Dr. Szalma József 1992-ben, tehát 18 éve a vajdasági magyar felsőoktatási intézmény megvalósíthatóságával kapcsolatban egy nagyon alapos, jogi szempontból is megalapozott tanulmányt készített. Néhány évvel később egy programjavaslatot dolgozott ki a vajdasági magyar felsőoktatással kapcsolatban, a normatív szabályozások és jogi keretek szemszögéből vizsgálva a kérdést. Dr. Szalma József egyetemi tanár, aki 36 éve van jelen a vajdasági felsőoktatásban, és vendégtanárként a magyarországi felsőoktatás terén is rendelkezik tapasztalattal. A Vajdasági Magyar Tudományos Társaság tagjaként, illetve elnökeként is foglalkozott a magyar felsőoktatás kérdésével.
Most, 2010-ben hogyan látja a magyar nyelvű felsőoktatás lehetőségeit?
– A felsőoktatás terén biztosítani kell az anyanyelvű oktatást, lehetőleg minden tudományterületen. Ennek az állami egyetem és egy önálló közszolgálati magyar egyetem keretein belül kellene megvalósulnia. Az önálló vajdasági közszolgálati egyetemnek – nem magánegyetem! – alapítója a majdani Magyar Nemzeti Tanács lehetne. Szabadka, Újvidék és Becskerek központokkal működhetne ez az intézmény. Ugyanakkor az állami egyetem keretében is mindhárom városban minél több tudományterületen, minél nagyobb számú hallgató számára kell biztosítani a magyar nyelvű oktatást. Mi is adófizető polgárok vagyunk, az állami egyetem fenntartásához is hozzájárulunk, ezért jogunk van az anyanyelvű felsőoktatásra.
Majd két évtizede vetette papírra a megvalósíthatósági tanulmányát, több kezdeményezés volt, de mindez hiába...
– Nem mondanám, hogy eredménytelen volt, időközben Szabadka visszakapta a magyar tannyelvű
tanítóképzőt. Ám sajnos ez kevés, szűk a profilja, mindössze óvodapedagógusokat és tanítókat képez. Szabadkának és magának az intézménynek sokkal több járna: egy teljes profilú pedagógiai kar, ahol matematika, földrajz, történelem és más szakos általános iskolai és középiskolai tanárokat is képeznének magyar nyelven. Azzal, hogy – mint már hangsúlyoztam – a magyar felsőoktatást nem lehet csak egy városra korlátozni. Az adatok lesújtóak:Vajdaságban több mint 3000 magyar ajkú egyetemi és főiskolai hallgató van, még 5 százalékuk sem tanul minden tantárgyat, illetve a tantárgyak zömét anyanyelvén.
n Örök érv, hogy nincs elég tanár az egyes karokon. Holott legalább két civil szervezet tanulmányában azt olvashatjuk, hogy például az újvidéki Orvostudományi Karon húsz-egynéhány tudományos fokozattal rendelkező magyar ajkú szakember van, de tudnék más karokról is hasonlópéldát említeni. Vagy ez nem elegendő?
– Az állami egyetem köteles biztosítani minél teljesebb mértékben a magyar tannyelvű felsőoktatást, hiszen jogunk van arra kisebbségiként, adófizető polgárként, hogy fiataljaink anyanyelvükön tanuljanak bármilyen karon. A probléma az, hogy az állami egyetem karain – Újvidék, Szabadka, Nagybecskerek – a lakosság arányaihoz képest, beleértve a tudományos teljesítményt – igen kevés magyar egyetemi oktatót alkalmaznak. Nem olyan egyszerű dolog létrehozni egy önálló felsőoktatási intézményt, ez nem csak pénzkérdés. Aki ismeri az egyetemalapítás európai szabályait, tudja, hogy a megfelelő tudományos titulussal rendelkező oktatói és a kompetens kutatói gárda biztosítása is fontos tényező. A magyar ajkú egyetemi tanárok zöme magyar nyelven végezte általános iskolai és középiskolai tanulmányait, s többségük a magyar szakirodalmat is követi, tehát ismeri szakterülete magyar szakkifejezéseit, képes elfogadható szinten anyanyelvén előadni. Nem hiszem, hogy lenne olyan tanár, akinek ne lenne szívügye a tanítás. A magyar ajkú oktatók zöme szívesen vesz részt az oktatásban. Lehet, hogy van tanár, aki úgy érzi, nincs erre ideje, energiája, de úgy gondolom, ösztönözni kellene őket, hogy anyanyelvükön is tartsák meg az előadásokat. Sok múlik az egyetemi karokon, hogy hogyan tekintenek a magyar nyelvű oktatás megszervezésére. Habár az egyetemek autonómiát élveznek, azt hiszem, hogy mégis lehetne megbeszélést kezdeményezni a magyar nyelvű oktatás bővítése érdekében az Újvidéki Egyetem vezetésével, az egyes karok irányítóival. S lehetne magyar ajkú rektorhelyettes is az Újvidéki Egyetemen, aki a magyar oktatás ügyével foglalkozhatna.
Ötlet szintjén létezett kezdeményezés, hogy az anyaország segítségével magyar felsőoktatási intézmény létesüljön Vajdaságban, illetve volt szó arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem kihelyezett tagozatot nyitna. Jogi szempontból ezek mennyire járható utak? Min múlt, hogy a fent említett kezdeményezések ötlet szintjén maradtak?
– Ha emlékezetem nem csal, hét-nyolc éve történtek ezek a lépések. A nagypolitika részéről nem volt megértés, befogadókészség, segítőkészség, hogy ez megvalósulhasson. A vajdasági magyar politikum nem támasztott akadályokat, de inkább a magánegyetemi formában látta a megoldást. Ez abból a szempontból jó forma, hogy autonómiát jelent az intézménynek, de a Kárpát-medencei magyar sajtót olvasva látjuk, hogy az anyaország által egyes régiókban létesített felsőoktatási intézmények anyagi gondokkal küzdenek, a pénzügyi támogatás nem biztosított.
Ezért javaslom a közszolgálati egyetemi formát. Vannak európai példák arra, hogy az anyaország támogatja a szomszédos országban élő kisebbségi közösség továbbtanulását, de nem lehet csak az anyaországot terhelni a költségekkel. Hisz mi ennek az országnak az adófizetői vagyunk. Ezért említettem azt, hogy a meglevő állami egyetemen lenne fontos a magyar nyelvű oktatás bővítése. A magyar nyelvű oktatás persze pénzkérdés, de mégsem csak az: a tanárok személyi jövedelme mellett fontos a jó órarendi beosztás megszervezése, lényeges, hogy legyen szabad tanterem, amikor a magyar tannyelvű csoportnak van órája stb.
A kilencvenes évek elejétől sok fiatal távozott az anyaországba, sokaknak sorskérdés volt, hogy sikerült nekik az anyaországban ösztöndíjjal továbbtanulni, ezért köszönet illeti az anyaországot, mert a legnehezebb időszakban segített. Becslések szerint tíz év alatt 50 ezer magyar fiatal hagyta el Vajdaságot. Vannak közülük olyanok, akik vissza szeretnének térni, ezért meg kell könnyíteni a diplomahonosítást számukra, mint ahogyan a magyarországi felsőoktatási intézmények itteni kihelyezett tagozatán tanulók számára is. Tudom, Belgrádban liberálisak a honosítás terén, de mégis – hogy senkinek se legyenek ilyen gondjai – a honosítási jogszabályokat újból elő kellene vennie a szerbiai parlamentnek. A nyolcvanas években hozták meg az Európai Közösségben a honosítási jogszabályokat, és az akkori Jugoszlávia is csatlakozott ezekhez. Voltak olyan ajánlások, amelyek a határokon átívelő honosítást javasolták, ezek a könnyítést és nem a nehezítést szolgálták.
Miben látja a megoldást?
– Tudom, számos tanácskozás, tanulmány született e kérdéskörről, de mégis azt javaslom, jöjjenek össze a különböző szervezetek, intézmények képviselői, eltérő profilú szakemberek, hogy átbeszéljük a problémákat, a teendőket. Hogy egy okos oktatáspolitika szülessen. Új helyzet állt elő ugyanis, az MNT-nek rengeteg új hatásköre van. Félő, hogy késik a pénzeszközök mellérendelése e jogokhoz, az MNT, a többi kisebbségi önkormányzathoz hasonlóan nem rendelkezik azokkal a forrásokkal, amelyek a hatáskörével összhangban megilletnék, s ha nem jut rá pénz, kérdés, hogy lehet-e alapja egy ilyen közszolgálati felsőoktatási intézménynek. Ezért kell összeülni, ezért kell megtudni, mit akar a vajdasági magyar közösség, az itteni civil szféra, mi a járható út. S például annak is feltétlenül utána kellene járni, hogy az egyetemi karoknak mekkora a fogadókészsége a magyar oktatás kibővítése iránt. De ezt csak akkor tudjuk meg, ha a magyar közösség illetékes képviselői felkeresik őket.
