Ahol az ég és a föld összeér

A kelebiai székhelyű Nyári Mozi Színházi Közösség Látóhatár című előadásának a bemutatójára vasárnap kerül sor Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban. Az előadás dramaturgja Oláh Tamás, zeneszerzője Konstantin Stefanović, animációt Edita Kadirić készített hozzá, videót Boris Kopilović, az előadás látványvilágát Salamon Luna és Szlancsik Árpád alkották meg, a fényterv pedig Boris Butorac munkája. Az előadás szereplői Döbrei Dénes, Döbrei Dotty, Nyári Ákos, Varga Heni, valamint a Bitef Smrti formáció, amelyet Predrag Vitner, Petar Mitrić és Takács Tibor Faki alkot. Támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Ahogyan azt Döbrei Dénestől megtudhattuk, a Látóhatár a legutóbbi előadásuk folytatása:

– A Terra Vojvodina Igor Halašević fotói alapján készült, a vajdasági tájról, és tavaly mutattuk be. A próbák során több településre ellátogattunk, sok emberrel találkoztunk, akiktől sok történetet kaptunk ajándékba. Ezeket a történeteket szerettük volna ezúttal úgymond felfűzni a horizontra. Úgy képzeltük el, mint a fecskéket a villanydróton, mint kis fekete pontocskákat a kottavonalon. Ezek a történetek is hasonló módon jelentek meg és mutatták meg a saját zeneiségüket, formáikat, színeiket. Az előadásunk címe, a Látóhatár, is a tájainkra utal, ahonnan jó messzire lehet ellátni, ahol az ég és a föld összeér, ahol az égszínkék találkozik a föld színeivel, az évszaktól függően a barnával, a zölddel, a sárgával, vagy az égő vörössel.

Az előadás fontos motívuma a hely, a környezet, a hatása ránk. Abból a szemszögből is próbáltuk vizsgálni ezt a kérdést, hogy milyen az, amikor nem látjuk a saját környezetünket, a világunkat, a szeretteinket. Az ember számára sok minden már csak akkor válik világossá, amikor elveszti. Az élete is a halálának a pillanatában világosodik meg, hogy mi is az, amit igazán megélt. Meseszerűen próbáltunk hozzáállni az egészhez, mert a mesének nincsenek határai. Hol volt, hol nem volt... a mese ismeri azt is, ami nem volt, arról is mesél, és semmit sem erőltet ránk. Az előadás valahol azt szeretné felfedezni, hogy hol van az egyensúlyunk. A díszlete is eléggé specifikus. A természetből ered, de akár az elmúlásra is emlékeztet. Gondoljunk csak arra, amikor azt látjuk, hogy erdőket irtanak, és hosszú gyökerek meredeznek a markológépekkel kinyomott földből, amelyek olyanok, mintha vérerek lennéket, az élet gyökerei. A díszlet tulajdonképpen szinte teljesen a KDSZ játszóteréhez illeszkedik. Köszönettel tartozunk Urbán Andrásnak és a KDSZ-nek, hogy befogadja az előadást és ott játszhatjuk. A Látóhatár zenéje is illeszkedik a térhez, a hangulatokhoz. A Bitef Smrti formációval még nem dolgoztunk együtt, ez az első közös munkánk, de ráhangolódtunk a zenéjükre, és az emberi hangok is megnyíltak – mondta a lapunknak Döbrei Dénes, aki arra is kitért, hogy az előadás történetét a föld alatt kell keresni.

– Ott, ahol még kezdetleges állapotok uralkodnak, amikor még nem tudni, hogy tavasszal mi tud majd kihajtani, minek a gyökerei maradnak meg, melyik mag tud kicsírázni. Ezt a kezdetleges állapotot próbáljuk megtartani az előadás egész ideje alatt, hogy a történetfoszlányokból mindenki olyan történetet fogalmazzon meg magának, amilyent szeretne. Nézője válogatja, hogy ki mit visz magával ebből a barna, homokos, agyagos, változó földből, mit olvas ki az előadásból. Tulajdonképpen minden előadás befejezetlen. Amikor a közönség elé kerül, akkor is még rengeteget lehetne rajta dolgozni vagy tovább folytatni. Ez az előadás is mintha csírából nőtt volna ki, és egyre csak fejlődött. Ez akkor lehetséges, ha senki sem ragadja magához az irányító szerepet, hanem mindenki hozzáadja a magáét. Így minden magától kezd el kialakulni, megnyílni. Jó így dolgozni, hogy senki sem határozza meg, mit és hogyan kell csinálni – hallottuk Döbrei Dénestől, akit a szereplőkről is kérdeztünk.

– Nagyon örülök, hogy Dotty lányunk, ha csak egy rövid ideig is, de játszik az előadásban. Megjelenik Ana Stefanović is, ő még csak ötéves. A kis Ana a papájával jött próbálni és úgymond magától sétált be az előadásba. A nevünket talán úgy kellene kiegészíteni, hogy Nyári Mozi Színházi Közösség Önszorgalmi Társaság, mert lassan olyan helyzetbe kerülünk, hogy csak azokkal az alkotókkal tudunk kreatív munkát végezni, akik hajlandóak ily módon részt venni a munkában, hogy a szűkös anyagiak miatt nem igazán tudunk készíteni előadásokat és nem is tudjuk úgymond kijátszani – mondta Döbrei Dénes, aki az új tervekről is szólt.

– Reméljük, hogy lesz lehetőségünk idén is tanfolyamokat tartani, de szeretnénk elindítani egy beszélgetéssorozatot is. Az egyik vendégünk Visky András, József Attila-díjas erdélyi magyar író, drámaíró, egyetemi tanár, színházi teoretikus, a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja lenne, aki nemrég adta ki a Kitelepítés című könyvét. Nagyon szeretném, ha vele indíthatnánk ezt a sorozatot. Radics Viktória beszélgetne vele. Azt is szeretném, ha Kathleen Reynolds ír–amerikai származású francia táncos is megosztaná velünk a gondolatait, tapasztalatait a táncvilággal kapcsolatban, amikor majd eljön hozzánk. Franciaország legkiemelkedőbb kortárs táncosaival dolgozott, Nagy Józseffel, de velünk is. Emellett Tomi Janežič-csel is folytatnánk az együttműködést Szabadkán – hallottuk Döbrei Dénestől.