A Magyar Nemzeti Tanács és a Tartomány alapításában működő, zentai székhelyű Intézetnek általános feladata a vajdasági magyar nemzeti közösség kultúrájának dokumentálása, kutatása és bemutatása. Hajnal Jenő igazgatóval arról is beszélgettünk, hogy az említett feladat mi mindent foglal magába, hogy az elmúlt években mi mindenre futotta erejükből, és hogy milyenek a lehetőségeik a jövőre nézve.
Mit tart kiemelkedően fontosnak az eddigi munkájukban?
– A legfontosabbnak azt tartom, hogy elkészült az intézet következő hat évre szóló stratégiai és digitalizálási terve összhangban a Magyar Nemzeti Tanács által elfogadott kulturális stratégiával. Így egy nagy tehertől szabadultunk meg, hiszen a jövőben a kiemelt jelentőségű intézmények olyan feladatokat vállalhatnak fel, amelyeknek nagy részét korábban az intézet saját feladatának tekintett, és amelyeket szakemberhiány és egyéb külső körülmények miatt egészen biztosan nem tudott volna elvégezni. A munka eredménye viszont nálunk is meg fog jelenni elektronikus és kézbe vehető formában is. Tehát így megnőtt annak az esélye, hogy az intézetben létrehozott adattár minél átfogóbb és teljesebb legyen. A mi feladatunk, hogy segítsük a munkát, és hogy összegyűjtsük a vajdasági magyarság szellemi örökségét, hogy azután mindezt rendszerezve a kutatók és az érdeklődők számára elérhetővé tegyük.
Az Intézetben tárolt információ hogyan válhat a közösség hasznára?
– Az intézet létrehozás óta (2006) elsődleges feladatának tekintette egy virtuális közgyűjtemény kialakítását, ugyanakkor a könyvtárosoknak, a közművelődési szakembereknek, az amatőr színjátszóknak, a műemlékvédőknek, a múzeumi szakembereknek, a pedagógusoknak olyan fórumokat, képzéseket, szakmai találkozókat szerveztünk, amelyek előkészítették és megkönnyítik a következő hat év közösségépítő munkáját. Az a célunk, hogy az itt folyó munkát úgy forgassuk vissza, hogy az ebben a kultúrában élők jól érezzék magukat, hogy közösségünk fejlődjön és identitása erősödjön. A legkisebb szórványtelepülésen élő magyarok számára is igyekszünk elérhetővé tenni a kulturális értékeket, hiszen a támogatással elkezdődött a felzárkóztatásuk, az esélyükön azonban javítani kell. Épp most kezdődtek el a megbeszélések az egységes Kárpát-medencei adatbázis kialakításáról, az ide kerülő örökség minél hatékonyabb hasznosításáról úgy, hogy abban a kortárs művészet alkotói és élvezői is minél otthonosabban mozoghassanak akár okostelefonok közvetítésével is.
Eddig a megőrzésre helyezték a hangsúlyt. A jövőre nézve szemléletváltásról beszélhetünk?
– Igen. Teljesen új gondolkodásmódot kell kialakítanunk. Mindent egy kicsit át kell gyúrnunk; a mentés mellett el kell érnünk azt is, hogy mind többen – a maguk hasznára – hasznosítani is tudják információinkat, és hogy azokat idővel olyan értékké alakítsuk át, amely már nemcsak keresett, hanem eladható szellemi kinccsé válhat. Ez lassan kézzelfogható közelségbe kerül.
Mindezek mellett eddig kiemelt tevékenységük volt a könyvkiadás.
– Továbbra is folytatjuk korábbi tevékenységünket valószínűleg egy kicsit visszafogottabban; pontosabban: egy kicsit más formában. A kutatómunkára támaszkodva az idén is nagyon fontos kiadványokat szeretnénk megjelentetni. Az Emlékezet című önéletírás-sorozatunknak hihetetlenül nagy sikere van. Úgy is mondhatnám, hogy ezek a könyvek abban segítenek bennünket, hogy újra felfedezzük szülőföldünket, múltunkat és azt a világot, amely eddig nagyszüleink, dédszüleink történeteiben, emlékezetében élt. Nagy érdeklődés kíséri, és a kritika is jól fogadja. A Délvidéki Sorolóban azok a könyvek látnak napvilágot, amelyek ugyancsak rólunk, kulturális emlékezetünkről szólnak, de eddig csak az újságok hasábjain voltak olvashatók, vagy eddig még nem jelentek meg nyomtatásban. A Kronológia című sorozat is érdekes, izgalmas könyvek kiadását kívánja segíteni, de hamarosan megjelenik az Egyén és közösség című konferencia tanulmányait összefogó, más írásokkal is kiegészített kötete.
Sajátos sikernek tartom, hogy a Köztársasági Művelődési, Tájékoztatási és Információstársadalom-ügyi Minisztérium könyvvásárlási pályázatára eljuttatott 11 címszavunkból 34 szerbiai könyvtár összesen 390 példányt rendelt; legtöbbet, 52 példányt Bozóki Antal Jeles napok, 42-42 példányt pedig Bálint József Imádkozzál és dolgozzál! és Hódi Sándor Életpszihológia című könyvéből. Egyszer talán azt is érdemes volna megvizsgálni, hogy Szerbia legdélebbi településein miért találták fontosnak, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet magyar könyveiből vásároljanak. Mi mindenesetre nagyon örültünk az érdeklődésnek, és bízunk abban, hogy ezek a könyvek ott is olvasóra találnak.
