Valóságos körkérdés-dömpinget kínált a „mi esténken”, hétfőn a Vajdasági RTV 2-s csatornája. Nemcsak körkérdésből volt szokatlanul sok, hanem fiatal arcból, megnyilatkozásból is. Ez persze egy csöppet sem baj, ellenkezőleg, üdítően hatott. A pályaválasztó, továbbtanulni és szórakozni vágyó fiatalok a Napjainkban, majd a szavaló, éneklő fiatalok a vallási műsorban a tartomány több helységéből. Végre nemcsak a megszokott arcokkal találkozhattunk, nemcsak a megszokott (gyakran virág-, vagy minősíthetetlenül magyartalan) nyelvezetet hallhattuk, hanem a legszebb korban levők megnyilatkozását. Az ügyesen kérdező riporter-szerkesztő irányításával meglehetősen tisztán, úgy mondanám, bátorítóan jól fogalmazták meg gondolataikat, legalább olyan jól, ha nem jobban, mint a Topolyán járt Eperjes Károly neves színművész, aki igen nehézkesen tett hitvallást a vallási műsor kamerái előtt, „csupáncsak” azért volt érdekes, mert Eperjes Károlynak hívják. Az anyanyelvükön tanuló vajdasági diákok a magunk szintjéhez viszonyítva kellemes meglepetést okoztak, mert az utcai nyelvezetükhöz képest egészen értelmesen, koncentráltan fogalmaztak. S, ami nem mellékes, bizakodást, egy mégiscsak szebb jövőbe vetett hitet sugároztak, és ugyanez csengett ki szavaikból is.
Még egy tanulsággal szolgált nekem ez a hétfő: már nemcsak a tévés újságíróknak, hanem nagy hányadban a megszólaltatottaknak is sikerül eltakarniuk a nyelvjárási megnyilvánulást.
Nem én, hanem szakmabeliek, tehát a nyelv őrei közül többen is mondogatják: nem szabad lenézni a nyelvjárásban beszélőket. Lehet nem mondják elégszer, mert tény, hogy vidékeinken is a nyilvánosan megszólalók nyelve egyre uniformizáltabb. Eközben a nyelvjárási jegyek ritkulnak, a különbségek pedig eltűnnek, a nyelvünk egészében szegényedik. Furcsamód ebben a kérdésben még nem követjük azokat a „nálunk fejlettebb” országokat, melyek kifejezetten támogatják a helyi nyelvi változatokat, ahol fontosnak érzik ezek megőrzését. Bár a standard brit angol kiejtést gyakran nevezik BBC Englishnek, ma az irányadónak számító BBC nyelvezete is igen változatos, sőt, a helyi állomásaikon dolgozó bemondókat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy azok a helyi nyelvjárás beszélői legyenek.
Nem tudom a Magyar Televízió palóc nyelvjárásban beszélő, szinte utolsó mohikánnak nevezhető „időjárás-jósát” milyen alapon alkalmazták, de sajnálattal hallom, mintha az idő múlásával egyre inkább megfertőzné a pestieskedő nyelvezet. Ezúton is bátorítanám, tartson ki, biztosra veszem, hogy sokan vagyunk, akik véletlenül sem váltanak csatornát, ha meghallják az ízes nyelven mondott előrejelzését! A felvidéki származású, és ma is odakötődő Reisz András ritka, élő bizonyítéka annak, hogy a tévé nemcsak a téma, hanem a nyelv miatt is képernyő elé szögezheti a nézőt. Egy alkalommal, az őt sem kerülő bulvárnak így nyilatkozott: „Pozitívum, hogy Budapesten nem baj, ha magyarul beszélek. Szeretik, hogy tájszólásom van, senki nem köt belém ezért”.
