2024. december 22., vasárnap

A vajdasági magyar mindennapok történetei

A Pannon RTV díjazott kisfilmjeit vetítették a VM4K-ban

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Csütörtök esték programsorozatának részeként ezúttal a Pannon RTV munkatársainak díjnyertes kisfilmjeit, a #Atyavilág és az Oázis című alkotásokat tekinthették meg az érdeklődők. A Kulturális Filmek 9. Fesztiválján különdíjban részesült kisfilmek keletkezésének körülményeiről, történetéről, üzenetéről és a visszajelzésekről Kállai Göblös Nikoletta újságíró beszélgetett Lajkó Anett, Dobó Engi Florinda és Masa Attila alkotókkal.

A filmek a vajdasági magyar mindennapok történeteit mutatják be. Mindkettőben fontos szerepe van a közösségnek. Az Oázis című alkotás egy igazán megható, 5 és fél perces kisfilm. Egy idős, egyedül élő asszony mindennapjait, élettörténetét mutatja be, akiről sohasem feledkeznek meg szomszédai. Az alkotás több, sokakat érintő fontos kérdést feszeget.

– A film Marika néniről és az ő csodakertjéről szól, amit mindennap nagy-nagy szeretettel ápolgat, rendezget. Nemcsak Szabadkán, hanem több településen és városban is megjelenik az a probléma, hogy a családi házak köré lakótömbök épülnek. Ez történt Marika néni esetében is, akinek emiatt sokan belelátnak az életébe. A filmmel az volt a célunk, hogy bemutassunk egy kedves nénit, a történetét, egy élethelyzetet. Az alkotás egyébként szimbolikus jelentést is hordoz. Marika néni és az ő kiskertje akár a vajdasági magyarságot is szimbolizálhatja, a háza körül lévő lakótömbök pedig a többségi nemzetet. Mi vajdaságiak azonban továbbra is itt vagyunk, ápoljuk a kis hagyományainkat, ahogy Marika néni a virágait – emelte ki Dobó Engi Florinda, a film szerkesztője, majd megjegyezte, hogy mind a két alkotásnak ez volt az első nyilvános vetítése.

A #Atyavilág Horváth Ákos atyát mutatja be, aki a portréfilm készítésekor még Magyarkanizsán szolgált, azóta már Újvidéken tevékenykedik káplánként. Az alkotásban a néző az atya életét és hétköznapjait ismerheti meg.

– A VM4K-ban a jelenlévőknek ezúttal a kisfilm hosszabb verzióját mutattuk be.

A 26 perces portréfilmben a fiatal plébános a hivatásáról és a mindennapjairól beszél. Horváth Ákos atya nagyon szoros kapcsolatot ápol a hívekkel, úgy a fiatalokkal, mint az idősekkel. A magyarkanizsai közösség is hamar a szívébe fogadta. Az alkotással arra törekedtünk, hogy bemutassuk a papi hivatás fontosságát, és magát Ákos atyát, hogyan telnek a hétköznapjai a plébánián kívül. Azt láthatjuk, hogy a mai világban a papok általában nagyon nehezen tudják megszólítani a gyermekeket, a fiatalokat és nehezen veszik rá őket, hogy szentmisére járjanak. Magyarkanizsán nem ez történt, Horváth Ákosnak sikerült elérnie, hogy a gyermekek szívesen járjanak szentmisére, és még a hittanóráit is imádták. Ugyanez jellemző most Újvidéken is. Mindemellett arra is fel szerettük volna hívni a figyelmet, hogy papnak lenni nem egyszerű hivatás. Az atyáknak – ugyanúgy mint bárki másnak – is lehetnek rossz napjai. Figyelembe kell vennünk, hogy ők is emberek, és toleránsan kell hozzájuk állnunk – fogalmazott Lajkó Anett, a film szerkesztője.

Az Oázis című filmet Csipak Edvin és Szalai Adrián operatőrök, valamint Dobó Engi Florinda szerkesztő készítette, a #Atyavilág című filmet pedig Lajkó Anett szerkesztő és Tímár Zsolt operatőr. Mindkét alkotás vágása Masa Attila nevéhez fűzödik.

Az alkotók számos pozitív visszajelzést kaptak a filmek kapcsán, és elmondták, hogy nem számítottak a különdíjra, de nagyon megörültek neki. A filmvetítéssel egybekötött beszélgetésen jelen voltak a portréfilmek szereplői is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Mind a két filmnek a VM4K-ban volt az első nyilvános vetítése, fotó: Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ