A helybéli önkormányzat szervezte koncerten jól ismert és annyira várt slágerek is felhangzottak, de a tavaly megjelent 37 című albumról is hallhattunk gyöngyszemeket. A lelkes közönség kétszer is visszatapsolta a művésznőt, aki a koncert után elmondta, számára a közönség szereteténél nincs nagyobb megbecsülés.
Csütörtök este a magyarkanizsai gyógyfürdő sportcsarnokánál már a Koncz Zsuzsa-koncert előtt egy órával nagy volt a nyüzsgés, mindenki lelkesedéssel és nagy elvárásokkal érkezett a Délvidéken rég nem járt művésznő fellépésére. Koncz Zsuzsa természetesen nem okozott csalódást. A zenei világ csúcsait megjárt művésznő jól tudja, hogy a közönség mindig a slágerek után áhítozik, és a már jól ismert dallamok közé az újdonságok is becsempészhetők. A csütörtök esti zenei utazásunk Ég és föld között indult, aztán sorra fürdőzhettünk az olyan régi dalokban, mint az 1964 vagy a Valahol egy lány. Aztán, ahogy Koncz Zsuzsa fogalmazott „eddig tartott a kényeztetés” és következtek a legújabb dallamok a 37 című albumról. „Nem kell tőlük félni, nem rosszak, csak újak, ugyanazon az úton járnak, mint a régebbiek, rólunk szólnak, arról, hogy mi van a világban, és mi lehetett volna” – fogalmazott a művésznő. Kimondottan tetszett nekünk a Még itt vagyok című dala, aztán jót derültünk a Volt egy jó napom című számon, majd meglepődve állapítottuk meg, milyen keleties, és milyen fülbemászó a Hópelyhek című dala. A mintegy másfél órás, két részre bontott koncert szinte pillanatok alatt elrepült, és már azon kaptuk magunkat, azért tapsolunk, hogy visszacsalogassuk a művésznőt és zenekarát a színpadra. Ez kétszer is sikerült, a biztatást és a vastapsot először a Ha én rózsa volnék című dallal, másodszer pedig a Miért hagytuk, hogy így legyen című slágerrel hálálta meg. Persze mi még mindig tudtunk volna ötleteket adni a folytatáshoz, de be kellett érnünk ennyivel, azzal, hogy láthattuk, hallhattuk Koncz Zsuzsát, és nyugtázhattuk, színvonala a régi, kifinomult, elragadó és maradt az általa kijelölt úton.
„ÚJ DALOKRA VÁGYTAM”
A koncert utáni sajtótájékoztatón Koncz Zsuzsa elmondta, hogy nyolc év szünet után jelent meg a 37 című albuma, és ez alatt az idő alatt annyit változott a világ, hogy bőven volt mondanivalója:
– Az út, amire annak idején ráléptünk, az rendben van, és azon haladunk tovább. A 2002-es lemez kiadása óta eltelt nyolc év sokat fordított a világ kerekén, és ehhez az érettebb világhoz már másképp kell szólni. Mi ezt próbáltuk meg, és remélem sikerült is. Egy kicsit azért is kellet az új lemez, mert magam is vágytam új dalokra. Nagyon sok munkánk van benne, nemcsak nekem, hanem Závodi Gábornak, a zenekar vezetőjének, Bródy János barátomnak és a többi szövegírónak is. Én mindig komolyan vettem azt, amit csinálok, és mindig a szerint dolgoztam, amilyen a privát életemben is vagyok. Ez óriási szabadság, és az, hogy a saját magam ura lehetek, az egy olyan nagy vonzerő, amely engem ezen a pályán tartott. A nélkül, hogy szerző lennék, megadatott, hogy úgy legyek a saját magam ura, hogy talán kompromisszumokat ne is kössek, vagy, ha igen, akkor nagyon keveset, és azt sem a lényeges dolgokban. Én egy szigorú lány vagyok, mindig is az voltam – vallotta Koncz Zsuzsa.
A művésznő újságírói kérdésre azt is elmondta, ő 100–150 ezres lemezeladási mutatókhoz szokott, de az utóbbi években kénytelen elfogadni, hogy megváltozott a világ és az internetről néhány kattintással letölthetők a dalai.
– Erre sem Magyarországon, sem másutt nincs még megoldás, és ez a jogvédőknek is mindig sok gondot okoz. Kicsit szomorú vagyok emiatt, de majd kiderül, hogy a világ hogyan találja meg rá a megoldást. Én a lemezeladáson nem is eszem magam, engem a közönség éltet. Az emberek szeretete és megbecsülése semmivel sem helyettesíthető, egy színpadon élő, dolgozó személy számára ez jelenti a legnagyobb örömet – hallottuk a művésznőtől.
„AZ ÉLETEM AZ ENYÉM, A DALAIM A KÖZÉ”
Szóba kerül még az is, hogy Koncz Zsuzsát nem igazán „kezdi ki” a bulvársajtó. Ezzel kapcsolatban elmondta, ő Párizsban egy éltre megtanulta, hogy ettől távol kell tartania magát:
– Olyan világban kezdtem a pályám, melyben még nálunk nem volt bulvár sajtó, de már a pályám elején Nyugat-Európában megismerkedtem a sajtónak ezzel a szegmensével. Párizsban tanúja voltam Dalida egyik öngyilkossági kísérletének, láttam, hogyan dogozta fel a pletykasajtó és a bulvártelevízió, és az egy életre szóló védőoltás volt számomra. Amikor Magyarországon is megjelentek a bulvármagazinok meg a kereskedelmi televíziók, akkor a nélkül, hogy összevesztem volna velük, tudomásukra hoztam, én erre nem vagyok vevő. Az én életem az enyém, a dalaim viszont a közé. A dalaimról bármikor bárkivel szívesen beszélgetek, de a többi az sem a sajtóra sem a televízióra nem tartozik – fogalmazott Koncz Zsuzsa.
