Az idei tanévtől Kormányos Róbert a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium igazgatója. Olyan intézményt bíztak a gondjaira, amelyiknek a tevékenysége az elmúlt évek alatt jócskán kibővült, hiszen természettudományi-matematikai gimnáziumként indult, néhány évre rá megnyitották a képzőművészeti szakot, majd a sporttagozatot is. De beszélgetésünk apropóját elsősorban nem ez adta; az igazgató nemrégiben vette át Zenta Pro Urbe díját, amelynek kapcsán legelőször az jutott eszembe, hogy elszánt ember lehet, aki egy kis közösség értelmiségi képzésében szerepet vállal.
Ehhez az összetett feladathoz – gondolom – nem kevés bátorság kellett.
– Az egész életemet meghatározza a természettudományos munka iránti kíváncsiság és szeretet. Mai napig úgy gondolom, hogy egy ország elsődleges értéke a természettudományokon nyugvó alkalmazott tudományokon alapul. Már ötödikes elemista koromban tudtam, hogy biológus leszek. Kutatóbiológusként diplomáltam, de a gazdasági helyzet és a környezeti tényezők a tanügy felé irányítottak. Az iskolában az oktatói-nevelői feladatoknak igyekszem megfelelni, a kutatói ambícióimat pedig a civil szférában próbálom kiteljesíteni. Egyfajta tudományos ismeretterjesztést vállaltam. Olyan értékek közvetítése, és olyan modell bemutatása a célom, amely feltárja a fiatalok előtt, hogy lehet kecsegtető a tudományos munka is. Érdekes megfigyelni például, hogy az utóbbi időben a diákok számára kiírt pályázatok pénzdíjasak. Hiszen nagyon fontos, hogy a tanulók lássák, a tudománnyal való foglalkozásnak van erkölcsi és szakmai szempontja, de ugyanúgy anyagi is. Egy tudósnak is lehet magánélete, amihez hozzátartozik, hogy ki tudja fizetni a számláit. Tehát az a tudóskép, amely a köztudatban ma is él, amely szerint a tudománnyal foglalkozók nyomorogva tengetik az életüket, elavult, és el kellene felejtenünk végre!
Ezt a fajta szemléletmódot hogyan lehet beemelni az oktatási rendszerbe?
– Huszonöt év munkatapasztalat után biztosan állíthatom, hogy a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium sok tekintetben más, mint a többi középiskola. A délelőtti tanításra – amely már önmagában tehetséggondozó oktatás – épülnek rá a délutáni különfoglalkozások. Az órarend szerinti munka a szerbiai minisztérium normatívája szerint folyik. A különórák során teljesedik ki a valódi tehetséggondozás: a oktatói-nevelői feladatokat kiterjesszük a különféle csoportfoglalkozásokra, a versenyekre való felkészülésre, a képzésekre, az alkotói és kutatói tevékenységekre. Itt azokat a különféle módszertani lehetőségeket alkalmazzuk, amelyeknek a neveléstudomány megteremtette az alapjait. A tanári kar zöme átesett ezeken a szakmai továbbképzéseken.
A tanár-diák viszony mire épül?
– A mester és tanítványa modellre épül. Ez azt jelenti, hogy magának a tanárnak is foglalkoznia kell valamivel, hogy úgy mondjam, legyen vesszőparipája. Ha a diákot hajtja a kíváncsiság, ha magával ragadja a tanár személyisége, akkor nagy dolgokra lesz képes.
Még mindig nagyon sokan vannak, akik fanyalognak, ha értelmiségi képzésről, kutatói munkáról, mester és tanítványi modellről beszélünk. Hogyan csapódik le a köztudatban mindaz, ami ebben a középiskolában történik?
– Azzal válaszolok, amivel a végzős osztályomat is elbúcsúztattam. Amióta a világ világ, úgy van, hogy aki fölmászik a toronyba, azt körülkárogják a varjak. Ezen mi nem tudunk változtatni. Arra kell odafigyelni, hogy mindig ők legyenek a toronyban, és mások károgjanak körülöttük. Mert aki a toronyból néz szét, az messzebb lát, és még az ég is közelebb van. Biztosan vannak előítéletek, amelyek még a kezdetektől erednek. Amikor megnyílt az elit gimnázium, sokaknak nem tetszett maga a kifejezés, bár fogalmuk sem volt arról, hogy mit fed a tehetséggondozás valójában. Nem vagyunk egyformák, a képességeinkben is különbözőek vagyunk. Mindenki tehetséges valamiben, de a kiemelkedő képességeket meg kell találnunk, fel kell fedeznünk, hogy segíteni tudjuk a fiatalokat a kibontakozásban. Az oktatási rendszer az átlagemberre szabott. Bűn lenne, ha a kiemelkedő képességű fiataloknak nem adnánk lehetőséget tehetségük kamatoztatására. A innen kikerülő diákok mindenhol megállták a helyüket. Jó eredménnyel felvételiztek Belgrádtól Budapestig, többen más európai országokban képezik magukat, külföldi tudományos munkákban vesznek részt. Nagyon büszke vagyok a volt diákjaimra.
A szeptember 11-én átvett Pro Urbe díj az egyéni teljesítményért járó elismerés, bár Ön többször hangsúlyozta, hogy itt csapatmunka folyik; nem egy, hanem sok fehér holló van.
– Minden területen nagyon szép eredményeket értünk el, az itt dolgozó kollégák sokszor hétvégeken is dolgoznak. Jövő év áprilisában lesz tízéves az intézményünk, ami visszatekintésre ad alkalmat. Ebben az egy évtizedben benne van mindenki, aki letett valamit a Bolyai asztalára, akár az intézmény keretein belül, akár valamilyen egyesületben, alapítványban vagy más csoportban végzett munkája által. Bennünket nyilván az is motivál, hogy lehetőségünk van eljutni a különböző versenyekre, hogy megmérettesünk, amire – valljuk be – sok helyen nincs lehetőség, gyakran az anyagiak hiányában. Diákjaink eljuthatnak külföldre is, és az ebből származó eredmények természetesen az iskola nevéhez kötődnek. Meg hozzánk, akik ebben az intézményben dolgozunk.
Hogyan tovább? Hiszen a tíz év mégiscsak számadásra kötelezi az új igazgatót is.
– Egy anekdota szerint megjelent egy amerikai újságban, hogy nem kell várni a földönkívülieket, mert már itt vannak. Mindent tudnak, mindannyian ugyanabból az országból és ugyanabból a gimnáziumból jöttek – a budapesti Fasori Gimnáziumból. A magyar Nobel-díjasok jó része ebből a gimnáziumból került ki. Jó lenne ilyen iskolává lenni. A tudomány iránti alázat és a tisztelet maradjon meg értéknek. De egyelőre a hétköznapi gondjainkat kell megoldani. Például tanteremhiánnyal küszködünk, jelenleg a mellettünk levő tűzoltólaktanya termeit is igénybe vesszük. Nagy áldás lenne, ha a szomszédos nyomda épületét meg tudnánk vásárolni, hiszen akkor a százötven kollégista egy helyen lakhatna. Ásványtani gyűjtemény is kellene, a képzőművészeinknek pedig kortárs galériára lenne szükségük.
X. Fekete Mihály levelező matematikaverseny Összeállították az 2012/2013-as tanévre a X. Fekete Mihály Emlékverseny első levelezőfordulójának feladatsorait. Ezt majd egy második forduló is követi, s a két forduló beküldői közül a legjobbak meghívást kapnak a döntőre, ahol sor kerül annak a 15–20 középiskolás tanulónak a kiválasztására, akik részt vehetnek 2013 tavaszán Győrben az idei XXII. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyen. Az idén is tiszteletben fogják tartani azt a bevezetett szabályt, hogy azokból az iskolákból, ahonnan legalább (ugyanaz az) 5 tanuló részt vesz mindkét levelező fordulón, legalább egy diákot kiküldenek az NMMV-re. Mivel az NMMV magyar középiskolások nemzetközi matematikaversenye, ahetedikes és nyolcadikos tanulók közül a legjobbaknak ingyenesBolyai-tábort vagy ingyenes felvételi felkészítőt tudnak felajánlani, és persze a közös versenyzés örömét. Az első forduló beküldési határideje október 5., a másodiké november 2. lesz, magát a X. Fekete Mihály Emlékversenyt pedig december 1-jén tartják meg Zentán, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium szervezésében. A megoldásokat postai úton, kézzel írott formában kérik eljuttatni a Bolyai TGK címére. A feladatok, illetve a további értesítésekmegtalálhatók lesznek a Bolyai TGK honlapján is : http://www.bolyai-zenta.edu.rs/archivum/hu/feketem12.php. A verseny támogatói: Bolyai Farkas Alapítvány, Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, Bethlen Gábor Alap. Médiatámogató a Magyar Szó napilap. |
