ez nagyon megható és gyönyörű vers – mondta Jázmin.

A nyertesek könyvcsomagot kaptak, illetve mindenki kedvére válogathatott a Jó Pajtás és a Mézeskalács gyermeklapok közül.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Albert Éva