2024. december 19., csütörtök

Pedellusok a horgosi iskolában

Az Október 10. Általános Iskolában csütörtökön ismertették az oktatási problémák kezelésére kidolgozott cselekvési tervet
(Fotó: Horváth Ágnes)

A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számbavétele, a teljes kö óvodáztatás megszervezése, az óvoda-iskola átmenet segítése, az intézményen belüli szegregáció megszüntetése, a tanulók továbbtanulásának segítése és útravaló program m ű ködtetése a fő céljai a cselekvési tervnek.

Csütörtökön a horgosi Október 10. Általános Iskolában dr.Josip Lepešoktatással megbízott polgármesteri tanácsos ismertette azt a tervet, mellyel az oktatásban elharapózott problémákat kívánják orvosolni. Mint ismeretes, a horgosi iskolában egyre nagyobb gondot okozott, hogy a hátrányos helyzetű, jórészt roma gyerekek beilleszkedési problémákkal küszködtek, és ennek következtében akadályozták a tanítás zavartalan lefolyását.

– A tervben kiemelt helyen szerepel a roma gyerekek óvodáztatása. Ahhoz, hogy óvodáztassuk őket, számba kell vennünk a halmozottan hátrányos diákokat, ez a községháza alkalmazottainak feladata lesz. Az óvodába íratás jó lenne, ha már az iskolai előkészítés előtt megtörténne, hiszen a roma gyerekek olyan közegből jönnek, melyben elég szegényes a kulturális ráhatás és a szocializáció, és ez mind nyomot hagy az oktatási szokások elfogadásában. Ezekhez a feladatokhoz az óvoda pedagógusainak is alkalmazkodniuk kell, tanítaniuk kell a magyar és a szerb nyelvet és bizonyos szokások elsajátítását. Ehhez nem elég az óvodapedagógusok jó szándéka, segítenünk kell nekik. Ebben a Magyarkanizsán megalakult Regionális Pedagógus Továbbképző Központnak lesz szerepe. Ahhoz, hogy a munka hatékony legyen, az iskolában is el kell végezni a hátrányos helyzetű tanulók kompetencia-mérését, meg kell állapítanunk, milyen szinten vannak ezek a diákok. Szeptemberben már tudnunk kell, melyik diák milyen mértékben képes figyelemmel kísérni a tananyagot. Nagyon fontos, hogy az iskola pedagógusait is továbbképezzük, és ez a képzés már el is indult. Az iskolai oktatás szempontjából lényeges a biztonság megteremtése. Pedellusrendszert vezetünk be, vagyis délelőtt és délután is megfelelően képzett biztonsági őrök vigyáznak a gyerekek épségére. Példaértékű, hogy a magyar nyelvű pedellusok mellett roma pedellusok is szolgálatot teljesítenek. Az iskola pedagógiai programjának igazodnia kell ahhoz a populációhoz, amely jelen van az iskolában. A cselekvési tervnek egyéves lefutási időt adtunk, és minden résztvevőjének, vagyis az egészségháznak, a szociális központnak, az óvodának, az iskolának, a civil szervezeteknek, a helyi közösségnek és az önkormányzatnak folyamatosan be kell számolnia az elvégzett feladatokról. Az önkormányzat lesz a gondozója és a továbbvivője a folyamatoknak.

Goran Nikičić, az iskola igazgatója elmondta, az iskola életében máris érzékelhető a javulás, de a valódi eredményremég várni kell:

– Üdvözöljük az önkormányzat azon intézkedését, hogy bevezették a pedellusrendszert és az elektronikus kapuzárást. A diákok érzékelik a fokozottabb odafigyelést, de valódi eredményre csak hosszabb távon számíthatunk.

Takács József, a horgosi helyi közösség elnöke szintén bízik a terv eredményességében:

– Személyesen is találkoztam a roma vezetőkkel és megkértem őket, hogy ne csak az iskolában, hanem a hazafelé vezető úton is biztosítsák a diákok épségét. Az utóbbi napokban szülőkkel és tanárokkal folytatott beszélgetésekből számomra az derül ki, hogy mindenki pozitívan értékeli az elmúlt két hétben tapasztalt eredményeket.

Petrović Marko, a horgosi roma közösség képviselője elmondta, létrehoztak egy olyan csoportot, mely igyekszik hatást gyakorolni az egész közösségre:

– Egy huszonöt tagú csoportot hoztunk létre a roma közösségen belül, olyan tagokból, akiknek legalább általános iskolai végzettségük van. Ezt a csoportot megkértem, naponta gyakoroljon nyomást az egész roma közösségre. Én is naponta látogatom a családokat, és beszélgetek velük arról, hogyan lehetne pozitív irányba terelni ezt a dolgot. Amit az oktatás terén eddig elértünk, az is nagy dolognak számít, de a szociális helyzetünk javítása érdekében munkára van szükségünk, ebben egyébként segítséget ígértek nekünk.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás