2024. december 22., vasárnap

Kovács Frigyesé a Szenteleky-díj

Brenner János Bazsalikom-díjas

A Szenteleky-napok tanácsa tegnapi ülésén úgy döntött, hogy a Szenteleky-díjat Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színművésznek, rendezőnek, tanárnak ítéli oda. Kovács Frigyes több színház – a Tanyaszínház, a Kosztolányi színház stb. – alapítója, a ristići éra után 1998-tól társulatvezetői munkájával felépítette a szabadkai Népszínház magyar társulatát, fiatal színészeket hívott Szabadkára és visszahódította a nézőket. Létrehozta a Pataki-gyűrű díjat és a délvidéki magyar színjátszás napja rendezvénysorozat részeként a felolvasószínházat, amely kortárs vajdasági magyar drámák megszületését serkenti.

www.szitamarton.hu

Kovács Frigyes (Fotó: www.szitamarton.hu)

Az indokok között szerepel, hogy a 90-es években a vajdasági falvakban, kisvárosokban és más helyszíneken mintegy 300 alkalommal lépett Arany János Toldijával közönség elé, illetve idén, a Petőfi-emlékévben részt vállalt a 45 éves Tanyaszínház munkájában.

Brenner János (Fotó: Dedović-Tomić Tomislav/Brenner János Facebook-oldala)

Brenner János (Fotó: Dedović-Tomić Tomislav/Brenner János Facebook-oldala)

A tanács többségi döntéssel úgy határozott, hogy idén a Bazsalikom-díjat Brenner János szerkesztő kapja, a szerb–magyar középszótáron végzett szerkesztői munkájáért, ennek elektronikus verzióján való közreműködéséért, Györe Géza A horvát és a szerb irodalom magyar recepciója című, 6500 tételt és 3000 nevet tartalmazó, két évszázadot felölelő bibliográfiájának szerkesztésért, illetve a magyar–szerb frazémaszótáron végzett jelenlegi munkája, valamint több szerb–magyar, magyar–szerb tankönyv, kézikönyv, tanári kézikönyv, szótárfüzet szerkesztői, konzultánsi és lektori munkásságáért.

A két díjazott

A két díjazott

A Szenteleky-napot, amelyen tisztelegnek a 130 éve született és 90 éve elhunyt Szenteleky Kornél előtt, október 14-én tartják Szivácon, ekkor adják át a díjakat is – áll a tájékoztatóban, amelyet Mihályi Katalin, a Szenteleky-napok tanácsának elnöke írt alá.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: www.szitamarton.hu