Szicíliáról az embernek elsőként a maffia jut eszébe. Csak azután jön az Etna, a csodálatos táj, a citrusligetek, és talán semmi más. Ez a sztereotípia az elmúlt 150 év alatt alakult ki. Ki ne látta volna a Keresztapát Marlon Brandóval, Al Pacinóval? Nekik köszönhetően ismerhettük meg az olasz maffiavilágot, azt a környezetet, gondolkodásmódot és életfelfogást, amelyben nemzedékek sora vált a Cosa Nostra tagjává, üldözőjévé, áldozatává, esetleg mindegyikévé.
Azok közé tartozom, aki emlékezik a film óriási hatására, és aki akkoriban, a hetvenes években a többséghez hasonlóan álmodni sem merte, hogy a világ eme részén, melyet belakunk, úgyszintén emberközelbe kerülünk a maffiával. Pedig nemhogy odajutottunk, hanem Európa keleti fele a maffia melegágya lett. Gyilkosságok, eszement leszámolások, éjszakai üldözések, fegyvercsörtetés, drog... mindennapos jelenségekké váltak Vajdaságban is.
Úgy tűnik, itt már csak a B92 Insajder műsora foglalkozik komolyan ezekkel a témákkal. No, nem a játékfilm eszközeivel! A tévéműsor hétéves fennállása alatt megnyitotta az államhoz köthető rablások és bűntények, a politikai gyilkosságok kérdését, a titkosszolgálatok, a bulvársajtó és a politikusok szerepét Zoran Đinđić kormányfő meggyilkolásában, de igyekezett lerántani a leplet a maffia és a hatalom kapcsolatáról, a cigarettacsempészetről, a labdarúgó- és egyéb bűnszövetkezetekről, az újgazdagok gazdagodásával párhuzamosan növekvő politikai védelmükről. Teszi mindezt dokumentáló és tényfeltáró filmes eszközökkel.
Nem ritkán egész lavinát sikerült elindítania, mint legutóbb a kolubarai szénbányában történtekkel. A hatalom reakciója mégis elmarad, vagy felemás, de még inkább semmilyen. Pedig a kormányfő meggyilkolása hátterével nem (csak) egy tévéműsornak kellene foglalkoznia, mégis „jobb híján“ nem kevesebb mint 27 műsort készítettek erre a témára, és napvilágra hoztak számos elhallgatott tényt is. A ,,szélmalomharc-íz'' ellenére a közvélemény egy kis hányada annál jobban ragaszkodik a műsorhoz, Szerbia lelkiismeretének tartja, az ellenállás utolsó cseppjének, Brankica Stanković szerkesztőt pedig legszívesebben ügyésszé, bírává léptetné elő.
Más szóval, a hétfő esték 21 órától újra tartalmasakká váltak sok szerbiai családban, miután az Insajder felerősített, kibővített csapata Az állami titok alcímet viselő új sorozatát is képernyőre tűzték. Mintegy válaszul a folyamatos fenyegetésekre. Az egyórás műsort követően ráadásként beindították az ugyancsak egy órányi Insajder- vitát, melyet a tapasztalt Jugoslav Ćosić vezet. Hétfőn meggyőződhettünk róla, hogy a tapasztalat nem mindig elég, mert nem bizonyult elegendőnek a demokrata és a radikális politikusvendéggel szemben sem. Zavaró, amikor a maga felett nem, de mások felett uralkodni tudó vendég rátelepszik a műsorra, belekontárkodik minden épkézláb gondolatba. A tévénéző ezt nemigen viseli el. Tud megbotránkozni, felháborodni, káromkodni, nevetni, kinevetni..., de egy unalmas és faragatlan műsorvendég áldozatává nem szeret válni.
