(Gruik Ibolya felvétele)
Szeli István tanár úr Zentán született, a zentai csata napján – ,,képzeld, a zentai csata napján”, mondta az író-szerkesztő-intézményvezető, akivel egy rövid beszélgetésre futottunk össze. Véletlen találkozás volt, amelyen azonban előkerült a frissen megjelent Mocsár (1927) című regény is, finom és vékony könyvtestét az íróasztalomra tettem, újsághírből regényt írni, én is ezt akartam, megtettem, nagy kihívás volt.
Vajon fontosak ezek a belső, irodalmi kihívások?
Úgy értem, fordulnak-e értő szemmel feléjük a kritikusok, vagy meghatározza véleményüket a hovatartozás, ízlésüket a szellemi értékrendjük? Jut-e idejük olvasni, vagy meghatározza mondataikat az elméletek és a divatok iránya?
Természetesen az ízlést meghatározza a szellemi értékrend, nagy szerencsénk, hogy nem másként van, de nagy szerencsétlenségünk, ha a középszerűség uralja el a terepet.
Néhány éven keresztül állt kockás füzetem belső, narancs színű borítóján (talán még vannak, akik emlékeznek a puha és finom narancs színű füzetekre, elejükön rányomtatott keret a név számára) a következő mondat: ,,A világra már másképp nem is tudunk reagálni, csak költőileg. De úgy általában: a rossz világra rossz verssel.”
Szeli István nagyon régen fogalmazta meg ezt a mondatot. Gondolkodásának erejét, ízlését, irodalmári frissességét mi sem tudja jobban igazolni, mint ennek a mondatnak a most is meglévő, érezhető súlya. A kijelentés önmagában természetesen nem volna igaz, ha a jó és rossz nem volna az erkölcsi mellett esztétikai kategória is.
Az irodalmi művek elemzése, a belőlük kiolvasható társadalmi látlelet, egy nemzeti közösség állapota – ,,a nemzetiségi valóság vizsgálata”, ahogyan ezt fogalmazták, amennyiben jó kezekbe kerül, meghatározó és iránymutató lehet nem csak az irodalmi élet, hanem a köz- és közösségi élet vonatkozásában is. A Tanár úr ezen kiváló irodalmárok-tudósok közé tartozik.
A kutatót, a tudóst a megértés vágya hajtja akkor is, ha atomfizikus, ha az allergia ellenszerét keresi, ha egy regény rétegeit tárja fel, vagy annak a nyelvnek a rétegeit, rokonságát, amelyiken a regény íródott.
A megértés vágya imperativusszá nemesedhetik vagy elsilányulhat (vélt/valós) érdekek mentén, emberi tulajdonságaink függvényében.
Kevés embernek és ezáltal kevés közösségnek adatik meg, hogy egy kilenc évtizedes életutat ünnepelhessen. Szeli István tanár úr hozzátartozóinak, amiként a vajdasági magyar közösségnek, irodalmi és közéletnek lehetősége van arra, hogy Szeli István személyében egy olyan Embert ünnepelhessen, akiben az irodalmi művek, a kulturális kölcsönhatások, az alkotók iránti megértés vágya imperativusszá nemesedett.
