Az emlékezet és jelenval(l)ósága

December 16- án a Magyar Polgári Kaszinóban bemutatásra került Lovas Ildikó Szép Amáliák című regénye.

Szlákó József, a Kaszinó elnöke köszöntötte a vendégeket, a népes közönséget. A „cselédregény” szerzőjével Virág Gábor író, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója beszélgetett. Az alkotási folyamatokra, a nagyregény témájára és a Lovas Ildikó- kötetek összefüggéseire vonatkozó kérdései nyomán a szerző egyebek mellett a következőket mondta el:

„Hogyan lehetünk büszkék önmagunkra, hogyan ragaszkodhatunk a földhöz, miként élhetünk meg abból és miből adódik az a belső polgári tartás, ami a vajdasági magyarokra jellemző, de meggyőződésem, élettapasztalatom, hogy Nyugat-Bácskára, Zomborra és környékére különösen jellemző. Ezek a kérdésfelvetések az okai, hogy innen, a Szent István által alapított Apatinból indul a könyv cselekménye (…) A szándékom úgy írni történeteket, hogy azokat lineárisan, élvezettel lehessen olvasni, de legyenek tele olyan jelzésekkel, amelyek annak, aki érti, érteni akarja, illetve szakmabeli, jelentenek valamit. Akinek meg nem, annak pedig megidéznek egy-egy életből vett, érzékletes hangulatot, momentumot. Nagyon sok ilyen és a polgári létezésre vonatkozó utalás, ismeretanyag van a könyvben (...) Sajtóhírek adják az alapját a kötetnek. Akik az újságokat írták, azokat beemeltem a regénybe, ők valóságos személyek voltak. Hogy feledésbe merültek, az komoly probléma (...) A megőrzés és az emlékeztetés szándékával hoztam vissza, emeltem be ezeket a bizonyos neveket a szövegbe (...) Bizonyára sokan félreolvassák a „cselédregény” jelzőt, úgy, hogy családregény. Ez is igaz, mert hogyan létezhetnénk önmagunkban…? A család nagyon tág fogalom és mélyen meghatározza az embert. Ez egyfajta jelenlét a nem jelenlétben, vagyis „akit keresnek, az nincs sehol”. Aki viszont nincs sehol, azt hogyan lehet meghatározni, megtölteni tartalommal…? Tehát a megtalálás az mindent jelent, ugyanakkor elveszi azt a fajta magányosságot, amely végül is az élet értelmét kérdőjelezi meg…”

Lovas Ildikó részletet olvasott fel a regényből. Különös hangulatot idéztek meg és teremtettek egyszerre a nyugat-bácskai nézőközönség körében például a következő sorok: „Magyarország úgy volt elosztva, hogy volt a Duna bal partja, jobb partja, a Duna-Tisza köze meg a Tisza jobb partja. Azt már nem tudnám megmondani, volt- e a Tiszának bal partja Magyarországon. Idegen voltam egy idegen városban 1918 őszén. Gondolni sem lehetett közlekedésre, a levelek is csak vánszorogtak. Apatin messzebb volt mint a hold, mert a holdra senki nem kívánkozik…”