Lajta Béla a századfordulót követő két évtized egyik legnagyobb építésze, nevét mégis csak kevesen ismerik, annak ellenére, hogy épületei mellett már biztosan mindenki elhaladt jó párszor.
Lajta Béla, születési és 1907-ig használt nevén Leitersdorfer Béla (Óbuda, 1873. január 23. – Bécs, 1920. október 12.) zsidó származású 20. századi magyar építész 1873. január 23-án született Óbudán, Leitersdorfer Dávid és Ungár Terézia gyermekeként. Tanulmányait a budapesti Műegyetemen végezte. 1896-ban kapott építész diplomát, és mint az évfolyam legjobb hallgatója, elnyerte a Hauszmann Alajos-jutalomdíjat. Rövid ideig Hauszmann Alajosnál dolgozott, majd állami ösztöndíjjal hosszabb külföldi tanulmányútra indult. Dolgozott Berlinben és Londonban is. Rövid ideig még Hauszmann Alajos irodájához is elszegődött, ekkor Budapesten a Kossuth téri Igazságügyi Palota (volt Néprajzi Múzeum) építkezésénél is dolgozott. Első magyarországi nagy sikerét egy tervpályázaton érte el, amikor 1899-ben, a szakmában még ismeretlenként elnyerte a lipótvárosi zsinagóga tervpályázatának 3. díját, A Markó utcai nagy telektömbre tervezett monumentális épület alaprajzi megoldásait a zsűri és a sajtó egyaránt dicsérte.
A zentai tűzoltólaktanya terveinek az elkészítéséhez dr. Hajdú Dezső ügyvéd, a zentai tűzoltóegylet akkori vezetője kérte, fel, aki Budapesten találkozott az építésszel.
Dr. Hajdú Dezső ügyvéd törekvései folytán a városi képviselő-testület megszavazta a laktanya építését és a vele járó költségek vállalását. Hajdú Dezső épp a kölcsön ügyében járt Budapesten, amikor megismerkedett a fiatal, de már elismert Leitersdorfer (Lajta) Béla építésszel (1873–1920), Lechner Ödön kiváló tanítványával, és rövid időn belül meg is egyeztek, hogy ő készíti el a zentai Tűzoltólaktanya tervrajzait. A szecessziós stílusú épület egyöntetűen megnyerte az illetékesek tetszését – még az ellenzék is szépnek találta – és 1903. nov. 18-án nagyszámú érdeklődő jelenlétében megtörtént az alapkőletétel. A Zentán megjelenő lapok már ekkor arról cikkeztek, hogy az épület annyira impozáns és gyönyörű lesz, hogy nemcsak Zentát ékesíti majd, de külleméről és célszerűségéről messze földön beszélni fognak. A munkálatok nagy iramban haladtak, és a tűzoltók már 1904. június 29-én beköltözhettek új otthonukba. A laktanya átadására ünnepélyes keretek közt került sor, egybekötve a harminc éves fennállását ünneplő Tűzoltóegylet zászlószentelésével. Az ünnepségen Lajta Béla is részt vett, és alkalmi beszéddel fordult a jelenlévőkhöz. A beszédet, amelyből világosan kiolvasható Lajta építészeti ars poeticája, a Közvélemény című helyi lap a következőképp foglalta össze:
Lajta Béla (Vasárnapi Ujság, 1911. október 15.)
„Leitersdorfer [Lajta] megkapó, vonzó előadásában, végtelenül rokonszenvesen mondotta el, hogy mint ment el ezelőtt 5 évvel hazájából, ahol működésére tér nem kínálkozott, külföldre azzal az elhatározással, hogy többé vissza se tér, mint látta minden országában Európának és Afrikának a sajátos nemzeti jelleget a művészetekben, és fájó lélekkel gondolt arra, hogy itthon, Magyarországon a házak és építészeti alkotások beszélnek franciául, németül, spanyolul, angolul, csak – magyarul nem. Hazajött azzal a fogadalommal, hogy életét annak az ideálnak megvalósítására szenteli, hogy itthon az építészetet magyarrá tenni segítse, hogy az idegen, ha ide jön, magyarul beszélő házakra találjon…”
