A 150 évvel ezelőtt született zentai Dudás Gyula fiatalkori művének reprintjét adta közre az újvidéki Forum Könyvkiadó és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. A zentai csata című, 80 oldalas tanulmány első ízben 1885-ben Schwarz Sándor zentai nyomdájában jelent meg, az előszót Szilágyi Sándor neves történész írta. Szilágyi nagyon fontosnak tartotta Dudás kismonográfiáját, mert úgy gondolta, segít rámutatni a magyarságnak a háborúban betöltött szerepére. Előtte ugyanis hetven évvel Ugróczi Ferenc (Szeged, 1816) adott ki monográfiát a zentai ütközetről, volt tehát pótolnivaló. Pejin Attila a könyv utószavában megállapítja: egyértelműen Dudás Gyulának köszönhető, hogy Zenta neve szorosan összeforrt a több mint 300 évvel ezelőtti történelmi eseménnyel. „Dudás megérdemli, hogy mindenkiben tudatosítsuk szerepét a csata emlékezetének megőrzésében. Ez egyfajta igazságtétel is, hiszen kora nem értékelte kellőképpen…”
Két kis kandúr
A legfiatalabbakhoz szól, és ajándéknak is kiváló a Két kis kandúr című új Forum-kiadvány, melynek főhősei Cirmi és Kormi. Takács Ilona játékosan, rímbe szedve meséli el udvari kalandjaikat, amelyeket Csernik Attila színes illusztrációi tesznek élvezetessé. „Cirmi leskel, Kormi nyarvog, / riasztja az apró barmot. / Nincsen ebben sanda szándék, / mi csak mozog, nekik játék.” Az óvodás korú és kisiskolás gyerekeknek szóló kötet ára 250 dinár. (N-a)
A barázdák mellől a katedrára
Ez egy örömmel írt könyv, írja Szabó EszterA barázdák mellől a katedrára című életvallomásának utószavában Sinkovits Péter, a kötet recenzense. A szerző maga is azt állítja, hatalmas örömet szerzett számára a kézirat, vagyis maga az alkotás töltötte el a szívét elégedettséggel. Kedves a lelkének, hogy létrehozott valami egységet.
Talán éppen emiatt fakaszt a kötet az olvasóból is elégedettséget, derűt, nyugalmat. Hiszen a sorok közül sugárzik a szerző hite, ami a küzdelmek, a gondokkal teli fordulópontok ellenére sem hagyta magába roskadni, és nem térítette el a „Taníthatok! Tanár leszek” szándékától. A gyermekkor boldog világának nyelvi és néprajzi szempontból is jelentős megidézése, a középiskolai és egyetemista évek küzdelmes időszakának, majd aztán élete legszebb szakaszának, a tanári pályán eltöltött éveknek a leírása nem pusztán önéletírás. Szabó Eszter harminchat évet töltött Zentán, az Emlékiskola falai között. Ott kezdett magyartanárként tanítani, és onnan ment nyugdíjba. Eltökélt és kitartó volt mindenben. Mai izgága és lázasan változó világunkban ritka kivételnek számít határozott és kiegyensúlyozott egyénisége. A föntebb már említett hit és derű – ami át-átszövi életét, és ami kibuggyan a sorok közül – sugárzik a mondataiból. Vagy ahogy az első rész zárómondataiban írja: „Egy útra mutatott csak a hatalmas, bőven termő eperfa. Egy útra. Előre. Hosszan nyúlt a poros út, a messzeségből integetett, melyen el kellett indulnunk, ha meg akartuk tudni, mi vár ránk a végén. De az útnak különböző állomásai várták az utazót, ahol hosszabb-rövidebb pihenőt lehetett tartani. Néhány lélegzetvétel, s újabb nekifutás a kocsikerekektől felszaggatott pályán.”
Megbecsülendő értékek, megszívlelendő tapasztalatok tárháza ez a könyv, ami a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet önéletírások sorozatának harmadik kötete (Eddig Idősb Bálint József Imádkozzál és dolgozzál!, valamint Kovačevné Fehér Ilona Csoda és csoroszlya című önéletírása jelent meg, valamint megjelenés előtt áll Zabosné Geleta Piroska Így zajlott életem című visszaemlékezése. A sorozatszerkesztő Hajnal Jenő. (-lya)
