Oláh K. Tamásra elsősorban dramaturgi, színházi tevékenysége kapcsán gondolunk, 2021-ben viszont a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában, Kifulladás után címmel verseskötete jelent meg. A könyvet csütörtök este mutatták be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban, ahol egy jó hangulatú beszélgetés során Beke Ottó irodalmár kérdezte Oláh K. Tamást a verseiről, azok keletkezéséről. Szó esett egyebek közt arról is, hogy ezek a versek nagyszámú filmes utalást is tartalmaznak:
– Valóban túlnyomórészt filmes utalásokról van szó. A szövegek jelentős része ugyanis megelőzték a színházi aktivitásomat. A kötet versei legfőképp az egyetemi éveim idején jöttek létre Újvidéken. Lényegében az elmúlt tíz év szövegeiből válogattam össze a kötet tartalmát. Valahogy a filmen és a színházon keresztül kezdtem el már nemcsak olvasni, hanem úgymond látni és nézni is az irodalmat, illetve azt, ahogyan tükrözik, visszaadják az irodalmat a filmek és a színházi előadások. Azt gondolom, hogy sokan leginkább középiskolásként kezdenek el verseket írni. Azokat a filmeket, amelyek visszaköszönnek a verseimből, diák koromban néztem, egyetemistaként viszont közelebb kerültem hozzájuk és meghatározóvá váltak a számomra. A meghatározó színházi élményeim pedig a Kosztolányi Dezső Színházhoz kötnek, az első igazán nagy élményem a Turbo Paradiso volt, amit tizennyolc évesen láttam. A Turbo Paradiso valamit megmozgatott bennem és most sem hagy nyugton – hallottuk Oláh K. Tamástól.
Egy örök dilemmát jelen, hogy milyen a jó vers és egyáltalán mi a vers? Beke Ottó erről is kérdezte Oláh K. Tamást:
– Nem merészelném definiálni azt, hogy mi a vers, viszont ennek a kötetnek a szövegei, illetve az, ahogyan eljutottam ezekhez a szövegekhez, talán rávilágíthatnak arra, hogy mit jelent számomra a vers. A kötet létrehozása közben azzal kísérleteztem, azzal játszottam el, hogyan lehetne valami olyan dologról is beszélni, ami alapvetően nem nyelvi természetű. Hogyan lehetne úgy írni, hogy közben megkerüljük a nyelvet. Olyan dolgot megragadni és rögzíteni nyelvileg, az emlékezésből, a tudatból, ami nem leírható. Ehhez hívtam segítségül olyan dolgokat, amelyek közös vizuális vagy érzelmi élményeket válthatnak ki az olvasóból. Nem tudom mi a vers és mi tesz jóvá egy szöveget, de azt gondolom, ha a szöveg valahogy úgy nyílik meg, hogy közösen tudjuk befejezni az olvasóval, vagyis inkább az olvasó fejezi be, kiegészíti a saját nem nyelvi természetű tartalmaival, érzeteivel, akkor lesz jó, vagy legalábbis akkor fog működni a szöveg – mondta egyebek közt Oláh K. Tamás, akitől ahogyan azt még megtudhattuk, újabb verseken is dolgozik, de ezúttal a hosszabb formák érdeklik jobban.
Nyitókép: Oláh K. Tamás és Beke Ottó a KDSZ-ben, fotó: Lukács Melinda
