A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ legutóbbi csütörtök esti rendezvényén dr. Silling István néprajzkutató, nyelvész, nyugalmazott egyetemi tanár, Bácskai emlékezések című szépirodalmi kötetét mutatták be, amely a műfaját tekintve levéltáriádáknak lett megnevezve. A könyv családi feljegyzéseket és különböző történeteket tartalmaz – emberekről és közösségekről –, amelyeken keresztül megismerhetjük Bácskát, a bácskai életet is. Ezek az írásos történetek havi rendszerességgel voltak olvashatók a Vajdasági Előretolt Helyőrségben, a VM4K gondozásában pedig kötetbe foglalva is megjelentek. A kötetről, a keletkezéséről és a tartalmáról Antalovics Péter költő beszélgetett Silling Istvánnal.
A kötet címét illetően szinte adódott is a kérdés, hogy mit jelent a bácskertesi, ha úgy tetszik kupuszinai születésű szerzőnek a Bácska és mit az emlékezés:
– Úgy szoktam mondani, hogy Kupuszina jelenti a mindent, Bácska pedig a szülőföldet. Ez az a vidék, ahol itthon érzem magamat. Az emlékezés pedig e vidék világára utal. A könyvben leírt emlékezések, nem az én, vagy nem feltétlenül az én emlékezéseim, és nagy mértékben fikció is. Olyan személyek, történések megörökítéséről van szó, amiket úgy éreztem, érdemes továbbadni, amik megfogtak, amikor levéltárosként dolgoztam – tudtuk meg Silling Istvántól, aki erről a különleges műfaji meghatározásról is szólt.
– A levéltárosi munka, tevékenység nem magától jött az életembe és nem is volt nagy vágyam, ugyanis magyartanár voltam és szerettem a diákokat tanítani. Eleinte nehéz volt számomra levéltárosnak lenni, de utána olyan feladatot kaptam, amely ezt megváltoztatta – hallottuk Silling Istvántól, akitől azt is megtudhattuk, hogy a könyv igencsak izgalmasan készült, úgymond a kiindulópontot az adta meg, hogy még levéltárosként cetlikre jegyzetelte mindazt, amit érdekesnek talált.
– Most így, a nyugdíjas éveimben, a covidos bezártság idején, az írások közt kutattam, és a kezeim közé kerültek ezek a feljegyzések. Azok adták meg az ötletet, hogy elbeszéléseket írjak emlékek nyomán, azokról vagy arról, amit fontosnak tartok – mondta a szerző.
Ahogyan az el is hangzott, dr. Silling István eddig megjelent 27 könyvéből, ez a második szépirodalmi:
– Az irányított a szépirodalom felé, hogy a nyelvjárásokról lényegében már megírtam azt, amit akartam, a néprajzi kutatásokat rábízhatom a lányomra, dr. Silling Lédára, aki igazán széles látókörű, nekem pedig maradt a szépirodalom. Elküldtem az Előretolt Helyőrségnek az írásaimat, amiket elkezdtek publikálni – hallottuk Silling Istvántól.
A kötetben található emberi történeteken keresztül kirajzolódik egy közösség sorsa és történelme, ehhez kapcsolódóan Silling István azt is taglalta, hogy mi a fontosabb és egyáltalán lehet-e különbséget tenni:
– Nem lehet, mert a közösséget egyének alkotják. A közösségi lét bemutatása nem történhet meg az egyéni lét bemutatása nélkül. Egy-egy személy életútját kísérve, megfigyelve az, kielemezve, tudunk átfogó képet adni. Nagyon különbözőek az életsorsok, de ha a személyeket nem ismerjük, akkor az sem biztos, hogy tisztán látjuk a közösséget – fejtette ki dr. Silling István, és amit még megtudhattunk, hogy a történetekben fellelhető települések ugyan nem igazán lettek egyértelműen megjelölve, a szélesebb körben való azonosulás kedvéért, de akár beazonosíthatók is.
Nyitókép: Silling István és Antalovics Péter a VM4K-ban, fotó: Lukács Melinda
