Évekkel ezelőtt, amikor beindítottuk a tévéjegyzeteket, kacérkodtam a gondolattal, hogy szerkesztek egy silánysági skálát a tévéprodukció osztályozására. Az igénytelenségnek – a bosszantótól a rettenetes felé haladva – öt kategóriáját agyaltam ki, úgymint: médiakosz, isten ments!, gyomorideg, jaj! és evolúciós blamázs. Ennél messzebbre azonban nemigen jutottam, és most sem jutottam volna, ha nem épp április 1-je lenne.
A médiakosz fokozatban a fiatalosnak mondott semmirevalóságokat gondoltam „felfedni”. Mert a médiakosz ragad az emberre, mint csepű a szurokhoz, de könnyű megszabadulni tőle: ha nem tetszik, letöröljük magunkról, mint sminkes a vonalból kicsúszott szemceruza nyomát. Az isten ments! fokozatban azok a médiasztárok bosszantanak bennünket, akikről lesír, hogy a világörökség részének tekintik magukat. Ők a fiatalos kifejezéssel élve: az önfelfújós hólyagok, akik elfogultságaikkal, felkészületlenségükkel émelygést keltenek bennünk. Van közöttük olyan, akit egyenesen tanár úrnak neveznek. A gyomorideg kategóriába sorolható műsorok nézése közben valósággal szenvedünk. Itt szoktak a szereplők bogarat enni, férgekkel üvegkoporsóba feküdni és nagyokat hányni az ehetetlen anyagok behabzsolása után. Talán ilyen esetekben hagyja magát emberségében leginkább megalázni az egyszerű ember. De ennél is van rosszabb! A jaj! fokozattal akkor ismerkedhetünk meg, ha besokallunk, ha lesújtott állapotba kerülünk. Ez többnyire sávváltogatás után történik meg, amikor a hosszas kísérletezgetésünk eredménytelen marad, mert semmi szín alatt nem találunk egy nézhető műsort. Ilyenkor válhat ellenségünkké a televízió, amelyet le akarunk küzdeni, de már az sem segít rajtunk, ha kikapcsoljuk a készüléket. Kikapcsolhatjuk, de nem tudunk megszabadulni tőle, tovább ketyeg bennünk a silányságaival. Ekkor értjük meg az ősi kínai filozófia ama tételét, miszerint bármely küzdelem azzal a veszéllyel jár, hogy ellenségünk képe lassan bevésődik a szívünkbe. Ráadásul még ez sem az alja! Következhet az evolúciós blamázs kategória, melybe azokat a kritikán aluli sorozatokat, illetve világlicenc alapján készített műsorokat sorolnám, amelyek több- (több száz) milliós nézőtáborral rendelkeznek a földtekén. Ezeknek együttesen már olyan hatásuk van, amellyel az emberi faj fejlődését (evolúcióját) befolyásolhatják. Ha tekintetbe vesszük, hogy a silány ismeretek értékeket, azaz hiedelemvilágokat, vallásokat, megalapozott gondolatrendszereket szorítanak ki, akkor talán egyértelművé válik, hogy nem volt nagy túlzás evolúciós blamázs kifejezéssel élni eme kategória esetében.
Példákat nem említettem ugyan, de – biztos vagyok benne – ezt máris megtették helyettem. Viszont el kell árulnom egy most született tervemet. A következő év áprilisáig egy skálát készíthetnék, a silánysági rangsorolás helyett azonban a televíziós gyöngyszemeket kellene számba vennem. Ki kell csak találni a megfelelő kategóriákat, és a besorolást elvégezni. Látszólag egyszerű feladat, mégis kérdés... Nos, a tapasztalatokról majd egy év múlva beszámolok.
