A magyar egyetem megalapításának szükségességét a kilencvenes évek eleje óta számos tanácskozáson, tucatnyi tanulmányban megfogalmazták. Sőt – mint azt nemhivatalosan már többször hallottuk –, amikor egy évtizede a partiumi magyar egyetem és a révkomáromi főiskola megalakulásának terve felvetődött, megvolt a szándék a magyar kormány részéről, hogy létrejöjjön egy önálló magyar felsőoktatási intézmény a Délvidéken is, de nem volt igazán fogadókészség erre az itteni magyar politikum részéről. Az volt az álláspont, hogy inkább azokat a meglevő állami felsőoktatási intézményeket kellene támogatni, ahol magyarul is lehet tanulni. Majd 2003-ban megalakult a szabadkai multietnikus egyetemet kezdeményező bizottság. 2004 februárjában a szabadkai községi végrehajtó bizottság, majd néhány hét múlva óriási vita után a községi képviselő-testület is elfogadta az egyetem megalapításának indokoltságáról szóló határozatot, amelyen szerb, magyar, horvát, angol, német nyelven folyna a tanítás. Azóta lassan hat év telt el.
A témával kapcsolatban felkerestük dr. Jeges Zoltán tartományi oktatásügyi titkárt, aki olvasóinknak a közeljövőben kifejti véleményét. Mai írásunkban Gubás Ágota, az Aracs Társadalmi Szervezet alelnöke nyilatkozik.
STRATÉGIA NÉLKÜL NEM MEGY
A közelmúltban Gubás Ágotával, az Aracs Társadalmi Szervezet alelnökével más témával kapcsolatban készítettünk interjút, akkor hangzott el részéről az a mondat, hogy az önálló magyar egyetem régi adóssága a délvidéki magyar politikumnak és az értelmiségieknek is.
– Tisztelet a kivételnek, akik kezdettől fogva küzdöttek érte, de magányos harcosoknak bizonyultak. Holott már két évtizede ki lett dolgozva az önálló magyar oktatási rendszer, amely az óvodától az egyetemig az oktatás minden szintjét felöleli – hallottuk Gubás Ágotától. – Csak ezt a rendszert egyszer már meg kellene valósítani, és nem pedig toldozni, foltozni a meglevőt. Mint ahogyan most is azt látjuk, hogy racionalizáció címén az általános iskolákban osztályok szűnnek meg. Van abban logika, amit egyesek mondanak, hogy racionalizálni kell, de nem az anyanyelvű oktatás jogának kárára! Ezt azonban nem lehet másképp megoldani, csak egy egységes stratégiával, egy egységes magyar oktatási rendszer kiépítésével. Ám ha ehhez hozzá sem fogunk, akkor a szülők azt látják, hogy itt nincs rendszerbeli megoldás, nincs megfelelő középiskolai, egyetemi továbbtanulási lehetőség, akkor már az óvodában, az általános iskola első osztályában a szerb tagozatra járatják a gyereküket. Hiába szajkózzák akkor az értelmiségiek, hogy csak anyanyelven szerezhető meg a nagyobb tudás, mint Kosztolányi fogalmazott: „csak anyanyelvemen lehetek igazán én”. Egységes oktatási rendszer nélkül ezt nem lehet megvalósítani. Politikusaink félnek az egységes rendszertől, pedig ha kiállnának érte, és hangoztatnák, hogy ilyen számú népességnek, mint amennyi a délvidéki magyarság létszáma, minden európai norma szerint lehet önálló magyar egyeteme. Olyan, amely független az Újvidéki Egyetemtől. Persze, ennek a szerbiai oktatási rendszerbe be kell illeszkednie, de legyen saját tanterve, saját tankönyvei, szaktanári gárdájának a kérdését úgy oldja meg, ahogyan a legjobbnak találja. Hogy egyenrangúak legyünk, a magyar egyetemistáknak ugyanolyan jogokkal kell rendelkezniük, mint a szerb ajkúaknak (anyanyelvű oktatás, anyanyelven írt tankönyvek, tanulhassák a saját irodalmukat, történelmüket). Ez emberi jog. Ennek hangoztatásától – úgy látszik – politikusaink még mindig félnek, márpedig az MNT esetében is bebizonyosodott, hogy mélyreható változások nélkül, félmegoldásokkal nem megyünk semmire. Állandóan a félmegoldásokat fogadják el, kompromisszum, megegyezés címén, ugyanakkor visszasüllyedünk a korábbi és még korábbi szintre, így tönkremegyünk, és nem tudjuk az értelmiségiek következő generációját megalapozni.
